Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)
mert nemcsak eszmeileg, hanem művészileg is hazuggá, silánnyá válik". Az állásfoglalás törekvése láthatóan arra irányult, hogy a politikai szempontokat lehetőség szerint belsővé, minte gy irói módszerré téve tartsa fenn. Nyomatékosan fellépett azért a "politikanélküliség" és az "eszmenélküliség" ellen. Ugyanakkor az irói alkotómunka tiszteletbentartását igérte, leszögezve: "Az irói munka - az iró dolga... A párt támogat minden, a nép érdekében kimondott bátor irói szót." Szakítani kell az olyan törekvéssel, amelyek "szinte kizárólag a termelést és a közéletet tartja ábrázolásra érdemesnek." Érvényesüljön - a mai élet ábrázolásának prioritásával a szabad témaválasztás, az Íróknak bátran kell feltárni a hibákat, éppen ezért a cikk határozottan kiállt a szatirák mellett. Fellépett az uniformizálás ellen, leszögezve, hogy helye van a művészi kísérletezésnek és útkeresésnek. Az irói-irodalmi szabadság - amelynek számos elemét a platform komoly formában, hosszasan fejtegette, egyetlen korlátja azonban igen keményen kimondott, bár meglehetősen rugalmasan értelmezhető: "A néphatalom ellen nincs szabadsága a birálatnak Magyarországon". 3. "Lehetővé válik továbbá az elmúlt évek során kialakitott olyan helyes irodalompolitikai elveknek széles gyakorlati alkalmazása, melyek eddig is az irók általános egyetértésével találkoztak, de amelyek teljes érvényrejutása különböző korlátokba ütközött." Ez mindenekelőtt a kritika "elvi határozottságát" jelentette, a szocialista realizmus követelményeinek további érvényesítés ét, ezenfelül pedig három aktuális feladatot: az irodalmi öncélúsá g ellen "SZÍVÓS küzdelmet", a né pies ideoló g iával szembeni semlegesség megszüntetését, végül a sematizmus elleni harc fokozását. Utóbbi ellen már 1951-től harcot hirdettek, ez még Révai József nevéhez fűződött, ám az 1953 júniusa előtti helyzetben ez a kampány vajmi csekély eredménnyel járt. A korábbi kritikai gyakorlatot, "amely minden figyelmet csak a hibák elemzésére fordit", a cikk elmarasztalta, s felhivta a figyelmet a tömegekvéleményére" is. Az irodalmi élet pártirányítás ár ól szólva a Szabad Nép cikke megszüntetni igérte ama formákat, melyek "közvetlenül beavatkoznak az irói alkotómunkába." Kiállt a viták mellett, s kimondta, az irodalmi egységben (vagyis az irodalompolitika irányítását elfogadó, hivatalos nyilvános irodalmi életben) helye van azoknak is, akik "a múltban letévedtek a nép útjáról... de most őszintén keresik az utat a népi demokráciához." A kormányprogram (júniusi határozat) törvényesség helyreállításával foglalkozó állásfoglalása sajátos formában az irodalmi programba is belekerült. A cikk a hármas felépítésnek nagyjából megfelelő hármas jelszóval zárult: "...több irói felelősségtudatra, több alkotói szabadságra és több elviségre van szükség." Az értékelés két szempontból végezhető el. Az egyik szerint a cikk az MDP KV. 1953, júniusi határozatának egy "részterületre" vonatkozó kiegészítő része, s mint ilyen, tisztán politikai dokumentum. Igy elemezve a politikai vezetés 1954 eleji helyzetére értékes utalásokat tartalmaz. A bizonytalanság (amely tán kevésbé az általános politikai helyzet, mint inkább éppen a határozat születését kisérő vita miatt lépett fel) akárcsak júliusban, a közzététel módjából következtethető: szerkesztőségi cikként jelent meg - bár a párt központi lapjában. 96 - Határozott törekvés figyelhető meg a júniusi határozat "kiegyensúlyozatlanságai" elkerülésére (amelyek már a kormányprogramban is érvényesültek): az állásfoglalás az eredmények, igaz rövid felsorolásával és - történeti-ideológiai alátámasztásával kezdődött. Az is már nyilván a június
