Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)
konkrét müvek elemzésére, vagy akár említésére, inkább politikai deklaráció: "Uj kormányprogramunk nem eddigi eredményeink elvetésén alapul, s nem is meró'ben új korszakot jelent, csupán eddigi fejló'désünknek új szakaszát, amely kiküszöböli, igyekszik kiküszöbölni mindazokat a hibákat és hiányosságokat, amelyek eddig megvoltak, főképp azokat, amelyeket az ötéves terv felemelése hozott magával. Nem olyan hibákról van szó, amelyek a szocializmus építésének feltétlen és szükségszerű velejárói, mert akkor felszámolásukhoz a szocialista épités felszámolása volna szükséges." Az utóbbi mondatból egyébként jellemzően kitűnik, hogy Kónya nem vitapartnere által kimondott állításokkal vitatkozik, hanem saját aggodalmait feszíti túl olyannyira, hogy könynyen cáfolhassa őket. Szemlélete az Örkény-kritika másik pontjában válik igazán jellemzővé, a vátesz-modell bírálatakor: "Örkény mintha elfeledné a felszabadulás és a népi demokrácia létezésének tényét. Hogy lehet egy kalap alá venni Ady szerepét a miénkkel?... Örkény éppúgy tudja, mint én, Ady váteszi szerepe kényszer, muszájság volt, valakinek be kellett töltenie ezt a szerepet. De nékünk tudományos elméletünk és olyan élcsapatunk van erre a szerepre, ho gy az vátesz is, próféta is. Mi lát j uk a j övőt, nem tapogatózunk többé, mint el múlt korok na gy költői." Örkény kiútkeresésével szemben Kónya a funkcionárius elhivatottságot, a párt és az általa képviselt, megtestesített elmélet mindenhatóságát szegezi szembe. Tanulságos cikkének másik szála, a falujárásról szóló ankét bírálata is. A leirás szemléletes: "Az ankét nagyon sok panaszt, hibát, nehézséget tárt fel, s ha jó is volt...az íróknak ez a találkozása a valósággal, a beszámolók hallgatása azt a nézetet kelthette a nem eléggé tájékozott résztvevőkben, hogy a helyzet kétségbeejtően súlyos és sötét. Az irodalom polgári irányzatának képviselői kezüket dörzsölték abban a hiszemben, hogy csődbe jutott a szocializmus és vele a szocialista irodalom, amely ezekről a bajokról eddig nem igen vett tudomást. (...) Sajnos, pártos íróink egy része is bizonytalanná vált." Velük szemben és Írásaikról Kónya véleménye kemény: "a naturalizmus, a pesszimizmus, a felszínen való turkálás, a cél szem elől tévesztése jelentkezik", "az irodalom pártosságának elvetése, az irodalom pártirányitásának tagadása". Amikor visszautasítja e "nézeteket" és harcot hirdet ellenük, Kónya egyáltalán nem tagadja bizonyos hibák valódiságát, és nem vonja vissza önvizsgálatát. Őszinteségében semmi okunk sincs kételkedni, éppen csak arról van szó: a hit megőrzése számára fontosabb, semminthogy a megrenditésére okot adó tények és körülmények befolyásolják. Ezek ugyanis azokat igazolták, akikkel szemben fellépett. A falusi ankéttal még egy irás foglalkozott ekkor, Sarkadi Imréé. 58 Természetesen ez sem beszámoló, csak kiindulópont az új politikai helyzet irodalmi vetületeinek boncolgatásához. A kormányprogram előtti irodalmat Sarkadi - hasonlóan Örkényhez, de az önkritikus elemeket mellőzve - negativnak Ítélte meg, az utolsó két évi folyóiratokban megjelent irások többsége "túlzás nélkül csak kancsal fecsegés". Éppen ennek fényében látta Sarkadi az ankét jelentőségét: "... nemcsak a falusi helyzetről kaptunk az eddiginél tisztább képet, hanem az irodalom helyzetéről is. Nemcsak az derült ki, hogy eddig bizonyos szépítgetés s el beszéltünk a valóságról, hanem az is, hogy lehet erről becsületes őszinteséggel is beszélni." De a továbbiakra vonatkozólag, hogy ez az őszinte irodalom milyen legyen, milyen szerepet játsszon, már óvatosabb és kétér'telmübb. Visszautasította a "nehézségeken való rágcsálást" (azzal,
