Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ ÜNNEPNAPOK

(Élénk éljenzés.), hogy addig, mig magyar lesz, e szent föld Magyarország marad. (Hosszas éljenzés.) Isten bennünket ugy segéljen. (Élénk éljenzés. Szűnni nem akaró felkiáltások: Éljen a király!) Szilágyi Dezső, a képviselőház elnöke: A miniszterelnök ur átküldte az 1896.: VII. törvényczikket a honalapítás ezredéves emlékének törvénybe iktatásáról. Ez a szentesitett és kihirdetett törvény maga tartalmazza azt a rendelkezést, hogy annak szövege felolvasandó ezen ülésen. Kérem a jegyző urat, legyen szíves felolvasni a törvényczikket. (Halljuk! Halljuk! ) 1. §. A magyar szent-korona országainak törvényhozása vallásos áhítattal ad hálát az isteni gondviselésnek, hogy az Árpád és dicső hadai által megalapitott hazát oltalmába fogadta, fejedelmeit bölcseséggel, népét erővel és önfeláldozó hazaszeretettel megáldotta és az országot jó és balsorsban segítve, annak lételét ezer éven át sok viszontagság között is fentartotta. 2. §. Ezen ünnepélyes alkalommal az országgyűlés mindkét háza legmélyebb hódolattal járul ő császári és apostoli királyi felsége I. Ferencz József elé (Hosszan tartó lelkes éljenzés.), a kinek dicsőséges uralkodása alatt az ország alkotmányos szabadsága és zavartalan fejlődése biztosítva van. (Szűnni nem akaró éljenzés.) Magyarország és társországainak apostoli királya viszont törhetetlen bizalmát nyilvánítja szeretett népének hűségében. (Szűnni nem akaró hosszas éljenzés.) Szilárd alapjai ezek annak az áldásos összhangnak, melynek ereje a jövendő századok biztos haladásának is zálogát képezi. 3. §. A törvényhozás a kegyelet, hódolat és királyi hajlandóság eme nyilatkozataival a magyar állam ezeréves fennállásának emlékét örök időkre törvénybe iktatja. 4. §. E törvény 1896. június hó 8-án, mint ő császári és apostoli királyi felsége dicsőséges megkoronáztatásának évforduló napján lép életbe; ugyanazon napon ugy az országgyűlés mindkét házának együttes ülésében felolvasandó, mint a magyar korona országainak minden községében közzé teendő és kőbe vésve az országházban megörökítendő. Mi e törvényczikket s mindazt, a mi abban foglaltatik, összesen és egyenkint helyesnek, kedvesnek és elfogadottnak vallván, ezennel királyi hatalmunknál fogva helybenhagyjuk, megerősítjük és szentesitjük, s mind magunk megtartjuk, mind más híveink által megtartatjuk. (Hosszas éljenzés. Szűnni nem akaró felkiáltások: Éljen a király!) Ülés vége déli 12 órakor. A törvényhozóknak a vesztibülbe való tódulása jelezte, hogy a díszülés véget ért. Az a tarka, ragyogó csoport ismét betöltötte az uj törvényhozási palota lépcsőzetét. Jobbfelől a főherczegek és főherczegnők fogatai robogtak el, mig balfelől a budai várlakba vonuló törvényhozók egy részének fogatai várakoztak. A főlépcsőzet előtt csupán a diszfogatok és a magyar nemzet szent koronázási jelvényeinek hintaja állottak. Egymás után állottak elé a fényes díszhintók, az egyházi, világi főurak beszálltak, s a fogatok nagy kört irva le, hozzácsatlakoztak a diszmenethez, a mely-