Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)

AZ OSTROM - A gyalogsági nagy támadás - Május 21., hétfő - A roham - A vár déli körletében

Mialatt Budavára déli része győztes honvédeink kezére került s a résen, valamint a fegyvertár épületén keresztül a Szent György térre beözönlőit honvéd csapatok Hentzi tábornok utolsó rohamkísérletét is leverve, a tér körüli házak a gróf Sán­dor-féle palota, a szemben levő gróf Teleki-féle palota, a takarmányraktárul szolgáló és kiégett várszínház, a Színház utcai föhadparancsnoksági épület, s a főörség körüli kis magánházak, a Vízmű felső szivattyúháza, végül maga a főörség közt, vala­mánytárgyaikra rögtön vásárlókat is találtak. A Szent György téren súlyosan meg­sebesült Schroder 12. gyalogezredbeli századost, abban a házban, ahová őt esz­méletlenül bevitték, a benyomult honvédek puskatussal agyonütötték és az I. emele­ti ablakon keresztül az utcára dobták ki, ahol hullája több órán át az arra járó felke­lők inzultusainak volt kitéve. Mörps nyugalmazott tüzérszázados, aki az ostrom előtt önként jelentkezett szolgálattételre, utóbb kolerában megbetegedett és a roham napján az Úri utca 30. sz. házban lévő szállásán betegágyán feküdt. A benyomuló honvédek az öreg beteg ember állkapcsát kardcsapással szétzúzták, majd őt három puskalövéssel megölték, azután meggyújtották az ágyát, amelyben hulláját később elszenesedve találták meg. A legelvakultabbak egy csoportját egy honvédtiszt az is­kolaépületbe vezette, ahol a sebesült Hentzi tábornok feküdt. Eleinte gúnyolta és szidalmazta őt, később egy rögtönzött hordágyra helyezte, s a Rákóczi-indulót ját­szó cigánybanda nyomában diadalittasan hordozta körül a várban. Az egyik téren a bámészkodók gúnyolódásának és bámészkodásának engedte át, s végül az egészen kimerült, már végét járó tábornokot a hadtestparancsnoksági épületbe szállította, ahol végül ágyra fektették. Hentzi 22-én egész napon át a szobájába benyomuló lá­zadók legdurvább szidalmainak kitéve éjjel 1 óra tájban meghalt. 23-án délelőtt egy honvéd a halottat lerajzolta. Azután pedig alsóruhájában a hadtestparancsnokság egyik földszinti helyiségébe vitték le, s ott egy közönséges ruhaládára fektették, amelyről, mivel nem volt elég hosszú, feje és lába a földre csüngött. Ugyanebben a helyiségben, hasonló aljazaton feküdt Allnoch ezredes megszenesedett teteme. Még a két hulla sem volt mentes a további bántalmazástól. 23-án estig a két testvérváros összecsődült népségét, mely között elegáns urak és hölgyek is voltak, beengedtek ebbe a helységbe és átengedték őket mindenki arcátlan bántalmazásának. Katona: Budavár {Koller) 265-266. o. Ez természetesen teljesen valótlan és más nem is állí­totta, mint Koller. Lásd különben Hentziről a következő részt és a 252. sz. okmányt. Közli Katona: Budavár 299-301. o. 940 Ma helyén a Honvéd Főparancsnokság épülete. 328

Next

/
Oldalképek
Tartalom