Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

II. Visszaemlékezések - Szemelvények Suhajda József visszaemlékezéseiből

marxizmust tanította, de a leninizmust nem, nekem ezek új dolgok voltak, ténylegesen úgy éreztem, hogy rendkivül sokat kaptam ezen az iskolán. Erről az iskoláról érdemes néhány szót ejteni. Arról a tudásmennyiségről, amit belénk plántáltak. Ezek a tanárok igazi hivatásuknak tekintették munkájukat, hogy ezeket a friss embereket felvértezzék. Voltak közöttünk régebbi pártemberek, és voltak közöttünk vadonatújak. Magamat is újnak tartottam, 45-ben léptem be a pártba, de most találkoztam a kommunista tanokkal, a tudományos szocializmus tanaival igazából. Ezzel most nem mondtam semmit, a Szociáldemokrata Pártban végzett tevékenységemért, nincs szégyenkeznivalóm, én ott is tisztességgel, jószándékkal dolgoztam, de a tudományos szocializmussal itt ismerkedtem meg. Az iskolán, a kemény fegyelmezett tanulás, az elvtársi együttműködés mellett voltak persze bizony derűs és borús dolgok. Olyan "önkritika napokat" tartottunk, ahol keresni kellett, hogy ki, miben, hol hibázott. Emlékszem, hogy pl. Szendrődi Rudinál, aki a Mávagnak volt a párttitkára, nagyszerű ember, azt találtuk, hogy egy kicsit sokat foglalkozik a futballal. Vagy volt egy nagyon szép, fiatal leány, akibe mindenki szerelmes volt, plátói szerelemmel, fiatalok voltunk, gyönyörű leány volt, okos is volt, szép is volt. Az egyik pártiskolai hallgató, az egyszer megfogta a kezét, hadd ne mondjak neveket, de ezen az önkritika napon elhangzott az is, hogy hát azért az helytelen volt, hogy X elvtárs megfogta Y elvtársnőnek a kezét. Ez nem illik a párttaghoz. A kommunistáknak különösképpen kell vigyázni az erkölcsre. Ez persze túlzás, hogy ne fogja meg a másiknak a kezét, attól még nem születik gyerek. A másik ilyen döbbenetes dolog volt, hogy sor került egy úgynevezett felülvizsgálatra. Azt hiszem, mindenütt volt káder felülvizsgálat az egyesülés után. Mai szemmel nézve bizony egy kicsit félelmetesnek hatott, mert jöttek kemény, szigorú elvtársak, és ezek bizony mindenkit meghallgattak, mindenkivel beszéltek, áttekintették mindenkinek a személyi anyagát. Az egyik elvtársat, akit mi nagy tisztelettel öveztünk, mert a munkásmozgalom régi harcosa volt, jelenleg egy ipari szakszervezetnek az elnöke, a Taurusnak volt az egyik igazgatója hosszú éveken keresztül, őt akkor kizárták a pártból, mert hogy ha jól emlékszem valamelyik frakciónak volt a tagja, még az illegalitás éveiben. Később rehabilitációban részesült. Az iSkola elvégzése után visszakerültem a VIII. kerületbe, előző munkakörömbe, mint szervező titkár dolgoztam továbbra is. 1949 őszén, vagy 1950 januárjában behivott a Budapesti Pártbizottságra Földes László elvtárs, a volt újpesti, a partizán. O volt a Budapesti Pártbizottság káderese.

18 Azt mondta, hogy "Suhajda elvtárs, behívtalak beszélgetni." Már azelőtt is behivott egyszer, hogy mivel én paraszt származású voltam, agrárproletár, nem lenne-e kedvem mezőgazdasági területen dolgozni. Akkor egy kicsit tán szabódtam, mert Budapestre kerültem, itt házasodtam, már gyerekem volt, stb. De nem mondtam ellent, mert azért én mindig oda mentem, ahova a párt küldött. Ez a második eset volt, amikor behivott, hogy Suhajda elvtárs, megnéztük a te munkádat és arra gondoltunk, hogy kihelyezünk az új, megnagyobbodott kerület, (mert 1950. januárjában a tizennégy kerületből huszonkettő lett és kialakult Nagy-Budapest) a XVI. kerület párttitkárának. Nagyon megdöbbentem. Mondom: engem, Földes elvtárs?! Azt se tudom hol van az a XVI. kerület. Én a VIII. kerületben élek 19 éves korom óta! Földes azt mondta: "a XVI. kerület, az Sashalom, Mátyásföld, Rákosszentmihály, Cinkota, Árpádföld, Petőfikert. Ezekből az önálló nagyközségekből kell kerületet alakitani." Mondom, "de miért engem? Hát ott én nem vagyok ismerős." Azt mondja: "erre meg van az okunk. Azért, mert