Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Szabó Klára: A fővárosi várospolitika 1950-1954. évi történetéhez

állapította meg: „Budapesti vezető pártszervezetek irányítása helyett sok esetben a pártbizottságok egyes tagjai, vagy az apparátus egyes osztályai - azok munkatársai irányítása érvényesült. (Például a Budapesti Pártbizottságon belül az Adminisztratív Osztály.) A pártbizottságok nem hajtották végre a pártvezetés azon elvét, hogy a tanácsokba beküldött kommunistákon keresztül valósuljon meg a párt irányítása. Gyakran előfordult, ... hogy a pártbizottságok kisajátították a tanácsok feladatait, nem rajtuk keresztül, hanem megkerülésükkel végeztek el fontos állami feladatokat."

29 A tanácstörvény miniszteri indoklása szerint a törvényjavaslat biztosítja azt, hogy ,,A tanácsok működésén keresztül a felszabadult nép: az ipari munkásság, a dolgozó parasztok és az értelmiség legjobbjai, ... hatékonyan fogják érvényesíteni kezdeményező és alkotó erejüket, építő bírálatukat az állam ügyeinek vitelében is." „Kezdeményező és alkotó erejét, építő bírálatát" azonban valójában még a tanács sem érvényesíthette, s ennek fő oka az a politikai bizalmatlanság, amely egyedül képes magyarázatát adni annak az hányítási és ellenőrzési mechanizmusnak, amelynek közepette a tanács munkáját végezte. Az erősen centralizált gazdasághoz hasonlóan, annak függvényében az államigazgatási munkát is a túlzott központosítás jellemezte, a tanácsi munka egészét a legkisebb mozzanatig felsőbb szervek döntései szabályozták. Ezt szolgálta nagy biztonsággal a tanácsi szervek irányításában érvényesülő kettős alárendeltség, amelynek értelmében a tanács egészének munkáját éppen úgy, mint az egyes szervezeti egységekét, egyidejűleg az erősen összefonódott államigazgatási, illetve államhatalmi hierarchia két különböző szintjén elhelyezkedő szerv irányította. A tanácstörvény - ugyan nem teljes következetességgel igyekezett érvényre juttatni azt az elvet, miszerint hatalmi szerv csak hatalmi szervnek, államigazgatási szerv pedig államigazgatási szervnek legyen alárendelve. Ám már a törvénynyel együtt megjelenő 143/1950. (V. 18.) MT sz. rendelet a tanácsot Minisztertanácsnak rendelte alá, s ugyanakkor a rendelet 2. §-a azt is kimondta, a tanácsra vonatkozóan a „Minisztertanácsot megillető jogkört a Minisztertanács átmenetileg a belügyminiszter útján gyakorolja." A kettős alárendeltségnek megfelelően a BVT végrehajtó szerve a V. B. a belügyminiszternek, illetve a tanácsnak (BVT), a V. B. szakigazgatási szervei az egyes szakminisztereknek (valamint az országos hatáskörű szervek: pl. OT, KSH stb. vezetőinek), és a V. B.-nek, a kerületi tanácsok a fővárosi tanácsnak, a kerületi végrehajtó bizottságok a fővárosi V. B.-nak és a kerületi tanácsoknak, a kerületi tanácsok szakigazgatási szervei a fővárosi szakigazgatási szerveknek és a kerületi végrehajtó bizottságoknak alérendelten végezték napi munkájukat. Ez a struktúra így, ebben a formában is megnehezítette volna a felelős tanácsi vezetés, a tanácsi önállóság kibontakozását, a gyakorlatban azonban a tanács nem kettős, de többszörös alárendeltség közepette birkózott a város gondjaival. A tanács és szervei jogkörének pontos leírása nem történt meg időszakunkban, s csak igéret maradt az államigazgatási eljárás szabályainak rögzítése is, s ez a felsőbb szervek hatáskör elvonó gyakorlatának nyitott szabad utat. A törvény a felsőbb szervek és a tanács kapcsolatáról kimondta, a szakminiszterek feladata az általános vezetés, az elvi irányítás, de azt is, hogy hatáskörükbe tartozik dönteni „nagyobb jelentőségű ügyekben", s a függőségi kapcsolatot erősítette az 59. §., amely szerint a felsőbb szervek a V. B. elnökén keresztül „érintkeznek" ugyan a tanácsokkal, de a rugalmas megfogalmazás szerint oly módon, hogy fontos "utasításaikat

" a V. B. elnökével, a kevésbé fontos utasításaikat egyidejűleg a V. B. elnökével és az osztályvezetővel közlik, s végül a kisebb jelentőségű ügyekben közvetlenül - a V. B. kizárásával lépnek kapcsolatba,az osztályvezetőkkel. Nos, a gyakorlatban a felsőbb szervek az elvi irányítás helyett és mellett nemcsak a nagyobb, de a kisebb jelentőségű ügyekben is döntöttek, s utasításaik sokaságával irányítottak, a miniszteri és tanácsi hatáskörök egymásba csúsztak, s a határt a minisztériumok állapították meg. A minisztériumok vezették tehát a tanácsot a szakigazgatási szerve-