Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955

kell jelenteni, hogy a KV márciusi határozata a júniusban helyesen kezdett politikához képest nem jelent visszalépést." Bizonyítékul az azévi Kossuth-díjasok közül Karinthy Ferenc (Hazai tudósítások c. riportkönyvéért) és Sarkadi Imre (Verébdűlő c. novelláskötetéért) kitüntetését emelte ki, mint „irodalompolitikai állásfoglalást a párt részéről." Az aktíva további hozzászólói jóval egyoldalúbban közelítették meg a kérdést: az 1953 előtti hivatalos hodalompolitikához erősebben kötődők (Gergely Sándor, Goda Gábor, bizonyos fokig Urbán Ernő és Khály István) jól érzékelték, hogy visszakanyaiodásról van szó.

30 Legvilágosabban Illés Béla április 4-re írott vezércikkének egy gondolata világított erre rá. Illés Béla az hodalmi viták résztvevői elé saját 1953 előtti írásaikat állította példaképül.

31 Az hodalmi élet sajátos jelbeszéde' a növekvő szigor ellenére sem maradt abba teljesen. A viták megszűntek ugyan, a márciusi határozattal szembenállók számára a hallgatás vagy kétségeik óvatos jelzése maradt. Konkrét hodalmi-politikai kérdések helyett íróiemberi magatartásformák állnak a visszahúzódott írók közül még legaktívabb Háy Gyula írásai középpontjában. A nyomasztó jelen faggatása helyett az egyelőre bizonytalan jövővel foglalkozik - optimizmus és pesszimizmus kérdései foglalkoztatják. „Nem szabad vakon elmenni a fájdalom, a bánat, az aggodalom, a kisebb-nagyobb csalódás, zavartság felvillanásai mellett... a múlt és jelen hibáinak megismerése: félút a jövő programjának megalkotásához... Csak az nevezheti magát joggal optimistának, aki az elért eredményeket nem hiszi betetőzötteknek, hanem konkrétan, részletekbemenően, kézzelfoghatóan érzi és érezteti azt, ami mai állapotunkat a jövőre kívánt, kivívandó állapottól megkülönbözteti," „Az hó - bíró."-írta 1955 májusában. A bírálat túlhajtása ugyan hátrányos jelenség, ám „sok hónknál egy alapjában egészséges fejlődés átmeneti kilengéseként fordul elő."

32 Óvatosság és tartózkodás jellemezte az írószövetség 1955 nyarán ismét megélénkülő szervezeti életét is. A jún. 3-i vezetőségi ülésen (feladata a márciusi határozatból adódó hodalompolitikai következtetések levonása volt) Erdei Sándor főtitkár viszonylag részletesen foglalkozott az '53-as júniusi határozatot követő irodalmi helyzettel. Hangsúlyozta az azóta elért jelentős eredményeket (megemlítve Karinthy Ferenc és Sarkadi Imre jutalmazott írásain kívül Kónya Lajos és Simon István verseit, Juhász Ferenc: Tékozló ország c. eposzát, Vészi Endre, Jankovich Ferenc, Örkény István,, Képes Géza újabb alkotásait). Szükségesnek látta ugyan leszögezni azt is, hogy a június előtti politikával „sem állnak elvileg szemben" de a ,jközelebb a valósághoz" elve jegyében született müveket pozitívan, „az élet egésze felé hányuló érdeklődés konkrét jeleiként" értékelte. Hozzátette, hogy június után „... a lendület kezdetben a párt júniusi önkritikájának kimélyítésén és az írói önkritika bizonyos túlhajtásán akadozva indult, de ma már világosan látható, hogy nem akadt meg ott, hanem előrehaladt a teljesebb, igazabb, sokoldalúbb ábrázolás felé." A „jobboldali veszély" növekedésének okát nem annyha a március óta sugallt szubjektív hibákra, a kispolgári befolyásra vezette vissza, hanem „az elégtelen ideológiai munkára"

36 A júl 14-i vezetőségi ülés beszámolójában a szövetség szervezeti életét áttekintve szóvátette, hogy a vezetőséget egy éven keresztül nem hívták össze, „mert ebben az időszakban az elnökség nem volt képes kidolgozni a párt kultúrpolitikájának megfelelő olyan hodalompolitikai akcióprogramot, amely mögé a tagság felsorakozhatott volna. Ilyen akcióprogram kidolgozása csak a párt márciusi határozata után vált lehetségessé." A pártszervezet egy ekkori beszámolója még kritikusabb: „A választott vezető szervekkel (Vezetőség, Elnökség, Titkárság) a felsőbb szervek még elvétve sem tanácskoztak, véleményét nem kérték ki, formális jóváhagyó szervekké váltak, s így természetesen elsorvadtak... A felsőbb pártirányítás közvetlenül csak az MDP szervezet vezetőségéhez kapcsolódott, legtöbbször csak praktikus hányhassa, utasításokká, rendelkezésekké szürkült... Az írószövetség önállósága csak papíron létezett."

34 Ha a vitacikkek el is tűntek az hodalmi sajtó hasábjahói, egyetlen vers, riport, novella elég volt az elfojtott szenvedélyek parazsának fellángolásához. (Vita természetesen nem lett ezekből.) Érzékeltetésül egyetlen példát említünk.