Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)

óta eltelt idó'szak tapasztalatain alapult, hogy a hibákat a cikk rövidebben, és nem rendszerezzen tárgyalta - ez a vezetés megnövekedett -biztonságérzetébe utalt. A felelősséget is csak részben és név nélkül vállalták, egy részét az irókra hárították, akiket a cikk ebben az összefüggésben alsóbb szinten elhelyezkedő funkcionáriusoknak tekintett. Hosszasan foglalkozott a feladatokkal és az uj politika-adta lehetőségekkel, gondosan kijelölve azok határait, ezzel megőrizve bizonyos pontokon a folytonosságot a korábbi (irodalom) politikával (az új vonások 3. része elsősorban erre utalt). Szorosan vett irodalompolitikai dokumentumként a cikk elsősorban az 1953 kora őszétől kezdődő viták tanulságaira épített, s azok lezárására törekedett. Középpontjában - kimondatlanul természetesen, talán nem is teljesen felismerten - az irodalom emancipációs, autonóm törekvései állottak. Az ezzel kapcsolatos álláspont ellentmondásosnak nevezhető: mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi elvi alapokon álló irodalom, s főleg a kritika hitelét vesztheti, az ezek ellenében ható törekvések egy részét a cikk legitimálta. Ide tartoztak az irói bírálatok, a szatirák, az irodalmi élet bizonyos autonómiája, ezt szolgálta az irodalomkritika kritikája. A "radikálisabb" (bár, mint láttuk, nem világosan artikulált) törekvéseknek .két irányból próbáltak gátat szabni: egyfelől a kontinuus irodalompolitikai elvek (szocialista realizmus, pártirányítás, pártosság) hangsúlyozásával, másfelől az "irói felelősségtudat" új elvének felállításával. Az említett komolyabb kritikai törekvések egy-egy mondatban keményebb elmarasztalásban részesültek. Összességében azonban a dokumentum, főképpen a korábbi helyzethez képest feltétlenül pozitiv lépésnek tekinthető. Az irói szabadság új irodalompolitikai elve ugyanis lehetővé tette az emancipációs törekvések folytatását. Az irodalom politikai szerepén és alárendeltségén nem változtatott, de bizonyos lehetőséget nyitva hagyott az önállóbb irói politikai véleménynyilvánítás felé. Az új irodalmi platform meghirdetésével párhuzamosan néhány gyakorlati-szervezeti lépés is történt az írószövetség és pártszervezete nagyobb önállósága irányában, A szövetség elnöke, Darvas József, aki 1953. július elejétől Révai József helyén a népművelési miniszteri tisztséget töltötte be, lemondott, s helyére - ideiglenesen - Veres Péter lépett. Az írószövetség első titkára Erdei Sándor lett, a titkárság tagjai pedig Barabás Tibor, Kónya Lajos (a volt főtitkár), Méray Tibor és Urbán ErnŐ.

97 Az MDP KV Politikai Bizottsága határozatot hozott az írószövetség pártszervezetének kiemeléséről a VI. Kerületi Pártbizottság hatásköréből. A pártszervezet azután közvetlenül a Budapesti Pártbizottsághoz tartozott.

98 A szervezeti kérdésekről szólva megállapította, hogy ezidáig (1954 márciusáig) gyakorlatilag a pártszervezet vezette az írószövetséget, de ezen változtatni kell, nagyobb szerepet kell adni az Elnökségnek, amelyen belül azonban létrehozták a vezetőségi pártcsoportot. Ez utóbbi gyakorlati változást az irányításban nemigen jelentett, 99 de a hierarchikus változás az írószövetség politikai szerepének növekedését, illetve ennek elismerését jelezte. A platform közvetlen irói fogadtatása legjobban néhány rá reflektáló cikkből, illetve az írószövetség MDP szervezetének aktivaülése állásfoglalásának néhány, a sajtóban közölt részletéből mérhető le. Utóbbiról hét hozzászólás részleteit és Horváth Márton zárszavát ismerjük. Az általános egyetértésen túl a legtöbb hozzászóló a korábbi irodalompolitika hibáit elemezte, és ezzel szemben az új irodalompolitika-adta nagyobb szabadságra, az irói bírálatok elmélyítésére helyezte a hangsúlyt. Kónya La

j

os például, mint mond-