Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Művészek, politikusok, főhercegek

dozták. Még a nagy villany ívlámpák körül is muskátli és folyondár csüngött alá. Ha nem jön a tizennégyes háború, Budapest tündérvárossá fejlődött volna.

Nem emlékszem pontosan évszámra, de hiszen mindegy is, az 1900-as évek legelején volt. Vázsonyi, Bárczy István és botfai Hűvös József, a városi villamos művek elnöke, Sztankovich Szilárd, a nagy sportsman és még néhányan a várostól elindultak Bécs, Párizs és Londonba tanulmányozni az ottani életet és kultúrát. Hazajövet első tettük az volt, hogy ki kell küszöbölni Pestről a gázlámpákat, amik éjjel inkább pislogtak, mint világítottak, és hatalmas villamos ívlámpákkal kell pótolni. Vázsonyi akkor a Teréz körút 24. szám alatt lakott, a híres Edison kávéház fölött. Mivel egész nap konflison járt, este egészségügyi sétát tett, mégpedig akként, hogy lakásából az Abbázia kávéházig és onnan a Nyugati pályaudvarig számolgatva harmincig ment fel és alá. Különösen tette ezt akkor, amikor az ívlámpák készültek a Körúton és az Andrássy úton. Mindig gyönyörködött saját művében. Hiszen ő, azt lehet mondani, tiszteletbeli polgármestere volt évtizedeken át Budapestnek. Bárczy túlzottan bohém ember volt, szerette a muzsikát, a színházat, a nőket, de lelkiismeretesen keresztülvitte Vázsonyinak elképzeléseit. Amikor ott feküdtek az ívlámpák póznái a járdák szélén a Teréz körúton, és Vázsonyi Eötvös Károlynak háziorvosával, dr. Reiner Edével mint hű kísérővel sétálgatott fel és alá, egyszerre csak azt mondja. Te Edus, most, hogy még sötét van, és az ívlámpák a földön hevernek, belebotlik egy-két pesti polgár, és egészen biztosan azt fogják mondani, fene egye meg ezt a Vázsonyit, minek ide ívlámpa, megvoltunk éveken át gázlámpa mellett is. De ha fel lesznek állítva, és ragyogó lesz a világosság, ugyanaz a pesti polgár azt fogja mondani, de nagyszerű ember ez a Bárczy polgármesterünk, mit szólsz hozzá, hogy kivilágította nekünk Budapestet. így gúnyolódott önmaga felett.

Egy nagyon gazdag ember, akit megyeri Krausz Mayemek hívtak, őrült sok telket halmozott össze a Terézvárosnak kültelkén. Akkor Angyalföldnek hívták. Vázsonyi ezt megvétette a várossal, és ezt a komplexumot azután elnevezték Tripolisznak, mert abban az időben esett ez, amikor az olaszok Tripoliszt meghódították, és itt is, ezen az angyalföldi Tripoliszon, azt lehet mondani, egyik óráról a másikra nőttek ki a városi kislakások. Minden házacskában két lakás, és minden lakáshoz egy kis kert, amit az illető lakó megművelhetett, azt a zöldségtermést, amire egy esztendőben szüksége volt. Hónapokon keresztül vitt ki minket a kis sárga cséza az öreg Krausz bácsi gebéjével a Tripoliszba, mert Vázsonyi gyönyörködni akart művében. Meg is volt érte, csodálatos módon, ami egészen szokatlan, az emberi hála. Mert a legközelebbi képviselőválasztásnál az egész Angyalföld, mint egy ember Vázsonyira szavazott.

83