Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Szabó Klára: A fővárosi várospolitika 1950-1954. évi történetéhez

ken keresztül, s a minisztériumok és a tanács szükséges egyetértésének alapja nem a közös álláspont kialakítása, de a minisztériumi utasítások elfogadása volt. Általános gyakorlat volt, hogy minisztériumi osztályvezetők utasították osztályvezetőjén keresztül a fővárosi tanácsot, de nem volt ritka, amikor a tanács tudtán kívül tanácsi intézmény, vállalat, kereskedelmi egység stb. vezetője kapott és hajtott végre minisztériumi utasítást. Az osztályok ugyan, mint azt már többször is említettem, a tanács végrehajtó szervének szakigazgatási szervei voltak, de az osztály létszámát a pénzügyminiszter és az illetékes szakminiszter javaslatára az NT állapította meg, működési ügykörükre vonatkozó részletes szabályokat az illetékes szakminiszter a belügyminiszterrel együtt javasolhatta a Minisztertanácsnak. Miután a tanácsot az egyes osztályok útján valójában a minisztériumok hányították, a tanácsülés a törvényben biztosított szerepét nem tudta betölteni. Itt kell megjegyeznem, bizonyos alapot e vonatkozásban is szolgáltatott a törvény belső ellentmondása. A törvény egyrészt széles körű már ismertetett jogkörrel ruházta fel a tanácsot, másrészt kimondta a 30. §-ban: ,,Ha a helyi tanács nem ülésezik, feladatkörét a végrehajtó bizottság gyakorolja." S tehette ezt a törvény alapján oly mértékben, hogy a V. B. tanácsi rendeletet is alkothatott (s alkotott is), amit a tanácsülésen csak „be kell(ett) mutatni(a)". A tanács történetének első évei azt mutatják, a legfontosabb tanácsi döntések nem a tanács, hanem a V. B. üléseken születtek meg, a V. B. a tanács feladatainak jó részét magára vállalta, s valójában a V. B. irányította a tanácsot, s nem fordítva. 1950/5l-ben a belügyminiszteri utasításoknak megfelelően a fővárosi tanács ülésein saját szervezetével kapcsolatos ügyeken kívül — csaknem kizárólagosan — költségvetési és beruházási tervet, valamint a V. B. munkatervét tárgyalta meg, illetőleg meghallgatta a V. B. elnökének beszámolóját a V. B. munkájáról. Amint arra Beér János is utal említett könyvében, a tanácsülések sajátos politikai fórum szerepét töltötték be, ezért az ott elhangzó összegző beszámolók az elért eredményeket, s az Ígéretes terveket taglalták részletesen. Felelős állásfoglalást, döntést a tanácstagoktól nem vártak, nem is várhattak, hiszen többségüknek a tanácsülésen kívül alig volt kapcsolata a tanácssal. Az első másfél évben a tanácsülési témákról nem készítettek írásos anyagot a tagok számára, így az üléseken az inkább tájékoztatásra alkalmas szóbeli beszámoló alapján hozott határozatok a tanácstagok helyzetének bizonytalanságait sokkal inkább tükrözték, mint tényleges egyetértésüket . Az MDP PB 1951. de. 6-i határozata után BM rendelet szabályozta a tanácsülések új rendjét. Ettől kezdődően a tanács (BVT V.B.) döntően maga állította össze üléseinek napirendjét, az egyes üléseket a tagok által választott elnökség vezette le, a tanácsülési határozatok végrehajtásáról a V. B. elnökének számot kellett adnia, s az ülések anyagát a tagok előzetesen megkapták. Megfigyelhető a tanácsülések témáinak változása is, már egyegy szakigazgatási tevékenység elemzésére is vállalkoztak, s 1953. jan. 28-án a tanács első szabályrendeletét is elfogadta. Kis előrelépésnek tekinthető ez a változás, amely a lényeget nem érintette. Ezek után a tanácstagok ismerték már a tanácsülés témáit, volt tehát mihez hozzászólniuk, de a szó, véleményük kimondásának értelme nem volt meg számukra meggyőző. A felsőbb szervek és a tanács kapcsolata természetszerűleg hatotta V. B. munkájára is. Az állami fegyelem a V. B.-t a felsőbb szervek döntéseinek elfogadására kötelezte, ezértis a V. B. határozatok döntően a felsőbb szervek utasításai, rendeletei végrehajtásának módjára vonatkoztak. A BVT V. B. fennmaradt, teljes jegyzőkönyvi anyaga arra enged következtetni, hogy a V. B. . tagjai jól érzékelték helyzetüket, s bizony nem mindig a lényeges kérdések váltottak ki szenvedélyes reagálásokat. A tartalmas vita kibontakozását - a V. B. tényleges jogkörén túl - kedvezőtlenül befolyásolta a V. B. határozatokat igénylő ügyek között a részletkérdések nem jelentéktelen aránya. V. B. határozat volt szükséges pl. az iskolák előtti védő korlátok felszereléséhez, a gyógyfürdők zárórájának