Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Gáspár Ferenc — Szabó Klára: Adalékok a főváros lakóinak 1955. évi közhangulatáról

csületükben sértik meg a lakásosztály előadóit. Az elmúlt héten betörték az osztály ab­lakát. A XI. kerületből jelentik, hogy az albertfalvai új épületeknél mindig mindig vannak olyan lakások, amelyekre a minisztériumok nem jelöltek ki bérlőt, és így ezek a lakások 2 hónap óta üresen állnak, ami érthető izgalmat és nyugtalanságot vált ki a lakásigénylők között. Egyéb hírek Erősen foglalkoztatja a háború kérdése, a tajvani kérdés és a Nyugat-Németország felfegy­verkezési kérdése a lakosságot. Sokat foglalkoznak az atomháború kérdésével is. A XV. kerületben azzal magyarázzák az időjárásban tö r tént eltolódást, hogy sok atombombát robbantottak az utóbbi időben és enr"\. ? háiasara szélsőséges az időjárás. Több helyről is jelentik, hogy olyen hírek terjedtek el, hogy a közeljövőben újabb nagyarányú elbocsájtások lesznek. 17 A XIII. kerületből kapott értesítés szerint a Fővá­rosi Tanácstól 400 embert küldenek majd el. Jelentést kaptunk arról, hogy a Csőértékesí­tő Vállalatnál 50 embert elbocsájtottak, majd másnap távirati úton vagy küldönc útján visszahívták őket, hogy ismét foglalják el a helyüket. Erre a Pártközponttól kaptak állító­lag utasítást. Miután a visszahívott 50 ember Íróasztalhoz ült, újabb intézkedés történt, hogy még­is el kell őket bocsájtani. Az egész vállalatnál nagy volt emiatt a felháborodás. A pártta­goknak kiadták, hogy ne beszéljenek a dologról, mintha ezzel meg nem történtté lehetett volna tenni az egészet. Egy, a Gorkij iskolába járó gyermek anyja elmondotta, hogy az iskolában a gyerme­kek és a szülök között „munkás arisztokraták"-ról beszélnek. Azokat értik ez alatt, akik gyermekeiket rendszeresen autóval szállítják az iskolába. Ugy is nevezik ezeket a gyere­keket, hogy „Zisz gyerekek", utalással a Zisz kocsikra. A II. kerületből jelentik, hogy ismeretlen személyek a kíséret nélküli gyerekekhez szegődve el akarják csalni a gyerekektől a kabátjukat, táskájukat. Szükségesnek látszik a gyerekekkel beszélni az iskolában erről a kérdésről, nehogy lelkiismeretlen egyének rá­szedhessék őket. Mióta a XV. kerületi rendőrőrsöt megszüntették, Pestújhelyen suhancok állandóan molesztálják az egyedül járó nőket. A VI. kerületben olyan hírek terjedtek el, hogy a zsidók jegyet kapnak, amelyre borjúhúst vásárolhatnak majd. A XXI. kerületből jelentik, hogy a RM 18 Művekben feltűnően emelkedik a balesetek száma. Ebben az évben már eddig 6 halálos baleset történt, szemben a tavalyi egész évi 12 halálos balesettel. Alapos vizsgálatot igényel, hogy nem bűnös kezek okozzák-e ezeket a baleseteket. Az Egészségügyi Minisztérium rendelete értelmében az egésznapos bölcsődében el­helyezett gyerekek után a szülök összkeresetének 20%-át kell befizetni. A XXI. kerület példát hoz fel erre, hogy egy 5 gyerekes családból 2 gyerek van egésznapos bölcsődében és gyerekenként a kereset után 470,— Ft, összesen tehát 940,— Ft-ot kellene fizetni. Bár a kivetés még nem történt meg, már most felhívják a figyelmet arra, hogy ez az intéz­kedés bizonyára nagy elégedetlenséget fog kelteni az érdekelt szülők között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom