Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)
II. Tanulmányok - Kresalek Gábor: Humor és politikum. A Ludas Matyi 1948-as és 1953-as évfolyamainak elemzése
vezetőik közül e számot követően Marosán és Szakasits együtt szerepel a volt MKP vezetőkkel. Szereplésük jogos, hiszen tagjai az MDP vezetőségének. Mellettük alkalmanként, de csak akkor, ha paraszt és kisgazda pártiak is láthatók, szerepelnek még a volt SZDP-sek közül Ries és Rónai. Témakörünk második darabja, nem fontossága és nem is terjedelme miatt, egyszerűen csak a folyamatosság kedvéért, legyen a többi párt szerepeltetése a „Ludasban". A pártok közül, néven nevezve, csak a Független Kisgazda Párt (FKgP) van jelen. Az ellenzéki pártoknak csak vezetői láthatók, s minden szerepeltetésükre jellemző a gúnyos hang. A Kisgazda Párt általában a párttisztogatás kapcsán kerül szóba. A legérdekesebb, az említetteknél tágabb horizontú vicc is a kisgazdákhoz kapcsolódik. Az ,,A Kisgazda Párt két napja Kenésén" című 45. sz. 8. 1. A karikatúra a FKgP okt. 28-29-e közötti kétnapos konferenciájára utal. A Balaton partján felállított emelvényen Ortutay, Dinnyés és Gyöngyösi foglal helyet, Dobi szónokol. Kezével hátrafelé mutat. A távolban két nap van az égen. Az egyik lemegy, a másik fent szórja sugarait. Az emelvény előtt kisszámú hallgatóság. Szürke, csizmás parasztemberek. A kép előterében egy szikár pásztorbotos parasztember beszélget egy kulákkülsejű kövér gazdával. A kövér, akárcsak Dobi, a horizontra mutat. „-Nézzen oda, két Nap van az égen"- mondja. „A maguké az, Zsíros gazda, amelyik leáldozott,, - feleli a juhászbotos. Érdekes momentumot figyelhetünk meg a kép kapcsán. Hasonlóan, csak még kiélezettebb formában, mint az amnesztia kapcsán felvetett, Ries nevével fémjelzett SZDP kritika esetében, ezúttal nem egy név bedobásával, hanem éppen egy kulák gazda szerepeltetésével zavarja össze lejáratási szándékkal a tényeket. Miközben a rajzoló a Kisgazda Pártról akarja lerántani a leplet, megfeledkezik róla, hogy Ortutay és Dobi állami funkciójukban maradéktalanul a „demokrácia" oldalán, szoros együttműködésben az MDP-vel politizáltak és végezték dolgukat. Ennek megfelelően a korábbi karikatúrákon kizárólag a pozitív hős szerepében ábrázoltattak. A másik hasonló feledékenység, hogy az értekezlet támogatta a kormány gazdaság-, kül- és belpolitikáját. Arról is megfeledkezik a karikaturista, hogy a 48. 44. sz. 6. lapján a kulák éppen Dobit látván határozza el magát a szántásra, hagyja abba a szabotázst. A tények, a szereplők valóságos magatartása mellékes, ha valami egyéb miatt lényeges konstrukcióról van szó. A cél szentesíti az eszközt irányelv, a felelőtlen állítások, a voluntarista konstrukciók kezdeti, látszólag.lényegtelen előfordulásával találkoztunk. Ezeknek a látszólag lényegtelen elemeknek az elszaporodása - természetesen nem csupán a vicclapokban — vezetett a koncepciós perek tragédiáiig. Tisztában vagyunk vele, hogy rajzolói baklövést, szerkesztői felületességet, egyáltalában egy vicclap nem kellően átgondolt, különben profiljába vágó támadását nem szabad túldimenzionálni. Valóságos párhuzam a koncepciós perek és egy torzán koncepciózus karikatúra között nyilvánvalóan nem létezik. Ám ugyanakkor az ilyen karikatúrákban rejlő veszélyt alábecsülni sem szabad. Ne felejtsük el, hogy egy vicclapnak - különösen, ha pártérdekeket képvisel, nyilvánvalóan a mulattatással együvé tartozó alapfunkciója a közönség orientálása és szondázása. Ha a közönség fejében összemosódnak a tények, a különféle ingerekre csak egy, és minden esetben csak egy reakció érkezhet : rossz úton járunk. 8 De lépjünk tovább. Mint ahogy a „Ludas" is továbblépett, és az 51. sz. címlapján Dobi irányításával egy színpadon Bognár, Gyöngyösi, Ortutay félrehúznak egy kulisszát, melyen a 3 éves tervet dicsőítő, munkás-paraszt egységet hhdető felhatok és ábrázolások láthatók. A félrehúzott színfal mögött összebújt kulákok, tőkések, papok. Egy héttel a Dobi-kormány megalakulása után tehát a „Ludas" is hajlandó a kisgazdákat nem csupán kulákbarátnak tekinteni. A Parasztpárt, mint párt nem szerepel a rajzok között. Tagjai és vezetői közül Veres Péter látható sűrűn, egyrészt mint a koalíció egyik tagpártjának képviselője — minden egyes ábrázoláson funkció nélkül -, másrészt mint író. Egy ábrázoláson pedig deréktól fölfelé két Veres Pétert látunk. Egyik az író, másik a politikus. Rajta kívül még két pa-