Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
"Mindenéből kifosztott, éhező, szenvedő főváros"
12 .Mindenéből kifosztott, éhező, szenvedő főváros’ Szálasiékra már azért is haragudott, mert közbejöttük megakadályozta azt, hogy végre béke legyen. ”5 A nők és a politika kérdéséről terjengő sztereotípia ebben az esetben az igazoló eljárás alá vont tisztviselőnő érdekeit szolgálta. A levelekben a politika iránti közömbösség magyarázataként arra is gondolhatunk, hogy az írók egyszerűen óvatosak voltak, ilyen kérdésekről csak személyesen beszéltek. Elképzelhető, hogy a leveleiket kézről kézre adták, azok gyakran ismeretlenek segítségével jutottak el a címzettekhez. A három nő (ritkán Pátkai György is írt) levelezésének értékét éppen az adja, hogy azon kevesek közé tartoztak, akiknek a háború következtében senkijük nem halt meg vagy tűnt el, a keresztény középosztály tagjaiként üldöztetésnek nem voltak kitéve, kizárólag anyagi kár érte őket, de mégsem váltak teljesen földönfutóvá. Pátkaiék lakása megsemmisült ugyan, de a családfő hivatásának köszönhetően mindig kaptak lakást, az orvosi fizetés pedig a jobb bérek közé tartozott. Ennek ellenére a három nő energiájának legnagyobb részét mégis a család és a létfenntartás kötötte le. A forrás egyik legnagyobb értéke, hogy az események krónikája nem Budapest „felszabadulásával” vagy a háborús cselekmények lezárulásával ér véget, ahogyan többnyire az ostromnaplók, hanem inkább azokkal kezdődik. Az olvasó megismerheti a háború mindennapokra gyakorolt, hosszútávú hatásait, illetve betekintést nyerhet a romlakásban élők és a kibombázottak éveken át tartó kálváriájába, az igazoló eljárások és B-listák árnyékában mindenben szükséget szenvedők napi küzdelmeibe. A kommunisták előretörése helyett ezekben a tipikusan női levelekben a hangsúly a családon, leginkább annak ellátási problémáin van: mit lehet menteni a romok közül, lehet-e még Pécsett olajat kapni, melyik leselejtezett ruhadarabot lehetne felfejteni és abból a gyermekeknek ruhát kötni vagy varrni. A hazai szakirodalomban eddig Budapest vonatkozásában forrásként főként az ostromnaplók álltak az érdeklődés középpontjában, az azt követő időszakban pedig a politikai átrendeződés és annak következményei váltak kiemelt témákká. A nemzetközi trendekhez, különösen a német és osztrák szakirodalomhoz képest háttérbe szorult a romeltakarítás és az újjáépítés (Trümmerzeit) hosszú folyamatának, mindennapi életének vizsgálata.6 Jelen kötet szubjektív megközelítésből és női szemszögből láttatja Budapest „romkorszakát”, és érzékelteti, mit jelentett azokban az években élni. 5 A tanúként megkérdezett munkatársai és a házmegbízottja egyhangúan tanúsították, hogy soha nem gyűlölte a zsidókat, nem volt antiszemita, nem vásárolt kiárusított boltban, nem rokonszenvezett a nyilasokkal sem, Veszprémbe azért ment, mert a munkahelye kijelölte a feladatra. 1946-ban írásbeli vallomásában több kollégája kiemelte Mária apolitikus hozzáállását, valamint azt mondták, hogy a zsidók ellen hozott törvényeket kifejezetten helytelenítette, embertelennek tartotta és hangot adott sajnálkozásának a zsidó és zsidónak minősülő munkatársak menesztése idején. BFL XVII. 1535.a 4. d. Dékány (Dietzgen) Mária. 6 Lásd például Trümmerzeit in München 1984.; Prinz-Krauss 1988.; Sachs 1994.; Gries 1991.; Leben in den Trümmern 1985.; Wie es war 1965.
