Géra Eleonóra Erzsébet: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1704-1707 - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2009)

Buda városa a 18. század elején - Buda és a Rákóczi-szabadságharc az 1704–1707 közötti időszakban

talattal rendelkező fúrdős, Johann Eckher tanácsos látta el. Feladatköre nem korlátozódott a létesítménybe bekerült személyekre, a főkamarással közösen lényegében a városi szegényeket érintő összes ügyben eljárt. A rászorulók nem fordulhattak egyenesen a kórház felügyelőjéhez, hanem először a tanácstól kellett segítséget kérniük. A folyamodó jogosultságát és a segély összegét minden egyes esetben a Belső Tanács állapította meg, a tanácsi határozat megszületése után került az ügy Johann Eckher vagy a főkamarás elé. A kórházat elsősorban a sörilleték bevételeiből tartották fenn, de a kórház felügyelője más jövedelmi forrásokat is igyekezett előteremteni. Például a Rákóczi-sza- badságharc éveiben a kórház kezelésébe került számos elmenekült tulajdonos földje és szőlője. A kórház mindennapi működését a felügyelőnek alárendelt kórházgondnok irányította. A városi tanács - a korabeli szokásoknak megfelelően - a köztörvényes bűnözőket gyakran ítélte a kórházi betegek ápolására. Az ápolási munkát az elítéltek sokszor vasra verve végezték, a rabok elhelyezésére 1707-ben külön helyiséget (Zuchthaus) alakítottak ki a kórház épületében.

A szabad királyi város árváinak neveltetését, vagyonának kezelését az árvaszám- tartó segítségével a tanács felügyelte. A kijelölt gyámok az árvák vagyoni helyzetéről évente számadást nyújtottak be, amit az árvaszámtartó ellenőrzött, majd javasolta a tanácsosoknak a számadás elfogadását vagy megtette kifogásait. A tanács engedélye nélkül az árvaszámtartó vagy a gyám nem forgathatta belátása szerint az árvavagyont, így nem adhatták el a kiskorúak ingatlanait, nem vásárolhattak újakat, nem kezdhettek építkezésbe. Az árvaszámtartó a tanácsi jegyzőkönyvek alapján elsősorban közvetítő szerepet játszott a gyámok és a tanács között, s gondoskodott a tanácsi határozatok végrehajtásáról.42 A gyámok munkájukért egyéni elbírálás alapján pénzjutalmat vagy bort kaphattak. A tehetős polgárok kötelességének tekintették a gyámi teendők vállalását, a vonakodó egyéneket tanácsi határozattal kötelezték a gyámság vállalására, különben más városi állásuk felmondásával fenyegették őket.43

A budai városrészek bírái-vízivárosi, horvátvárosi, újlaki, valamint a Tabán katolikus és ortodox rácbírója - a melléjük rendelt esküdtekkel elsősorban rendészeti és igazgatási ügyekben végrehajtó közegként jártak el. A tanácsülési jegyzőkönyvek alapján kisebb jelentőségű vitákban, a Belső Tanács külön felkérésére, önállóan is ítélkezhettek. Ezt bizonyítja, hogy mind az újlaki, mind pedig a horvátvárosi bíró 1705-ben jogosultságot kapott kisebb összegű pénzbírságok kiszabására.44 Becsületsértési ügyekben - különösen ha rácokról volt szó - a megkövetést csak akkor tekintették érvényesnek, ha azt megismételték a szűkebb közösség bírája és esküdtjei előtt. A külvárosi bírák legfontosabb közigazgatási feladata az irányításuk alá tartozó lakosságra kiszabott adó behajtása volt, de adókivetés jogával nem rendelkeztek. 1706. no42 Budai árvaszámtartó hivatali utasítása csak a 18. század közepéről maradt az utókorra, ez azonban a Rákóczi-szabadságharc alatti gyakorlathoz képest már egy fejlettebb állapotot tükröz. BÓNIS 1974. 78-84.

43 Jk. 1170-1171. sz., 1178-1179. sz.

44 Jk. 353. sz., 399. sz.

19