Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

"Egyszer volt egy igazi szép békevilág…"

Egyszer volt... Azt hiszem, nem veszik politikának, hiszen ez már történelem, ha Ferenc Józsefről is megemlékszem. Nem ismertem személyesen Ferenc Józsefet, de édesapám igen. Apámnak nagy gazdasága, szesz- és olajgyára volt Mátészalkán, és nagy súlyt helyezett az ökörhízlalásra. A hízott ökrök Bécsbe kerültek. Azért lett híres a „Wiener Mastrostbraten”. Körülbelül 1882-ben Bécsben egy terménykiállítás volt, és erre édesapám is felutazott. Ferenc József öccsével, Lajos főherceggel, Ferdinánd trónörökös apjával járta végig a kiállítást, és szólította meg a kiállítókat. Kora ősz volt, az eső szemergett, és fázósan húzódtak meg az emberek. Édesapám, bár még fiatal ember volt, már teljesen fehér hajjal rendelkezett, nem volt kopasz, csak nagy homloka volt. Bécsben a császár németül beszélt. Budapesten a király magyarul. A császár odaért apámhoz, ki természetesen levett kalappal állott. Úgy mondották, hogy Ferenc Józsefnek elő volt mindig írva, hogy kitől mit kérdezzen. De az nem lehetett előírva, hogy azzal szólította meg apámat, kérem, tegye fel a kalapját, mert addig nem beszélek magával. Bizonyára családos ember, és ha meghűl, nem csak maga, hanem az egész famíliája a császárt fogja szidni. Apám úgy tett, mintha nem hallaná, mire ráförmedt, hát süket maga, ha akarja, hogy beszéljek magával, tegye föl a kalapját. Mire Lajos főherceg szelíden megszólalt, engedelmeskedjen, és tegye fel a kalapját. Mit volt mit tenni, apám feltette a kalapját, és akkor jöttek a sablonos kérdések. Nem tudom, okos ember volt-e Ferenc József vagy sem, mindenesetre a szörnyű nagy etikett tartása nem vallott nagy okosságra, vagy talán evvel gondolta a tekintélyt tartani, de az emlékezőtehetsége bámulatos lehetett.

Ezután a kis incidens után három évvel, 1885-ben apámnak, aki a legpuritánabb ember volt, legnagyobb meglepetésére a Szatmár megyei főispán elhozta a kutyabőrt, vagyis a nemesi levelet.59 Édesapám a világért sem akarta ezt elfogadni, szinte mint egy kis régimódi bakfis (ma már nem tudják, hogy ez micsoda, de akkor még a tizenöt-tizenhat esztendős lánykák pirulni tudtak minden legcsekélyebb olyan dolognál, ami nem volt illő előttük). Apám is ilyen volt, direkt szé- gyellte, hogy ő most nemes legyen, mert ez mire jó, azt mondotta, de a többsége az asszonyoknak mindig szerette a díszt. Édesanyám azt felelte, mire jó, a fiadnak és majd az unokádnak. Szegény nem tudta, hogy egy demokratikus világban ez nem fog számítani. Azt mondja a magyar közmondás: ajándék lónak ne nézd a fogát, ez pedig ajándék volt. Mert nem kellett érte fizetni úgy, mint később aztán

59 Schwartz Jakab és törvényes utódai részére az uralkodó 1887. április 4-én adományozott nemesi rangot „szálkái” előnévvel „a hazai gazdászat és ipar, nemkülönben a közjóiét előmozdítása körül szerzett érdemei” elismeréséül. (MNL OL K 19 Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára - Királyi könyvek. 69. kötet 14. p.)

35