Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Herczeg Etelka: A fővárosi alkalmazottak betegbiztosítása és a Segítőalap története 1885-1949

irta elő, a biztositás önkéntességen alapult. E törvényre hivatkozással egymás után keletkeztek a kisebb-nagyobb betegsegélyező egyletek.

4 Az ipari munkásság szervezkedésének hatásaként az értelmiségi munkakörben dolgozók is létesítettek önképző és segélyző egyleteket. Mig az ipari munkásság által létrehívott egyesületek célja kettős: politikai és szociális, addig az értelmiségi dolgozók egyesületeinek célja a tagok továbbképzésén kivül csak szociális jellegű volt. Ez állt elsősorban a főváros törvényhatósága és az állam alkalmazásában lévő értelmiségi dolgozók által létrehívott segélyegyesületekre, ahol a munkáltató nem is engedte volna megvalósítani a politikai törekvéseket. Alapszabályaik, melyeket a belügyminiszter hagyott jóvá, ki is mondták, hogy az egyesület "kebeléből a politika és vallás kérdésének tárgyalása ki van zárva."

5 A Buda és Pest városok, illetve a Budapest területén dolgozó pedagógusok, továbbá a főváros törvényhatóságánál alkalmazott tisztviselők és létesítettek segély egyleteket. Az alábbi felsorolásban olyan egyesületekkel és működésükkel ismerkedünk meg, melyeknek tagjai túlnyomórészt vagy teljes egészükben a főváros törvényhatóságánál alkalmazott értelmiségi dolgozók részvételével szerveződtek. Minthogy ezek az egyesületek tagjaiknak betegségük esetén kölcsönt vagy segélyt nyújtottak, előfutárainak tekinthetők a fővárosi közigazgatási, tanügyi és üzemi alkalmazottak betegbiztosító intézetének a Székesfővárosi Alkalmazottak SegitŐalapjának. 1869-ben létesült a "Budai Tanitóegylet", mely 1873 után Budapesti (budai) Tanitóegylet néven működött a Budapest jobbparti részén lakó tanítóság körében. Az egylet célja volt a tagok általános műveltségét és szakképzettségét a kor szelleme és a nemzet igényeinek legmegfelelőbben előmozdítani. Rendes tagja lehetett minden budapesti lakos tanító és tanítónő. Az egylet tagjai részére külön segélyező és temetkezési alapot létesített.

6 A Budapesten működő pedagógusok 1873-ban létesítették a "Budapesti tanítók segély egy esületé"-t. Az egyesület alapszabálya szerint az egyesület célja tagjainak (tanítóknak, tanítónőknek és kisded óv óknak) olcsó kamatra pénzt kölcsönözni, munkaképtelen tagjait segélyezni és elhalálozásuk esetén eltemettetni. Rendes tagjai a Budapesten működő' pedagógusok lehettek, azonkívül alapító, pártoló és tiszteletbeli tagjai voltak. Az egyesület állandó pénzforrása a tagok tagdija volt. Egyéb pénzforrásai az alapszabályában megállapított apróbb tételekből (rendezvények bevételei), továbbá az államtól, hatóságoktól, vagy testületektől nyerendő segélyekből adódtak. Az egyesület taglétszáma 300-400 fő között mozgott.

7 Mindkét egylet a főváros tanácsától évi segélyben részesült. 1880-ban alakult a "Fővárosi Hivatalnokok és dijnokok Segélyegylete", mely 1899-ben átalakult és új neve "A Fővárosi Tisztviselők és hivatalnokok Otthona" lett. Helyisége VIII., Baross u. 70., majd 59. sz. alatt volt. Célja tagjainak erkölcsi és anyagi érdekeit előmozdítani kölcsönök nyújtása, betegség esetén ingyenes orvosi kezelés és gyógyszerben való részesítés révén, betegsegélyezési járulékot adni, temetési segélyt nyújtani. Rendes tagjai lehettek Budapest székesfőváros hatóságánál alkalmazott tisztviselők, végleges és ideiglenes hivatalnokok (dijnokok), akik 50 éves korukat még túl nem lépték. A rendes tagokon kivül alapító, pártoló és tiszteletbeli tagjai is lehettek. A rendes tagnak jelentkezők 2 K beiratási dijat fizettek, évi tagdijuk 14.40 K volt. Az "Otthon" fenntartása tagdijakból, alapítványokból, adományokból, a tőke kamatjövedelmeiből és mulatságok jövedelmeiből adódott.

8 A főváros tanácsától évenként 500-600 K segélyben részesült. 1902. jun. 12-én a főváros tanácsához intézett kérésében az Otthon évi segélyét 1000 K-ra kérte felemelni. A kérvényre a VIII. kerületi