Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)

II. Tanulmányok - Szőcs Sebestyén: Irányi Dániel pest-budai kormánybiztossága 1849-ben

erre azonban alapos okai voltak. Emiitettük, hogy kinevezésének tényét milyen dühödten vette tudomásul a jobboldal; s szó volt arról is, hogy Kossuth Irányi Pestre küldésével is szerette volna egyre fokozódó politikai elszigetelődését megakadályozni, vagy legalábbis késleltetni azt. A békepárt Kossuth ezen kisérlete miatt háborodott fel valójában; ám őt magát közvetlenül és személy szerint nem támadhatta, közvetve azonban igen, s ezt minden rendelkezésére álló eszközzel meg is tette. Köztudott, hogy törekvése Kossuth elszigetelésére sikeres volt, s ez Irányi pesti kormánybiztosi tevékenységének eredményében, pontosabban: eredménytelenségében is tükröződik, hiszen megbízatásának alapvető célkitűzését - a főváros megnyerését Kossuth politikai törekvései számára - nem sikerült realizálnia. S ebben több tényező játszott közre. Láttuk, hogy a békepárti politikát teljes egészében magáévá tevő Szemere sietett Hajnikot Irányi mellé rendelni, ugyanakkor a kormánybiztosnak számos, elsősorban politikai jellegű kezdeményezése feneklett meg a minisztériumokban, illetve egyes intézkedéseit a kormányszervek igyekeztek hatálytalanítani, vagy életbelépésüket megakadályozni. Lényegében az általa felállított vésztörvényszék sem az ő intenciói szellemében működött, de - utaltunk erre - a békepárti politikusok szemében még ennek a törvényszéknek a ténykedése is túlzottan radikális volt. Ám célkitűzéseit Irányinak nemcsak a kormányszervek akadékoskodása miatt nem sikerült megvalósítania. Itt azonban újra vissza kell térnünk a kormánybiztos és az alárendelt hatóságok viszonyára. Utaltunk arra korábban, hogy 1848 nyarán mind Pest, mind Buda közigazgatásában jelentős változások következtek be. Ezekre a változásokra az 1848. évi 23. tc. rendelkezései értelmében került sor. A törvénycikk - bár ideiglenes jelleggel - a városi igazgatásnak a feudális szisztémáról a polgári szisztémára való áttérését célozta. Leglényegesebb intézkedése, hogy az addig lényegében önmagát kiegészítő választott polgári testületet egy - viszonylag széles körű választójogon alapuló - képviselőtestülettel váltja fel, s az addig voltaképpen csak a kormányszervektől függő tanácsot ennek a képviselőtestületnek rendeli alá. Formailag mindez kétségkívül jelentős előrelépés, s bizonyos mértékig elmondhatjuk, hogy a városok egy részében ténylegesen is demokratizálódott valamelyest a városvezetés. Igy volt ez Pesten is. Mind a képviselőtestületben, mind a tanácsban vitathatatlanul jelentós szerephez jutottak a polgárság liberálisabb elemei, korántsem olyan mértékben azonban, hogy az a várospolitika eddigi irányán gyökeresen változtatott volna. Tény, hogy az uj városvezetés lojális volt a Batthyánykormány, majd később az Országos Honvédelmi Bizottmány iránt is, de ugyanakkor nem mulasztják el annak igencsak kategorikus hangsúlyozását, hogy "mi nem a kormány, hanem ezen municiplum tisztviselőinek tekintjük magunkat, s a municipium függetlenségét a centralisatio ellen mindaddig védeni fogjuk, mig a törvényhozás a politikai és polgári szabadságnak több garantiát nem ad". Állást foglalnak a forradalom vivmányai mellett, de továbblépni semmiképpen sem akarnak, s minduntalan a békés ut szükségességét, a rend és az "igazság" fenntartásának elengedhetetlenségét hangoztatják. Sok esetben komoly financiális áldozatokra is képesek, de alapvető anyagi érdekeik megvédésére szinte semmilyen eszköz igénybevételét nem tekintik megengedhetetlennek. Lényegében a fentiek érvényesek - talán még fokozottabb mértékben - Budára is, itt azonban feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy Buda politikai súlya Pest mellett kevésbé volt jelentős. Mindezek az okok óhatatlanná tették Kossuth, illetve Irányi kudarcát a főváros vonatkozásában, s ennek annál is inkább igy kellett történnie, mert - mint Spira György hangsúlyozza - Irányinak a pesti munkásság legöntudatosabb, leghar-