Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)

AZ OSTROM - A gyalogsági nagy támadás - Május 21., hétfő - A roham - A vár déli körletében

Mialatt az elmondottak a királyi várpalotában lezajlottak, Allnoch ezredes, aki a vár ezen részének elestével a további védelem lehetetlenségét belátta, Hild 23. gyalogezredbeli főhadnagy, zászlóalji segédtisztet, fehér zászló védelme alatt, a Vízmüerődből a felső várba küldte, hogy a helyőrség megadásáról a magyarokkal tárgyalásba bocsátkozzék. Hild Allnoch ezredesnek ezt a szándékát közölte a védőrség azon osztagaival, amelyekkel útközben találkozott, küldetésének azonban már nem felelhetett meg, mert a várba érkezve, a főörség előtt, az ott lévő többi császári tisztekkel együtt fogságba jutott. Ezekkel a Vízmüerődben maradt osztagoknak Allnoch parancsot adott, hogy az ágyúkat beszegezzék és ugyancsak a felső várba vonuljanak. A 12. gyalogezredbeli zászlóalj két századát már korábban a várba rendelték fel, másik két század a királyi palotába vonult az utolsó két század Trentinaglia százados parancsnoksága alatt volt, szintén megkezdte visszavonulását a vár keleti oldalán, a falak alatt húzódó kerteken keresztül. A varasdi határőrök két százada ugyancsak a vár északi része felé törekedett, ahová a Halász-bástyán keresztül jutott be s aztán a Fortuna és Országház utcán keresztül a Nándor tér felé vonult, miközben Olsevszky főhadnagy és Greko hadnagy elesett. A Vízmüerődben visszamaradt két varasdi határőrszázad részben az akadályt szállta meg, részben a védőházakba vonult vissza. Az ágyúkat beszegezték és arra számítottak, hogy a Lánchíd felrobbantásával fenyegetődzve, maguknak az átadásnál kedvezőbb feltételeket erőszakolhatnak ki. 939 Katona: Budavár (Koller) 264-266. o. hosszadalmasan tárgyalja az utcai harc és a várba benyomult honvédeink működésének ama jeleneteit, amelyek ilyenkor elmaradhatatlanok, s különösen azok voltak most, amikor a várat védő ellenség a honvédek bosszúvágyát annyira felcsigázta, s amikor még minden honvédnek élénk emlékezetében volt Görgeinek Hentzihez intézett ama fenyegetése, hogy embertelen hadviselés esetén az egész helyőrséget kardélre hányatja. Bár Görgei a roham előtt ezt visszavonta, a felszabadult emberi szenvedélyek sok helyen az elöljárók erélytelensége, elnézése, sőt talán közreműködése folytán is, a szokott határokat túllépték. Most mégis furcsán hat a harcban elkerülhetetlen durvaságoknak panaszos felsorolása. Többek között ilyeneket ír: „A védtelen katonákat, főképpen határőröket, irgalom nélkül leszúrták. Az elesettek tetemeit levetkőztették, kifosztották, megtaposták, megrugdosták, minden oldalon szidalmazták, a lázadók úgynevezett tisztjei élvezettel lovagoltak a hullákon, minden házban, minden pincében osztrák katonák után kutattak s a megtaláltak közül keveset hagytak életben. A felkelőkkel egyidejűen a pesti és budai csőcseléknek egy tömege, főleg zsidók nyomultak a várba, s az elesettek hullái felett pillanatok alatt vásár keletkezett, ahol a fosztogatók zsák327