Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

IRODALOM, 1896

Az úr a háznál Életkép KÓBOR TAMÁS Kerzsánék délelőtt lábujjhegyen járnak. Fojtott, nehéz hangulat borong a fehér függönyös kis lakásban. Suttogva beszélnek, az ajtókat óvatosan nyitják, csukják, mintha nehéz beteg volna a háznál. Kerzsánné a hálófülkés szoba ablakán ül és kötöget, Riza, a leánya, a konyhában foglalatoskodik, vigyázva, hogy a tányérok össze ne csörömpöljenek. Ha a futó-utezai nagy udvarról kirobog a fuvaros stráfos kocsija, Kerzsánné és Riza ijedten futnak a szoba másik zárt ajtajához és hallgatóznak: nem ébredt-e föl? A szatócs szomszédnak van egy gyönyörűséges kis lánya, azt Kerzsánék halálosan gyűlölik, mivel hangos rikoltozással kergeti végig a nagy udvaron a hentesek kutyáját, majd oly keservesen bőg, hogy a harmadik udvarba is áthallatszik. Déltájban csoszogó léptekkel, görnyedten, botjára támaszkodva érkezik meg az öreg Kerzsán. Egy darabig künn áll a küszöbnél, majd félénken próbálgatja: nyitva-e az ajtó? Aztán megint áll, áll, habozik, végre remegve nyul a csöngetyü-huzóhoz és lassan megvonja, nehogy hangosan szóljon. A sárgaréz-körte nehezen enged agg kezének s bárhogy vigyáz is, a csöngetyü egyszerre ijedten kezd szólani s nem akar elállani. A konyhából Riza rémült arczczal fut az előszobába s nyitja az ajtót: - De apa, hát nem tud vigyázni? Bizonyosan fölébresztette! S lesújtó pillantása alatt az öreg ember még jobban legörnyed s szürke vén szeme aggodalmasan fordul az ajtó felé: csak föl ne ébredt volna! Azután óvatos léptekkel a konyhán keresztül megy a fülkés szobába, a hol Kerzsánné csöndet parancsol neki a mutató ujjával. Leül a teritett asztal mellé és ül mozdulatlanul, szó nélkül, várva a többiekkel, mig „ő" fölébred. O ezalatt alszik. Az ablaktáblák be vannak téve, majdnem teljes sötétségben van. Föl-fölébred, a sötétségben megerőltetett szemmel nézi az * Mutatvány a „Félisten" cz. kötetből.