Géra Eleonóra Erzsébet (szerk.): Buda város tanácsülési jegyzőkönyeinek regesztái 1708-1710 - Budapest történetének forrásai 13. (Budapest, 2016)
Géra Eleonóra Erzsébet: "Uram Irgalmazz nekünk vagy elveszünk!" Buda a Rákóczi-szabadsághar és a pestis szorításában
hogy miért nem engedte nyolc óra előtt kinyitni a két tabáni kapu rácsát, mikor a Várban lakó napszámosok már jó két órával korábban kimehettek a szőlőkbe és a földekre dolgozni. A szőlőmüveseket ez az intézkedés azért is hátrányosan érintette, mert előírás szerint először a megrendelők - pl. város, katonatisztek, egyházak - szőlőiben kezdték a munkát és csak utána mentek a saját földjükre dolgozni. Előfordult, hogy a katonasághoz tartozók szőlőjébe nem találtak elég bérmunkást, ilyenkor - a két rácbíró segítségével - az őrség erőszakkal toborzott napszámosokat, akiket áristommal és vasra veréssel fenyegettek, ha ellenkeztek. Pergassi a szokásoknak megfelelően járt el, amikor egyik-másik kádárt hol szüreti eszközeinek, hol hordóinak javíttatására vitette el az őrséggel, másokkal pedig az új pincéjébe szállíttatott át ötven hordónyi (400 akó) bort, majd ezeknek a személyeknek a civil megrendelőknél alacsonyabb bért kínált. A források azt sugallják, mintha a tabáni bírók és esküdtjeik cselekvési szabadsága az eddig gondoltnál is jóval szűkösebb lett volna. Ezek szerint az ortodox és a katolikus rác közösség két elöljárója, Thoma, de különösen az örmény Dimo, gyakorlatilag Pergassi parancsait hajtották végre, az ő felszólítására lefogattak bárkit, a foglyokat sokszor a Rác fürdőbe vitték áristomba, nem a községházára, különféle büntetéseket szabtak ki, illetve közvetítették, mennyi pluszpénzbe vagy ajándékba kerül, ha valaki szabadulni akar. A kapitány állítólag beleszólt a rác céhek életébe is, akiktől ugyancsak a bírókon keresztül pénzt zsarolt ki. Azzal is gyanúsították, hogy a bírók helyett lényegében ő döntött a mészárszékek, istállók engedélyezéséről. Gyakran megtörtént, hogy közvetlenül az új létesítmény - pl. marhaállás, pince - befejezése előtt váratlanul visszavonta az engedélyt, lerombolással fenyegette a tulajdonost, amit csak újabb ajándékokkal lehetett elkerülni. Eljárása ebben az esetben sem nevezhető egyedülállónak, hasonlóan cselekedett a századfordulón von Dumont mérnök-ezredes, aki a Vár oldalában lévő ingatlantulajdonosokkal tette ugyanezt. A katonai érdekek rendszerint háttérbe szorították a civilekét, így Pergassi könnyen igazolhatta magát, ha számon kérték rajta az eljárást, elég volt annyit mondania, hogy az erőd, a város biztonsága vagy a katonaság érdeke kívánta úgy. A kapitány az ellenszegülőket úgynevezett török ütéssel büntette, aminek következtében állítólag legalább hárman megnyomorodtak, a többiek pedig hosszú ideig lábadoztak. Akik nem fogadták el a döntéseit és nem akartak fizetni neki, azokat sokszor saját maga verte meg. Az egyik korábbi rácbírót a nyílt utcán pofozta fel valamiért, a tanúk állítása szerint le is lőtte volna, ha a fegyvere nem mond csütörtököt. A helyben lakó szegényebb rácoktól azért, hogy a feleségüket, gyermeküket is kiengedjék utánuk a kapun a szőlőbe dolgozni, semmiféle fenyegetéssel nem lehetett nagy összegeket kipréselni, mivel szerény körülmények között éltek. Ezek a tanúk legfeljebb a feljelentők számát növelték, igényeikkel és követeléseikkel a bíróság nem nagyon foglalkozott, mivel egy tiszt elítéléséhez ez nem bizonyult volna 32
