Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Fischer József visszaemlékezéséből

kül. Korábban például elképzelhetetlen lett volna árkádosítani egy épületet, amikor a legértékesebb részek a földszinten vannak, üzletek stb. Lehetetlen volt ezeket megsemmisíteni és helyette a járdát, a közlekedési utat kiszélesíteni. Ez csak a legkisebb példa. De bizonyos területeken, például Óbudán vagy Kelenföld felé házsorokat kellett aztán később lebontani, földszintes, meg egyemeletes elavult, régi épületeket, s velük legfeljebb mondjuk 30—40 éves épületeket is, amelyek még jónak számítottak volna. De ezeket is el kellett tüntetni, hogy egy egységes kép alakuljon ki, mint ami később a kelenföldi részeken ki is alakult. Városrendezési kérdéseket ebben az időben még a terv készítésénél nem lehetett ilyen szabadon alkalmazni. Talán még kiegészítésül megemlíthetem, hogy az utolsó évben, tehát 1947-ben még felmerült az a tervem, amelyet Zürichben, egy kongreszszuson is ismertettem. A kérdés: hogyan lehet megoldani a magántulajdonban levő ingatlanok igénybevételét úgy, hogy ez anyagilag ne ütközzék megoldhatatlan nehézségekbe. A város tulajdonában hatalmas területek voltak. Az elképzelésem szerint bizonyos belterületi részeknél a tulajdonosoknak csere-ingatlant kell adni a város külterületéből: ez pénzügyi nehézségek nélkül megoldható. Később, amikor azon a belterületen az építkezés az új tervek szerint megvalósult, a régi tulajdonos megfelelő anyagi átszámításokkal visszacserélhette volna korábbi ingatlan részét, ha erre igényt tart, Tehát a várost szektorokra fölosztva, ahogyan a zürichi városrendezésnél csinálták. Egy-egy szektorra vonatkoztatták csak a rendezést, ez könnyen megoldható lett volna ilyen módon nálunk is. Természetesen erre már 1948 után nem volt szükség, mert minden köztulajdonba került. Legalábbis túlnyomó részben. (...) 1946 tavaszán Balogh miniszterelnöki államtitkár levélben jelezte, hogy kívánatosnak tartana egy megfelelő utat elnevezni Sztálinról. Egy alkalommal a pénzügyi bizottság üléséről áthívtak a másik szobába, telefonhoz. A vonalban Szviridov altábornagy volt, az Ellenőrző Bizottság elnöke és arra kért, keressem föl, mert egy megfelelő útvonalat szeretnének elnevezni Sztálin marsallról. Megállapodtunk az időpontban. Miután akkor Kővágó

19 volt a polgármester, és nem állt rendelkezésére kocsi, az én kocsimon mentünk oda. Egy tolmács közvetítésével folyt a beszélgetés. Kővágó rögtön kijelentette, hogy ő nem illetékes ebben a kérdésben, tehát ő már nem vett részt a beszélgetésben. Az altábornagy úr egy kéréssel kezdte: szeretné, hogyha azAndrássy utat neveznénk el. Amire én azt mondtam, hogy bizonyos okoknál fogva én azt szeretném, ha valami más utat neveznénk el. De a tanácsúlés elé fogom terjeszteni. Nem terjesztettem, így azután egy másik terminus alakult ki, amikor legközelebb elmentem hozzá, kb. egy hét múlva. Akkor én fölajánlottam, hogy a Nagykörútnak egy részét nevezzük el, térnek pedig a Széli Kálmán teret ajánlottam, most Moszkva tér lett. Szviridov szerint az nagyon kívül van a városon, és nem fogadta el. Közöltem, hogy akkor majd egy másik javaslatot teszek, közben megint eltelt egy kis idő. Akkor következett a harmadik beszélgetés. A harmadik beszélgetésnél egy újabb utat javasoltam, de ebben sem tudtunk megegyezni. Elváltunk megint azzal, hogy ez egy nagyon kényes kérdés számomra, ezt meg kell hogy beszéljem Rákosival. Azt gondoltam, hogy ő talán majd tud segíteni ebben a kérdésben. Rákosi azonban elutasította, hogy ebben részt vegyen. Ez az én ügyem, mondta, ezt én intézzem. Megkérdezte, hogy mit neveztek el a bécsiek. Közöltem vele, hogy a Schwarzenberg Platzot. Nagyon szép nagy tér, a város szívében, de Bécsnek nagyon sok szép nagy tere és útvonala van. Budapestnek az Andrássy út a legszebb útja, ez az egyetlen. Ebben maradtunk, tudomásul vettem, hogy ő ebben nem vesz részt. Es vártam, vártam egy pár napot, sőt eltelt pár hét, már égető lett számomra kérdés és arra gondoltam, hogy újabb terminust kérek, mikor megjelent egy százados azzal a kéréssel, hogy az altábornagy úr szeretne már ebben a dologban dűlőre jutni. Azt válaszoltam, hogy éppen szerettem volna egy új terminust kérni. Megtelefonálták, elmentem. A követségi tanácsos tolmácsolt, három magasrangú tiszt állt meg ott az asztal mellett. Ezeknek a jelenlétében beszéltem a követségi tanácsossal erről a kérdésről. A tanácsos azzal kezdte, hogy ők nem kívánnak olyan utcanevet, utcát vagy teret elnevezni, amihez bizonyos érzelmi szálak fű-