Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)
III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Gáspár Ferenc — Szabó Klára: Adalékok a főváros lakóinak 1955. évi közhangulatáról
Egyéb hírek Még mindig erősen foglalkoztatja az embereket Nagy Imre elvtárs betegsége , és ezt összefüggésbe hozzák a Szovjetunióban történt személyi változással. Több helyről érkezett olyan jelentés, hogy arról beszélnek, hogy Farkas Mihály elvtárs lesz a miniszterelnök, és ez azt jelenti, hogy háború lesz. Változatlanul tartja magát az a hír, hogy ismét a nehézipar kerül előtérbe, a könnyűiparral és a mezőgazdasággal szemben. Szerte a városban leszaggatták a háborúellenes és a Békekongresszus 14 plakátokat. A VII. kerületben N.N. XIX. Jáhn. Ferenc u. 77. szám alatti lakos az ,,Elő Isten" nevű vallási gyülekezetben, N.N. VII. Lenin krt. 26. [sz.] alatti lakos pedig a baptista gyülekezetben engedély nélkül vallási foglalkozást rendezett. Mindkettő ellen megindították az eljárást. A IX. kerületben a külső-ferencvárosi plébános, bizonyos N. nevű. párttag temetésén mondott szentbeszédében arról szólott, hogy azért látogatták meg ezek a csapások a családot, mert eltávolodtak az Istentől. Érdekes a X. kerületnek az a jelentése, hogy sokan keresik fel a kerület lakói közül az Igazgatási Osztályt jogi tanácsadásért a legszemélyesebb ügyekben is. A XI. kerületi Gyámügyi Csoporthoz sok panasz érkezett családfők ellen, hogy verik a feleségüket és gyereküket. A panaszttevők elmondották, hogy amikor a rendőrségre mentek az ügyben panaszt tenni, azt a választ kapták, hogy ,,az asszony verve jó", vagy „a gyereknek ő az apja, azt csinál vele amit akar". A XII. kerületben mind több volt háztulajdonos jelentkezik kártérítési követeléssel. A II. kerületben sokan kérik vissza indokolatlanul államosított házaikat. A XXI. kerületben N. N. tanácstagot megfenyegették és tudomására hozták, hogy „készül már a kommunisták fekete listája." Több helyről jött olyan hír, hogy a felszabadulás évfordulója alkalmával széles körű amnesztiát várnak. A III. kerületből kapott jelentés szerint az Óbudai Téglagyárnál nagyarányú földcsuszamlás van. Házak összedőléssel fenyegetnek, életveszélyes a helyzet a Jablonkai út, Remetehegyi út és Mármarosi út mentén. A III. kerületi Tanács V. B. leállítatta a további bányászást, azonban a gyár igazgatója, N. N. annak ellenére, hogy 6000,— Ft-ra megbüntették, folytatja a munkát. Arra hivatkozik, hogy a Minisztertanácstól kapott erre utasítást. A VKGM 15 4/1954. sz. rendelete intézkedik arról, hogy a házépítésre nem alkalmas kis telekmaradványokat gyümölcsfák ültetése, vagy vikkendezés céljára adják el. A III. kerületben eddig 200 igénylő jelentkezett, azonban a végrehajtási utasítás hiánya miatt az igénylőket nem tudják kielégíteni. Több helyről érkezett olyan panasz, hogy az új hullámhosszon a Petőfi adó nagyon gyenge. Még az újonnan vett (tehát a nem átépített) rádiókon is áthallatszanak a szomszéd hullámhosszuk. Több helyen is felmerült az a kívánság, hogy ebben az évben is vezessék be, a tavalyihoz hasonlóan, a nyári időszámítást. 16 1955. III. 7. Lakás A VIII. kerületben 81 életveszélyes lakást írtak össze, amelyben összesen 206 személy lakik. Ezek elhelyezéséről azonban egyenlőre nem tudnak gondoskodni. A IX. kerületi lakásosztályon napról napra botrányos jelenetek jétszódnak le. Be-