Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)
feladat is felszínre került, igy pl. - amennyit az eddigi viták megmutattak, az irodalom leleplező, kritikai funkciói (szat ira-vita) és az irod alom irány itás kérdése (kritikai vita, magyar dráma-vita). A politikai események és a fordulat "feldolgozásának" előrehaladta teremtett feltételeket és lehetőséget az irodalmi élet viszonyainak szélesebb körű vizsgálatához. E vita tulajdonképpen Szabó Pál már emiitett, a kormányprogram kiadására közvetlenül reflektáló Írásának gondolatmenetét folytatta: kérdése tehát az volt, mi az iró (az iro dalom) szerepe és feladata az új politikai helyzetben? „A nemzet lelküsmerete." Vita az írói hivatásról 1953 őszén A vita hátterében két irói "élmény" fedezhető fel, amelyek 1953 őszén egymást erősítették. Egyrészt ekkorra "dolgozták fel" az irók az 1953 nyári kritikát, ami saját múltjukkal, mindenekelőtt 1948-1953-as tevékenységükkel való számvetést jelentett. Másrészt személyes tapasztalatokat szerezhettek már a kormányprogram kritikájának fényében a mezőgazdaság, a magyar falu helyzetéről. 1953 őszén a kormány rendelkezése szerint a szövetkezetek tagsága dönthetett arról, feloszlik-e, vagy együtt marad, s az egyéni kilépés is lehetővé vált. 37 Az irók "országjárásra" indultak, s tapasztalataikról cikkek, riportok, elbeszélések formájában számoltak be. A magyar irodalmi sajtó hasábjait egy ideig a magyar falu, a parasztság helyzete és az irói önreflexió uralta. Az irodalom helyzetét az új politikai körülmények között az irói személyiség oldaláról először Kónya Lajos vetette fel az IU okt. 24-i számában. 38 "Az új kormányprogram megjelenése után kétféleképpen vélekedtek az emberek, s e kétféle nézetnek irodalmi vetülete is van. Az egyik szerint, amit idáig irtunk és tettünk, az lényegében jó volt. A másik nézet vallói igazolva látták minden törekvésüket, amely a pártos irodalom, az irodalom párt irán y ítása elleni lázadás volt." A program Kónyából is kétféle érzést váltott ki: felszabaditót és aggodalommal terhest, utóbbit a parasztságnak tett, általa "sokallt" engedmények. Ehhez viszont, hogy a programot, s főleg az annak okául szolgáló helyzetet megértse, át kellett gondolnia a hazai fejlődést, s abban saját költői munkásságát is. Ez tehát az önvizsgálat inditéka, kiindulópontja pedig az ötvenes évek első felének költői magatartásmodellje, ami Kónya megfogalmazásában igy fest: "Hittem a pártban, tollamat ez a hit vezette. Nagyon szerettem népünket, jobb sorsáért dolgoztam. Tudtam, hogy a párt nem önmagáért van, hanem a népért, s ha a pártra hallgatok és a pártot segitem. .. akkor népemet szolgálom". A funkcionárius-tudat nagyon tiszta megfogalmazása ez: a személyiség teljes alárendelése a pártnak, amely nem mint politikai mozgalom, hanem a "nép" érdekeinek egyedüli letéteményese jelenik meg. "Ha most mégis meglazult a kapcsolat a nép és a párt között, akkor bizonyos fokig én is elszakadtam a néptől - vontam le rögtön a következtetést. Vajon igazam volt-e, amikor a Barna kenyér c. versemben, vagy a Bányászlámpák nem egy részében áldozatvállalásra neveltem népünket? Mit lehet ezek után kezdeni az ilyenfaj ta költeményekkel?" (Kiem. tőlem - R.M.J.) Kónya költői "önvizsgálata" jól példázza a kommunista irók elbizonytalanodását, akik úgy érezték, hogy a júniusi határozat által feltárt súlyos hibák fényében elvesztették minden érté-