Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)

nek érezték, ugyanakkor ez alkalmat adott a pezsgésnek indult irodalmi életben új, a politikai kérdésekben esetleg kialakult egységet aláásó ellentét szitásához. A városi, "burzson-alvilági" stilusií, "kozmopolita" szórakoztatás ellen ti. a népi irók egyike-másika cikkezett, elsőnek mindjárt Veres Péter,

82 aki ezzel szemben a "népi hagyomány alapra" kivánta helyezni a tömegszórakoztatást. A latens urbánus és népi tábor között 1953 őszén kialakult egyetértés ezzel veszélybe került, bár a vita első szakaszában, 1954 első három hónapjában a polémia nem mérgesedett el úgy, mint később. Az irodalmi élet helyzete, a viták állása az effajta jelzéseknél határozottabb állásfoglalást kivánt meg. 1954 február elején az MDP Politikai Bizottsága napirendre tűzte az irodalom helyzetét tárgyaló előterjesztést, amelyet Horváth Márton készitett. Sajnos ennek szövegét nem állt módunkban tanulmányozni, ugyanúgy a határozatét sem, ám párttörténeti feldolgozások, visszaemlékezések,

83 valamint a határozat alapján publikált irások segitségével néhány megállapítás ismert. Másodlagos forrásaink szűkössége és egymásnak ellentmondó volta miatt az előterjesztés teljes gondolatmenetét nem tudjuk vázolni. Az valószinünek látszik, hogy az előterjesztés az 1953 júniusa utáni irodalmi helyzet leírásával kezdődött. Nincs utalásunk arról, hogy az 1953 júniusa előtti irodalom, eredményeivel, illetve azok nyílt kritikájával foglalkozott volna a dokumentum. Megállapította viszont, hogy az ideológiai életben június után a legkiélezettebb viták az irodalomban folytak, nőtt az irók alkotókedve és érdeklődése a politika iránt. A viták során nyílt és indokolt bírálatok hangzottak el a párt általános politikájával és az irodalompolitikával kapcsolatban.

84 Ezek viszont jobboldali, olykor ellenséges színezetet nyertek, s ebben az előterjesztés szerint "teljes egyetértés alakult ki a népies ideológia egyes irodalmi képviselői (Szabó Pál, Illyés Gyula, Sarkadi Imre, Sándor András stb.) és a Lukács elvtárs ideológiai befolyása alatt álló csoportok között (Déry T., Örkény I., Keszi I. , Mészáros I., Szigeti József stb.). Hozzájuk csatlakozott a régebben baloldali túlzó Kuczka."

85 Az ellenzéki irói magatartás főbb ismérvei sorában négy tényező került kiemelésre: a párt általános és falusi politikájának birálata (tehát az őszi "falujárás" és az azt követő ankét, a riportok és beszámolók, Kuczka Nyírségi naplója), az állam és a tanácsok kritikája (ez, az előbb említett müvek ilyen vonásai mellett főleg a szatírákra, s a körülöttük, mindenekelőtt az Uborkafa körül kibontakozott vitára vonatkozhatott), az irodalom párt irány itása elleni tiltakozás (az irodalomkritikai vita mellett elsősorban a Háy Gyula-féle dráma-vita és az Örkény-cikk bizonyos vonatkozásai), végül az a nézet, mely szerint az írónak a párt és a nép konfliktusában a nép mellé kell állnia, s a valóság feltárásával a pártot figyelmeztetnie hibáira (Örkény Istvánra való utalás).

86 Hogy ilyen helyzet kialakulhatott, abban az előterjesztés szerint két tényező döntő szerepet játszott. Az egyik, hogy a párt június után nem dolgozta ki az uj szakasz irodalompolitikáját, illetőleg a vezetők - helytelenül - azt vallották, hogy "a párt irodalompolitikája lényegében helyes volt, hibákat csak a módszerekben követtünk el."

87 A másik, s talán fontosabb, hogy az irodalmi élet alakulására hatottak a párt politikájának általános hibái, a "tömegek igényeinek lebecsülése, a szocialista építésnek és a párt szerepének öncélú felfogása", "az adminisztratív módszerek túltengése a közéletben, az elbürokratizálódás, a törvénysértések stb."

88 Ily módon a párt politikájának platformja szük lett arra, hogy ezen a talajon széles és szilárd irodalmi egység