Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MŰVEKRE VÁRVA - BEKE LÁSZLÓ Rendszerváltozás — művészeti változások

harmonikusnak, kissé ironikusnak, frivolnak vagy groteszknek, kihívónak, valamint expresszívnek, mert csak a szabályostól való eltérés biztosítja az egyediséget. Ami túl intim, vagy éppen túl harsogó és drámai, nehezen illeszthető be a polgári lakás vagy a vezérigazgatói szoba falai közé. Hasonló a helyzet a grafika képi világával, csak ez könnyedebb, olcsóbb volta miatt kevésbé lehet státusszimbólum, mint a festmény. A szobrászatnak létezik ugyan újexpresszionista változata, azonban a méret, a súly, a nehezen kezelhetőség miatt legfeljebb a — hagyományos — kisplasztika szokott lakás- vagy irodadíszként szerepelni. (Ehelyett is inkább iparművészeti tárgy — kerámia, üvegváza stb.—, de ezeket sorolva mindinkább a szuvenír és a giccs területére érkezünk.) Az installáció — vagyis a térbe helyezett tárgyegyüttcsek művészete — és a performance már nem a mindennapi reprezentáció műfajai: kiállításokon és más megkülönböztetett alkalmakkor találkozhatunk velük. Ez az „alkalomszerűség" jellemző a többi korszerű irányzatra is, amelyeket nem a műtárgy birtoklása, hanem valamilyen aktuális — többnyire csakugyan polgári színezetű — ideológiai törekvés megjelenítése tart életben. Ilyen ideológiai motívumok a környezetvédelem, a „másság" elfogadtatása, bizonyos ezoterikus vagy gnosztikus „new age" eszmék, nemzeti, etnikai stb. kisebbségek védelme, az aids elleni küzdelem stb. És a megfelelő irányzatok: természeti anyagok alkalmazásán alapuló akciók (természeti környezetben vagy enteriőrben), a társadalom (főleg városi) életébe beavatkozó projektek, az új technológiákkal, az új médiával kapcsolatos művészi elképzelések. Ez utóbbiak azonban minden tekintetben kivételt képeznek, mert nemcsak az alkotás módszere, hanem a felhasználási szokások szempontjából is forradalmi jelentőségűek. A számítógép alkalmazására, de különösen a multimédiára és az Internetre gondolok. A számítógépes művészet nem feltétlenül „rétegművészet" abban az értelemben, hogy a polgárság kizárólagos sajátja lenne. Abból a szempontból viszont igen, hogy művelése ma még rendkívül pénzigényes, következésképp szinte kötelező érvénnyel csak szponzorálás-mecénálás, azaz a fejlett polgári kapitalista társadalom finanszírozási technikája segítségével képzelhető el. Ha azonban megfordítjuk a kérdést, és azt vizsgáljuk, milyen társadalmi csoportok fonódtak legjobban össze a számítógép-használattal, figyelmünk az ifjúság felé terelődik: az amerikai yuppie-ra vagy a japán „otaku-nemzedék"-re, legújabban pedig a globális „cyberpunk" magyar megfelelőire. Mindezek egyelőre nehezen definiálható szélsőségek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a hatvanas évek újbaloldali megmozdulásai, majd a rock-kultúra, a „new wave", újabban pedig a rape, a brake, a graffiti, a hip-hop culture, a techno, az acid party stb. sem általában „polgáriak", hanem jellegzetesen ifjúsági, sőt, azon belül is szubkulturális-marginális megnyilvánulások voltak. Az „aluljáró-kultúrával" foglalkozó ifjúságszociológusok megállapították, hogy az 1970-es, 1980-as évek fordulóján a punkok vagy a Beatrice-együttes rajongói tulajdonképpen egy saját identitását kereső, továbbtanulni nem tudó és nem akaró, a munkanélküliség veszélyének kitett 15-