Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)
utalva - hogy "aépi demokráciánk fejlődése új szakaszába érkezett, és ebben az uj szakaszban újfajta problémák, újfajta konfliktusok merülnek fel." A cikkiró - megkockáztatható, hogy számára sem egészen jelentőségéhez mérten - az irodalmi élet változásának mélyebb irányát is regisztrálta egy megjegyzés erejéig. Az írószövetség vitáiról szólván emiitette, hogy ezekben előtérbe kerültek különféle "alkotókérdések", mint a tipusalkotás, a pozitiv hős jelleme, az ellenség ábrázolása stb., majd igy folytatta: "Természetesen ezek nem új kérdések, hiszen az elmúlt esztendőben fel-felmerült már valamennyi. Az ú j j elenség most az, ho gy ezek a kérdések már mint a művészi alkotás, az ábrázolás elemei , mozzanatai kerülnek felszínre, és nem kizáróla g mint irodalom p olitikai kate g óriák." (Kiem. tőlem - R.M.J.) Ezzel azonban a későbbiekben nem foglalkozott. A viták általában pozitiv fogadtatása mellett nehezményezte viszont azok kritikai jellegét, s ez nézetünk szerint a cikk fő mondanivalója: "Mostanában sokan vannak, akik a kormányprogramból azt szűrik le tanulságként, hogy elsősorban a birálat, a hibák, a hiányosságok, fogyatékosságok felé fordulás az iró legfontosabb feladata. Való igaz, hogy Íróinknak bátrabban és alaposabban kell feltárniuk új életünk visszásságait, az egyes emberben és a társadalomban még meglévő régi csökévé nyéket. De ez a munka nem választható el - s erre a Központi Vezetőség határozata is nyomatékosan felhivja a figyelmünket - az eredményeknek, az új ember új jellemvonásai kialakulásának megmutatásától, ábrázolásától." Ebben a megfogalmazásban legfontosabb az eredményeknek, vagyis az 1953 június előtti politikával való folytonosságnak a hangsúlyozása, amit később még általánosabban is nyomatékosit a szerző: "Népi demokráciánk fejlődésének új szakasza eddigi eredményeinken épül tovább." Egyet lehet érteni Urbán Károly megállapításával, aki szerint a cikk "annak volt (nem egyedüli) bizonyítéka, hogy novemberre már az irodalomban is kezdett a júniusi és június utáni megrázkódtatásból magához térni az az irányzat, amely a KV októberi határozatában támaszt találva, a politikában és az irodalompolitikában is a folytonosságot hangsúlyozta." 56 Mindazonáltal a cikk az irókat biráló, fig y elmeztető j elle gé n túl viták fol ytatását tartotta kívánatosnak. Önkritikusan jegyezte meg, hogy az "ideológiai munka" nem kellő színvonalú - ám ennek fő okaként azt jelölte meg, hogy "vannak, akik a kormányprogramot vagy a Központi Vezetőség határozatát nem értik elég világosan és különböző kis polgári-ideológiai befolyások alá kerülnek... komoly és megalkuvás nélküli harcot kell indítanunk az ellenséges, vagy hibás ideológiai nézetek ellen. Az irodalomban e harc főformája (sic!) a nyilt és szabad elvi vita." Az inkább csak rövidebb távra szóló irodalompolitikai programot jelentő cikket követően megindultak a kritikai magatartás képviselői, elsősorban Örkény István elleni támadások. Ezek sorát a személyesen is érintett Kónya Lajos irása nyitotta meg, aki az önvizsgálat egyik kezdeményezője volt. Akárcsak előző, mostani irása is sokat elárul az irodalmi élet korabeli hangulatáról. Kónya cikkének ugyanis csak egyik szálát jelentette az Örkénnyel való személyes polémia, a másik a falujárást követő ankét felszólalóival foglalkozik. 57 Örkény István Írásával szemben Kónya az IU vezércikkírójánál is erőteljesebben hangsúlyozta a kontinuitás jelentőségét. "Örkény soraiból elsősorban is felszabadulás utáni irodalmunk eredményeinek lebecsülése csendül ki." Az ezzel szembenálló véleménye viszont kevéssé támaszkodik
