Géra Eleonóra Erzsébet - Oross András - Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699-1703 - Budapest Történetének Forrásai 10. (Budapest, 2015)
Bevezető - Géra Eleonóra Erzsébet: Városi hétköznapok a századfordulón - A helyi társadalom működési mechanizmusai
résre kötelezték. Az elkövetőre a vád bizonyítása után a cselekmény súlyának és az elítélt vagyoni helyzetének megfelelő büntetés várt, melyek jelentős részében nagy szerepet kapott a nyilvános megszégyenítés valamilyen formája. A lopás, házasságtörés, bigámia vagy istenkáromlás miatt száműzetésre ítélt személyeket a közösség nagy nyilvánossága előtt vetkőztették le, állították pellengérre, majd söprűztették ki a városból. A nézősereg egyben biztosította a bűnös közismertté válását, útját állta a későbbi visszatérésnek. A közösségbe bejutni és ott egyéni képességeiknek megfelelően boldogulni csak azoknak az embereknek sikerülhetett, akik „tisztességes családba” születtek: szüleik nem voltak romák vagy zsidók, törvényes házasságban éltek, nem űztek az utódaikat is megbélyegző foglalkozást (pl. sírásó, törvényszolga, hóhér), nem folytattak vándorló életmódot.22 Budán a hatalmi pozícióban lévő katolikus németek és a más anyanyelvű, gyakran más vallású városlakók között nyelvi vagy felekezeti hovatartozás miatt kirobbant konfliktusok nehezen érhetők tetten, bár bizonyos fokú rangsor egyértelműen kirajzolódik. A hierarchia élén a városigazgatást uraló németek álltak, a közösség íratlan belső szabályait, a joghatóságuk alá került lakosság társadalomban elfoglalt helyét kizárólag az ő nézőpontjukból szemlélhetjük. Az iratok alapján egyértelmű, hogy a német anyanyelvűek a betelepült más ajkúaknái különbnek tartották magukat, a más nyelveket beszélő „tömegre” részben ezért használták a „rác” megnevezést. Ha mégis különbséget kellett tenni a „rácok” között, akkor a horvátok és a magyarok következtek. Előbbiekre az ortodoxokkal azonos nyelvük és viszonylagos szegénységük miatt tekintettek gyanakodva. A németek a betelepüléstől kezdve féltékenyen őrizték pozícióikat a magyaroktól, állandóan árulásuktól tartottak, ezért nem engedték, hogy magyarok telepedjenek le a Várban. A Rákóczi-szabadságharc idején beigazolódni látszott a hatóságok által sugallt feltételezés, mely szerint a magyarok potenciális zen- dülők. A magyarok megítélésén az sem változtatott, hogy a városban magyar nemesek is éltek, sőt, a Pest-Pilis-Solt vármegyével kapcsolatos konfliktusok inkább rontottak a helyzeten. A város joghatósága alá tartozó magyarokat szegénységük miatt sem tartották magukkal egyenrangúnak, s gyakran hangsúlyozták: a magyar a napszámosok, vincellérek, cselédek népe. Néhány főnél több nem tudott bejutni a városi tisztségviselők zárt körébe sem, ennek egyik oka a megfelelő német nyelvismeret hiánya lehetett. Az olyan kivételezettek, mint Matthias Janosch vagy Urban Dominicus kivétel nélkül iskolázott, németül ími- olvasni jól tudó emberek voltak. Az említett két személyt csak neve hangzása után véljük magyarnak, mivel magyar nyelvtudásukra semmi sem utal, s akár tévedhetünk is. Arról nem maradt fent semmiféle adat, hogy valakit egyik-másik lakos magyarsága miatt sértegetett vagy bántalmazott volna. Ez azonban nem 22 DOLMEN 2005. 194-217. 84
