Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)
I. A levéltár életéből - Gáspár Ferenc: Beszámoló a BFL 1971-1976 közötti munkájáról
munkálatai. 1975-ben fogtunk hozzá "Az európai fővárosok épitéstörténeti forrásai" c. nemzetközi kiadványhoz, amely mint a cimébó'l is kitűnik, az európai fővárosok levéltárainak összefogásával készülő speciális kötet lesz. Speciális annyiban, mert egyrészt ismertetést ad a fővárosok történetéről és közli azok legfontosabb statisztikai adatait, másrészt összefoglaló módon ismerteti a város épitéstörténetére vonatkozó legfontosabb forráshelyeket és forrásokat. 1975-ben elkészültek a szerkesztés alapelvei és 22 város adott kedvező választ felhívásunkra. A másik jelentősebb vállalkozás a Budapesti Közéleti Névmutató elkészítése. E névmutató célja a Források... IV. kötetében és a Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyveiben már megjelent névjegyzetek kibővítése és önálló formában történő közreadása. Előzetes számítások szerint több mint háromezer személy adatainak összegyűjtését kell megoldani. A kiadvány munkálatai ugyancsak 1975-ben indultak meg. A felsorolás teljessé tételéhez tartozik annak megemlítése, hogy ugyancsak 1975-ben dr. Ságvári Ágnes főigazgatónő kapott megbízást a Budapest Története VI. kötete szerkesztésére és egyik főfejezetének megírására. Ugyancsak a teljesség kedvéért említjük meg, hogy 1975-ben két munkatársunk megkezdte a "Pest-Budai Hivatali Utasítások H." a XVIII-XLX.századi anyagot magában foglaló következő kötetének elkészítését. 1974-ben egy munkatársunk elkészítette és meg is védte kandidátusi diszszertációját, több munkatársunk egyéni témaként egyetemi kisdoktori disszertációjával készült el. Néhány munkatársunk részt vett a Budapest Lexikon munkálataiban, jelentek meg üzemtörténeti munkák a BFL dolgozóinak tollából stb. A tudományos-közművelő munka részének tekintjük munkatársainknak a különböző tudományos tanácskozásokon, konferenciákon történő részvételét. Ezek közül a legjelentősebb volt az 1971. évi Helytörténeti Konferencia, amelynek szervezését a BFL végezte, az egyik főreferátumot dr. Ságvári Ágnes főigazgatónő tartotta. Részt vettünk a konferenciával párhuzamosan kiirt pályázatra beküldött munkák elbírálásában. A pályázat első diját Is a BFL munkatársa nyerte. Jelentős feladatokat végeztünk a főváros centenáriuma alkalmával. Számos előadást, cikket készítettünk, anyagokat dolgoztunk ki a város vezetői számára, Ságvári Ágnes főigazgatónő előadást tartott "A szocialista várospolitika problémái 1945tol napjainkig" címmel, Bácskai Vera pedig felszólalt a centenárium alkalmából 1973. októberében rendezett nemzetközi várostörténeti konferencián. Az ötéves terv időszaka alatt még erősen hatott a Budapest Főváros Tanácsa VB 1970-ben adott azon megbízása, amely a BFL-t tette meg a helytörténetirás egyik gazdájává. Ennek értelmében több helytörténeti kötet lektorálását végeztük el, köztük Zuglóról, a XVI. kerületről, Újpestről, a XI. kerületről készült kéziratokét. A helytörténeti munka támogatására külső munkatárs segítségévei elkészítettük a fővárostörténet amatőr művelőinek kataszterét, amelyet megküldtünk a fővárosi tanács illetékes szerveinek. A centenáriumi időszak lezáródásával és más tényezők hatására a helytörténeti munka intenzitása csökkent. A helytörténeti munka időszerű problémáiról, valamint a várostörténeti kutatások eredményéről és helyzetéről dr. Ságvári Ágnes főigazgató 1975 folyamán készített referátumában számolt be a II. Helytörténeti Konferencián (1976. január). Munkatársaink széleskörűen vesznek részt a főváros tudományos-közmüvelési életében. Dr. Ságvári Ágnes tagja a "Budapest" szerkesztőbizottságának, dr. Szekeres József a MTT üzemtörténeti szekciójának titkára, a BFL képviselteti magát a HNF Budapesti Bizottsága Honismereti-Helytörténeti Munkabizottságában stb.