Géra Eleonóra Erzsébet (szerk.): Buda város tanácsülési jegyzőkönyeinek regesztái 1708-1710 - Budapest történetének forrásai 13. (Budapest, 2016)

Géra Eleonóra Erzsébet: "Uram Irgalmazz nekünk vagy elveszünk!" Buda a Rákóczi-szabadsághar és a pestis szorításában

kialakított csempészútjaival rossz példát mutatott a frissen meghódított terület lakosságának.59

Pergassi kalandregénybe illő élete és sorsa jól tükrözi a korszak zűrzavaros viszonyait. Más magas rangú katonák ugyancsak rendszeresen követtek el viszszaéléseket, de ők nem születtek mohamedánnak, így kisebb eséllyel kerültek bíróság elé. Az eljárás során Pergassiból idővel Budán általános bűnbak vált, a város és a rácok közössége látszólag megfeledkezett arról a tényről, hogy a Tabánt a kurucoktól a Gellért-hegy oldalában csak sáncok védték, a kapitány által vezényelt rác csapatok nélkül olyan védtelenné válhattak volna, mint az újlaki lakosok. Akkor tettek Bécsben feljelentést, amikor még reális veszélynek számított, hogy Rákóczi emberei a Duna felől támadnak. A tabáni sajkások és hajdúk részére épített őrház esete hasonlóképpen érthetetlen, hiszen az őrházak építtetése és renoválása a többi városrészben is a civil lakosság kötelességei közé tartozott. A vallomások és az ezekben említett ismétlődő tételek és összegek arra engednek következtetni, hogy a háttérben a várparancsnok valamiféle regáléjövedelméről lehetett szó, amiből vélhetően a beszedésért közvetlenül felelős kapitány is részesedett. Különösen visszásnak tűnik, hogy 1710-ben a magisztrátus - a vizsgálóbizottságra hivatkozva - a rácok joghatóságával kapcsolatos, nagy vitát kiváltó irat ügyében, amivel állítólag a katonai parancsnok hatalmába adták volna magukat, vétkesnek és az eredeti dokumentum hamisítójának egyedül Pergassit nevezte meg. Elég csak elolvasni a tanácsülési jegyzőkönyv korábbi bejegyzéseit és világossá válik, hogy a dokumentum elsősorban Pfeffershoven és a rácok ügye volt, Pergassi közvetítőként és tolmácsként inkább mellékszerepet játszhatott, de Stom térparancsnok sem ment volna vele, ha ez nem felettese akaratából történik. Mindezek természetesen nem mentik fel teljesen bűnei alól a perbe fogott kapitányt. Elgondolkodtató az a tény is, hogyan és milyen forrásokból, kiknek a támogatásával tudott teljesen új életet kezdeni Pergassi Szerbiában, annak ellenére, hogy a budai ingatlanait végül mégsem adta el.60

59 ÖStA KA HKR Protokoll Expedit 1714. Okt. Nr. 244. (Bd. 487. föl. 964.), 1716. Jun. Nr. 440. (Bd. 508. föl. 774.). 1722. Jan. Nr. 369. (Bd. 548. föl. 117.), 1722. März Nr. 269. (Bd. 548. föl. 327.); ÖStA FHKA HFU 1719. Okt. 18. ([r. Nr. 520.] föl. 649-668.), 1720. Aug. 2. ([r. Nr. 528.] föl. 7-14.), 1723. Nov. 12. ([r. Nr. 566.] föl. 314-319.); Pergassi továbbá vitába keveredett a szerbiai hadbíróval (Landauditor). Lásd ÖStA KA HKR Protokoll Expedit 1722. Jun. Nr. 309. (Bd. 449. föl. 824.), 1722. Jul. Nr. 53. (Bd. 449. föl. 898.); BFL IV. 1002.Z. Nr. 1025.

60 Pergassi halála után alig fél évvel az özvegye (szül. Francisca Isabella Schmirofsky von Bilgeramb) feleségül ment Johann Konrad von Weiss mérnök-kapitányhoz, aki a későbbiekben felesége és négy mostohaleánya budai fürdője, ehhez tartozó fogadója, háza, szőlői és szántói ügyében a budai magisztrátusnál eljárt. Pergassi halála idején a négy leány: Francisca Christian Gelbach szerbiai erdőhivatali írnok felesége, Johanna Francisco de Urgin (máshol neve Roderigo delà Iguera) császári hadnagy felesége, Maria Katharina nagykorú hajadon,

37