Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

Levelek a Fény utcából 1944—1947 223 A Budapest II. Káplár utcai házak hátsó udvara a Retek utca 29-31. felől nézve 1948-ban (Fortepan 72941/Adományozó: Lissák Tivadar) tele volt ezüstfenyő ágakkal, alatta is a fiókos szekrény ki volt karácsonyfa ágakkal rak­va és almába szurkált gyertyák égtek körben, ami nagyon kedvesen nézett ki. Én sok jó karácsonyi ajándékot kaptam. Egy ágykabátba való flanelt, egy meleg, térdig érő, hosz­­szú ujjú trikót, ami az én hideg konyhámban nagyon jó lesz, harisnyát, szaloncukrot, de aminek legjobban örültem, az egy Mária-kép, Raífael-nyomat, az ágyam felett lóg. Már régen kívántam magamnak egy ilyet és nagyon örülök neki. Örülök annak is, hogy eltaláltuk, mire van a legnagyobb szükséged. Az idén nehezen ment az ajándékozás, mert Mária nem kapott karácsonyit. Mária öt napok óta itthon van, mert a térde fáj. Agyon cipeli magát szegény, meg a villamosnál is leesett, nem tudom, ezért-e, de szegény nem bírt lábra állni. Elhívtuk az orvost is, ki forró sót rakatott rá és most jobb. Holnap már megy a hivatalba, bár még jó lett volna neki kicsit pihenni, mert nagyon ki van merülve és rosszul néz ki, de ismered őt, nem lehet itthon tartani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom