Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)

ELŐSZÓ

Bayer és Koller müvei, mint főpillérek közé illeszkedik azután az az adatsorozat, melyet a M. Kir. Hadilevéltár bécsi eredetű szabadságharci okmányanyagából és többi forrásainkból meríthettünk. Természetesen nem volt szabad túl sokat várnunk a bécsi iratanyagtól, ami az ostromról való eddigi ismereteinket eddig még soha nem hallott, meglepő adatokkal bővítené. Legfeljebb annyit remélhettünk, hogy vele bizonyos kisebb hézagokat tölthetünk ki, ismereteinket nevekkel, számokkal, ténybeli részletadatokkal gyarapíthatjuk. S valóban, most már megállapíthatjuk: a nyereség abban áll, hogy főképp azokat a magyar hadműveleti iratokat kaptuk vissza, melyek 1849 nyarán Budán maradtak, s így jutottak a császáriak kezébe. Ezeknek az iratoknak a segítségével azonban csak egyes kisebb problémákat tudunk tisztázni. De az is megesik, hogy a részletekben való gazdagodás közben újabb kérdések támadnak. Nemegyszer két eddig egymással nem egyező adatokhoz újabb, harmadik változat csatlakozik, avagy eddig tisztázottnak hitt dolgok körül most egyszerre kételyek merülnek fel. Mindazonáltal így is hálásaknak kell lennünk azért, hogy a bécsi hadilevéltár ezt a magyar anyagot, még a történt selejtítések során is híven megőrizte. Ennek a ténynek a jelentősége még növekszik előttünk, ha meggondoljuk, hogy a császári hadsereg az 1849-i tavaszi hadjárat után megnőtt tekintélyű magyar haderőnek orosz segítséggel történt legyőzése után hamarosan annyira ment, hogy - miután a szabadságharcot már előbb is egyszerűen „lázadássá" fokozta le - most még a „lázadók" emlékeinek fenntartását is, mint nem egyenrangú hadviselőkét, egyszerűen kizárta: a bécsi főhadiszertárnak és az 1882-ben belőle megalakult Heeresmuseumnak megtiltották az 1848-ik évi bécsi forradalom és az 1848-i magyarországi hadjárat emlékeinek gyűjtését. Máig sincs ott egyetlen győzelmi jel, honvédzászló, ágyú, fegyver, egyenruha stb. De még a császáriak magyarországi vonatkozásai is gyérek. A zsákmányolt anyag nagyobb része a császári hadsereg használatába került, vagy pedig éppúgy megsemmisítették, mint a majtényi fegyverletétel után a kurucok emlékeit. Ha a tudományos érdek nem követelte volna fenntartását, talán az 1848—49-i iratanyagot is elpusztították volna. Így, ahogy megmaradt, mégis hasznos szolgálatokat tettes tehet még hazánk történeti irodalmának. * 50