Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)

ELŐSZÓ

vallomásai, valamint Vogel Gusztáv ideiglenes erödítészeti adjunktus emlékirata, melyet a pesti hadbíróság is használt 113 Ez a kézirat is csak most került elő. Ebből kétségen kívül bebizonyul, hogy Koller Vogel kéziratát vette alapul s azt a többi (Leitgeb, Hwozdeczki, Kasper, Trentinaglia, Scherpon stb.) szemtanúk és Bayer honvéd ezredes vallomásaival különösebb történelmi érzék nélkül és a kora­beli átlagosnál nem jobb előadásban kiegészítette. Egyúttal kiderült, hogy Vogel kézirata szolgált alapjául a Széli Farkas által 1886-ban közzétett Budavár védelme 1849 májusában, osztrák katonatisztek nap­lója című közlésnek is. Mindezek ismeretében magyar részről Görgei-Bayer, császári részről Vogel­Koller müveit az ostrom hiteles leírásainak tekinthetjük. Koller ugyan valamivel többet nyújthatott Vögelnél, eltérések esetén azonban Vogelt kell irányadóul ven­nünk, mint aki az ostromot Hentzi tábornok közvetlen környezetében élte át. Vogel-Kollerral tehát Bayer is megkapta a vele egyenrangú ellenforrást. Úgy állíthatjuk őket szembe egymással, mint két volt háborús ellenfél vezérkari müveit szoktuk. Előadásuk túlnyomóan egyezik, ami a szerzők hitelét természetesen még inkább emeli. Az eltérések inkább csak helyzetük különbözőségéből erednek, s így jóhiszeműségük nem vonható kétségbe. Nagy kár, hogy egyik fél sem hagyott reánk megfelelő helyszínrajzokat és ese­ményvázlatokat. Vogelnek módja lett volna az erődítésekről, Bayernek az esemé­nyekről pontos grafikai ábrázolásokat nyújtani. Ehelyett Koller is, Bayer is inkább csak a terepet szemléltető térképeket ad. Koller hivatkozik ugyan egy vázlatra, mely a magyar tüzérségi állásokat ábrázolta, az egyes ütegek, sőt lövegek pontos helyzetével, ez azonban mind a kéziratos példányokból, mind a nyomtatott kiad­ványból is hiányzik.'' 5 113 General Genie Direktion 1850. január 15. Exh. Nr. 347. „Die Vertheidigung Ofens durch den kais. kön. öster. Herrn Generalmajor Heinrich Hentzi von Arthurm im Mai. 1849." 24 lapoldalon. 114 Kriegsarchiv Wien, 1849.-6-ad 10a és 1850-17-Nr. 5/1; lásd: 230. sz. okm. 115 Ezt a vázlatot a legszorgosabb kutatás árán sem leltem meg, amint hogy nem tudták előkeríteni már 1893-ban sem. A bécsi kéziratos példányban különben semmiféle más vázlat sincs, míg a budapesti példányban a vár tüzérségi megszállását feltün­tető egykorú vázlat és egy ehhez 1899-ben készült oleáta van. A vázlat - több má­son kívül - egyik bizonyítéka annak, hogy a két példány közül a budapesti példány az eredeti. Itt jegyzem meg, hogy Vogel és Koller kéziratát az okmánytárban - nagy terjedelmén kívül - azért sem közlöm, mert nyomtatásban is hozzáférhető. 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom