Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ ÜNNEPNAPOK

jötcéc, melyet a középkor első századaiban a romai egyháznak egyetemes, központi jellege gyakorolt. Az Árpádok Magyarországa teljesen centralizált állam volt, az egyetlen akkor egész Nyugot-Európában. Mi már az állam megalakulásánál létesítettük azt, amit Európa csak százados harcok árán érhetett el. Nem képzelhető ez másként, mint hogy e szervezet összhangban állott a magyar nép szellemével. Ha nem igy lett volna, nem állhat az fenn három századon át. Uralkodói hatalmukat arra használták föl, hogy amennyire e földön lehetséges, megvalósítsák a nemzeti ideálokat. Első szent királyunknak egész működésében nincs egyetlen vonás sem, mely önző, időhöz kötött vágyakat, törekvéseket árulna el. Amit tett, nemzetéért tette; nemcsak a jelenben, de a jövőt is tekintvén. A legtisztább idealizmus ez. Azzal, amit végzett, amit elért, megmutatta a magyarnak, hogy csak ugy boldogulhat, ha uralkodó és nemzet egyaránt eszményekért küzdenek. Ez az eszmény pedig: Magyar legyen e nép a földi létnek végső határáig, mely számára a végzet könyvében ki van jelölve - és legyen méltó társa ama nemzeteknek, amelyek elüljárnak az emberi haladás utján. Újra kérdezhetjük most már, mi sors vár még ránk? Van-e remény, hogy élni fogunk a távol jövőben is mint magyar nemzet, mint magyar állam? Élni fogsz oh magyar, ha megszívleled a magasztos tanúságot, melyet Árpád vére hagyott rád drága örökségül. Előre hát, küzdj bátran tovább, ernyedetlenül, és bízzál önmagádban. De hogy küzdelmedet siker koronázza, hogy bizalmad soha meg ne inogjon, tégy ugy, mind őseid tevének, foglald mindennapi imádba a fohászt: Isten áldd meg a magyar királyt! Az értekezés befejezésével az egész gyülekezet felállott és megéljenezte a királyt, aki némán megköszönte, majd odament az elnöki emelvényhez és elismerését fejezve ki báró Eötvös Lóránd elnöknek, vele, Pulszky Ferenccel, Gyulát Pállal és Szily Kálmánnal kezet fogott. Azután a közönség felé fordulva, néhány elismerő szót mondott Kállay Béninének s elhagyta a termet. Követték őt a főhercegek és az egész kiséret. Az Akadémia előtt a sokaság szintén lelkes éljenzésekkel fogadta, amikor kocsira szállt. (Pesti Napló, május 18.)