Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
II. Visszaemlékezések - Szemelvények Suhajda József visszaemlékezéseiből
igen. Azt például nem vittük át, ő pedig panaszra rohant valahova. Akkor engem bizony a saját pártom, hadd ne mondjak most neveket, behivattak, hogy ha a szociáldemokrata érdekeket eláruljátok, akkor nem tudunk dolgozni és akkor neked keresünk mi másik munkát. Megmondtam, én nem árulom el a szociáldemokrata érdekeket, hanem tisztességgel akarom az egyesülést. Akik a párt pénzét elsikkasztották, azoknak nincs helyük, még ha alapszervi titkárok is voltak. Vita volt, heves és keserű. Azt hiszem, igazunk volt. En rettenetesen felháborodtam, hogy nekem másik állást ajánlanak fel. Emlékszem a saját szavaimra, hogy "köszönöm az állást, van nekem tisztességes szakmám, én bőripari szakmunkás voltam. Visszamegyek a szakmámba. Ne ajánljatok fel nekem állást, én tisztességes ember vagyok." Ilyen konfliktusok is voltak. 1948. jún.-ban volt az egyesülési kongresszus. Azon én is résztvettem. Utána a Vin. kerületi egyesitett MDP-nek lettem a szervező titkára, Farkas László volt a titkár. Páldául engem biztak meg az értelmiségi területtel való kapcsolatfelvétellel. Akkor került sor a Tudomány egyetemen a TTK-n, a tanárok és a diákok közti konfliktusra. Anarchista szellem volt a fiataloknál, megtagadták a tanulást, mondván, hogy a régi professzoroktól nem tanulnak. A régi professzorok pedig ott voltak, majdnem mindnyájan nagytudású emberek, nem volt mástól tanulni. De miért ne tanultak volna? Kiküldtek engem, Suhi menj ki, mert valamit rendezni kell! Na, mit tegyek? Először a professzorokat hallgattam meg, elmondták, mi van, hogy a fiúk tőlük nem akarnak tanulni. A fiúk is elmondták, hogy nem akarnak tanulni. Mit tudok mondani? Megvolt a tisztességem, a becsületem, a tenni akarásom, az addigi tapasztalataim alapján, meg az ösztönös igazságérzetemtől vezérelve azt mondtam a fiúknak: "Ide figyeljetek! En rendezem a ti dolgotokat, mert titeket nem akarnak a professzorok elismerni, nehezen veszik tudomásul hogy van ifjúsági szervezet és annak bizottsága. Ezzel számolniuk kell. De ti vigyázzatok, ti meg tanuljatok, mert nem tudtok mástól tanulni, a tudományt át kell venni! És ezek szeretik a munkájukat, tőlük kell tanulni, igy becsüljétek meg őket!" A professzoroknak meg megmondtam hogy kérem szépen, tudomásul kell venni valamit. Én nagyon tisztelem Önöket, Önök adják a tudást. De itt új rend van, változás van, az ifjúságnak megalakult a saját szervezete, azt tudomásul kell venni. A vége az lett, hogy a professzorok azt mondták: "Titkár Űr! Amit nekünk hosszú hónapokig nem sikerült megoldani, azt maga megoldotta és mi tovább tudunk dolgozni. Köszönjük." Nekem ennél nagyobb elismerés nem is kellett, ez egy jó próbatétel is volt, benne volt már ezekben a munkákban az eddigi tanfolyamok eredménye, mert aztán az embert az élet nagyon nehéz területekre állitotta. Majd - lehet, hogy ennek sikere alapján - megbiztak azzal, hogy az akkori Pázmány Péter Tudományegyetemen, a mai Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, fel kell venni a kapcsolatot azokkal az értelmiségiekkel, akikre számitani lehetett. Ilyen volt Dr. Babits Antal az urológus professzor, Dr. Gegesi Kiss Pál és mások... 16 1948 szeptemberétől decemberéig három hónapra a debreceni pártiskolára kerültem. Meruk Vilmos volt az iskolavezető. Ez óriási jelentőségű volt a számomra, három hónapig csak tanulni a kommunizmust, a tudományos szocializmust. Meruk Vilmoson kivül Rózsa Lászlóné, férje, Rózsa László, Kukk György aki most a televizió hiradójának az egyik szerkesztője és Laczkó Miklós tanítottak ott. 17 Ezeknek az embereknek a jelentős része tudományos pályára került, egyszóval jó tanáraim voltak, és ha úgy tetszik, más emberként jöttem ki a tudományos szocializmus ismeretében. Miután a Szociáldemokrata Párt a
