Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955

csövévé - elsősorban hangjukra és témájukra találó költők jóvoltából. Már 1955 őszén napvilágot lát itt Juhász Ferenc (Szarvas-ének, Virágok hatalma) Nagy László, Kormos István, Simon István korszakjelző verseiből jónéhány. Uj novellista nemzedék indul el (Tóth László, Szabó István, Moldova György stb., 1955 nyarán jelent meg „Emberavatás" c. antológiájuk többek között Sánta Ferenc négy novellájával). 1955-ben írta Déry Tibor Niki c. kisregényét - egy korszakkal való leszámolás korai kísérletét. Olyan drámák születnek, amelyek sorsa már más idők viharaival kapcsolódott össze (Gáli József: Szabadsághegy, Háy Gyula: Varró Gáspár igazsága). Kibontakozik a sematizmusból a magyar film: készül a Körhinta, a Hannibál tanár úr,bemutatják a még sok 'maradványt' hordozó „9-es számú kórterem", „Egy pikoló világos" c. alkotásokat. 1955 decemberében az Uj Hangban látott napvilágot Illyés Gyula: Levél a vízgyűjtőről és a fenyőről" c. verse, mely ezt a furcsa, mélyben szunnyadó-feszülő, egyelőre csak írók verseiben és elbeszéléseiben kitörő indulatot megrendítő erejű képpel fejezi ki. A költő tűnődve, aztán meghatottan nézi a betonciszternát szétroppantó fenyőgyökereket: „... alul mindenütt, - mindenütt gyökér!/ Vékony, finom, de él az mind, s hogy él!/ Átfúrva a vaskemény anyagot/ úgy szorongtak a szinte látszatul hagyott/ réteg alatt, mint bőrünk alatt az erek/ vagy mint a termeszek,...//Csak néztem! Milyen szivacs-szerkezet/ milyen szívós tüdő lélegezett /szívta ki levegőjeként a vizetl/Milyen polip-erő, micsoda csáp/erdő szopta ki így e sziklás/hegyből, hol semmi víz más,/a maga zord igazát?...// Es este — elmondják majd Paliék -/a vitában, hogy mindenen át, mindenütt a nép/győz majd, az élet / ki mondott annyi kemény/ és konok érvet?/En." 1955 nyarának végefelé a „látszatul hagyott" réteg alól ismét a felszínre került valami. A versekben és az utolsó ,irodalmi vitában" - ki más? - ismét az írók nevezték meg a mindenki által nyomasztónak érzett dolgokat. IV. Még javában tartott 1955 hűvös tavasza Magyarországon, amikor május 28-án Hruscsov és Bulganyin Belgrádba érkeztek. Ünnepélyesen, legfelső szinten vonták vissza a sztálini korszak idején Jugoszláviára (és Tito marsalha) vonatkozó vádakat, s a nyilatkozatban hangsúlyozták: „A különböző társadalmi berendezkedések és a szocializmus fejlődésének különböző formái az egyes országok népeinek belügyei." Kijelentették, hogy „a katonai tömbök politikája fokozza a nemzetközi feszültséget." (Két hete írták alá az európai szocialista országok és a SZU közös katonai egyezményét, a Varsói Szerződést.

39 ) A belgrádi találkozó egy enyhülési hullám része volt: 1955. május 15-én írták alá az osztrák államszerződést, s júliusban tíz év óta először Genfben csúcstalálkozóra gyűltek össze a négy nagyhatalom állam- és kormányfői. 1955. máj. 28-án a Lapkiadó Vállalat párttaggyűlésén Gimes Miklós, a Magyar Nemzet főmunkatársa felszólalásában a magyar-jugoszláv kapcsolatok rendezését és a Rajkper újrafelvételét követelte. A támadás éle elsősorban Rákosi ellen irányult, akinek a „titóista ügynökök" leleplezése során elszenvedett „álmatlan éjszakái" ezen a napon némileg más megvilágításba kerültek.

40 Válaszul Gimest (s az őt támogató Fazekas Györgyöt) kizárták az MDP tagjai sorából. Az „újságíró-ellenzék" tevékenysége — amely 1954 őszén a Szabad Nép szerkesztőségében kezdődött (ehelyütt s források hiányában nem térünk ki rá) — ezzel befejeződött egy időre. Mégis, március óta az első jelentősebb, nyílt ellenállás lévén - kezdetnek is bizonyult. A joggal megváltozott nak érzett külső helyzet és a március óta tapasztalt adminisztratív intézkedések indították az hók jelentős csoportját arra, hogy egyelőre kitaposott utakon síkraszálljanak az irodalmi életet zavaró tényezők felszámolásáért. Ez a törekvés munkál a híres „öregek és fiatalok" vita cikkeiben, amely 1956 októbere előtt az utolsó hodalmi vitának tekinthető.