Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

IRODALOM, 1896

óráját, aztán egyet fordul és alszik tovább. Majd nyitott szemmel bámul a sötétségbe és bizgatja magát: jó lesz már fölkelni. Aztán hallgatódzik. Hallja a csöngetyüt, hallja, mint pörlekedik Riza az apjával, csöndre intve őt, hallja a másik szobából a suttogást, az óvatos, csoszogó járást. Várnak rá az ebéddel, várnak türelmesen, mig fölkel. Most már föl kell kelnie, nehogy nagyon megvárakoztassa. Fölkel, kinyitja az ablaktáblát. Forrón, verőfényesen süt be a déli nap. Bántja a szemét. Az álomtól még zsibbadtak a tagjai, mámoros az agya. A mosdótál előtt révedezve áll meg, szappannal a kezében, s nézi magát a tükörben. Fiatal arcz, alig huszonötéves, az éjjeli munkából sorvadva, a nappali álomtól elsárgulva. A bajusza lefelé áll, a haja kóczos. A szemét meg nem látja. A szempillák rajok nehezednek, ébren is félig csukva vannak a szemei. Ez az ur a háznál. Kerzsán Imre, éjjeli szedő az újságnál. Legkevesebb száz forint, a mit keres, de keres néha százhúszat, sőt százötvenet is, ebből tartja a családját uri módon. Ezelőtt öt esztendővel még Kerzsánék a Kalvária-hcgy mögött laktak egy roskadt kis ház legvégső zugában. Volt egy sötét konyhájuk s egy sötét szobájuk, melyen a csiriz szaga uralkodott. Akkoriban még az öreg Kerzsán volt az ur a háznál s nagy volt a lárma. Lármázott az asszony, lármázott a leány és lármázott Kerzsán, a kaptafáján kalapálva. Sohse volt annyi pénz, hogy másnapra is maradt volna, a nélkülözésben elfajultak az emberi érzelmek, az anya a leányában, a leány az anyjában látta azt, a ki miatt ő jól nem lakhatik. És a nagy szegénységben uralkodott az öreg Kerzsán, hangosan káromkodva, parancsolva asszonynak, leánynak s zsörtölődve veszekedve az Imre fiúval, a ki egy műhelyben sem marad sokáig s a mit keresett, annak csak egy kis részét fizette kosztért, kvártélyért. A fiu végre teljesen összeveszett a famíliával és elhurczolkodott tőlük. Mint független ember aztán szives jó viszonyt tartott a famíliájával. Minden vasárnap meglátogatta őket s vitt nekik ajándékot, meg pénzt. A szegény emberek nagyon szeretik egymást, ha nem élnek egy födél alatt. Imre most kezet csókolt az édes anyjának, azelőtt még csak nem is köszönt, ha hazatért. S vitte a húgát sétálni, holott azelőtt majd mindennap összeverekedtek. Az öreg Kerzsán pedig a hatalmából kikerült fiúval komolyan tárgyalt, politizáltak, szoczialistáskodtak és szidták a világot, mely oly keserves a szegény embernek. Hamar megszokták ezt az uj állapotot, a mint hogy a szegény emberek mindent hamar szoknak meg. Az öreg Kerzsán épp akkor betegedett meg, mikor Imrének fölvitte isten a dolgát s újsághoz került. Pénz volt bővében s a fiu fizetett doktort, patikát, minden egyebet, a mire szükség volt. Az öreg állapota nagyon rosszra fordult, minden nap várták a halálát. Ekkor hurczolkodott vissza