Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Háború, forradalom, emigráció
dottam, én a családhoz tartozom, és velük akarok Münchenbe menni. A kalauz azt mondotta, de hiszen Ön nem jött velünk. Nem jöttem, mert innen Bécsből akarok most Innsbruckba menni, kérem, engedjen az özvegyhez. Szörnyű látvány lehettem csatakosan, sárosán, amikor ebbe a kupéba a szomorú családhoz berontottam. Röviden elmondottam, hogy muszáj vagyok Münchenbe eljutni, mert ott van a családom, és nem tudom sehogy sem másképp, hogy engedjék meg, hogyha nincsen más helyük, legalább a földön ülve tölthessem az éjszakát. Nagyon kedvesek voltak velem, de azt mondották, magának a földön ülni nem lehet, hiszen szörnyű állapotban van. Ellenben egy teljesen új fülkében van az új igazgató, próbáljon oda bejutni. így is történt, bementem Pfeiffer igazgatóhoz és megmondtam neki, hogy mi járatban vagyok. Oh, mondotta, nagyon jól ismerem az ura nevét, mert nagyon érdekelt a Polónyi-Lengyel per és a Désy-Lukács per, természetesen itt fog maradni, foglaljon helyet. Most már teljesen meg voltam nyugodva és azt mondottam, hogy az állomásfőnök tudni fogja, hogy én megtaláltam Önöket, és ideküldi a csomagjaimat. No, mondotta Pfeiffer, erre nem várunk, majd az én szolgám le fog menni és elhozza a két bőröndjét. így is volt, kimondhatatlanul hálás vagyok még ma is Pfeiffer igazgatónak emberséges mivoltáért. Salzburgig majdnem mindig beszélgettünk, hol én mondtam el az élményeimet, hol ő beszélt magyar ismerőseiről, és Salzburgban már mint jó barátok váltunk el egymástól. Salzburgban a vámnál nagyszerűen jött nekem a fehér cédula, mert amikor kinyitottam a bőröndöt, akkor a vámtiszt látta, hogy úgy van amint mondottam, csupa használt régi ruhanemű volt a bőröndben. így hát a másikra már nem is volt kíváncsi, amelyben, bevallom, még egy nagy fazék töltött káposzta is volt, mert Lorenz, a konzul azt mondotta, hogy kalapot emelne előttem, ha Pestről hoznék neki egy olyan jó igazi füstölt csülkös töltött káposztát. Hát bizony én egy jó nagy fazékban azt el is vittem. A Münchener Neuerste Nachrichten című lapnak szerkesztője a szomszéd szobában lakott a penzióban. Behívtuk tehát este őt is, Pályi Menyhértet, Lorenz konzult, a két magyar Balogh nevű újságírót, Nemes Marcellt és egy Schlittenbauer nevű képviselőt a nagy lakmározáshoz. Soha azt a látványt elfelejteni nem tudom, hogy hogy csettintettek a nyelvükkel, amikor a töltött káposztát ették, és néhány perc múlva hírmondója sem maradt az egésznek. Csupa kiéhezett ember volt, akik örültek a jó falatnak. Közben befutott a karácsony is. Számunkra nagyon szomorú karácsony volt a vad idegenben, ahol ugyanakkor már kialakult egy kis társaság, amely uramnak szellemes mondásait élvezettel hallgatta és figyelte. Újév után már olyan honvágya volt az uramnak, hogy azt mondotta Jani fiunknak, menj fel fiam a Semme- ringre, az közelebb esik Pesthez, sok mindent megtudhatsz, amiről onnan inkább 118
