Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

148. A Dandár utcai Népfürdő Az új Rókus-kórház építésének szükségessége több éves vita után dőlt el, és elhatározták a Tisza Kálmán (ma Köztársaság) téri gázgyári telken a felépítését; a tervet a kormány is elfogadta, és ígéretet tett az építéshez kormánysegély nyújtására is. Megkezdték az erre fordítandó költségvetési összegek tartalékolását is. A kórház azonban a kitörő gazdasági válság következtében mégsem épült fel. A fővárosnak a kórházak mellett súlyos tehertételt jelentett a különböző népbetegségek elleni küzdelem. Különösen a tbc-és a nemibeteg-gondozók fenntartása, az általuk végzett vizsgálatok és kezelések voltak fontosak a város lakossága egészségének érdekében. A háború végén létesített tbc-gondozók mellett újabbak létrehozása folytatódott, 1927-ben a Pauler utcában, 1928ban a Mester utcában és 1929-ben az Újvidék utcában nyílt meg gondozó. Az állam és különböző alapítványok által létesített tüdőbeteg-kórházak és a fővárosi rendelők érdeme ezen fertőző betegség terjedésének megakadályozása. A baloldali várospolitikusok követelésére megkezdték a nemibeteg-gondozók létrehozását is, melyek a harmincas évek elején a központi kórházak, a Kun utcai, az István-, a János- és a Margit-kórház részeként jöttek létre és felügyeletük alatt működtek. A főváros közgyűlése és a bizottságok is sokat foglalkoztak a kórházak helyzetével, a tapasztalt visszásságokkal, az orvosok és egyéb alkalmazottak anyagi helyzetével, a kurzus kártevésével az egészségügyi intézményeknél, melyekért Csilléryt személyében is felelősnek tartották. A kórházi költségvetések tárgyalása minden évben újra felvetette az egészségügy megoldatlan kérdéseit, melyeket a sajtó egyébként is állandóan felszínen tartott. Az olyan esetek, mint pl. a László-kórházi barakktűz, vagy a bürokratikus betegfelvételi rendszer, a sok helyen tapasztalható elavult felszerelés ráirányította a figyelmet a város egészségügyi intézményeire, és ez kényszerítőleg hatott a városatyák megnyilvánulásainál is. A közfigyelemnek volt köszönhető, hogy az effajta problémák állandóan szerepeltek a városházi életben. A közegészségügy kérdéseihez tartozott a főváros fürdőinek hasznosítása, a köz javára való A főváros felhasználásuk. A szociáldemokraták folyamatosan követelték a fürdők szaporítását, dunai fürdőügye strandok létesítését, a főváros meglevő fürdői belépődíjainak csökkentését, hogy a munkásoknak, akiknek zöme szoba-konyhás lakásban lakott, lehetővé tegye a fürdők használatát. Olcsó népfürdők létrehozását sürgették; támogatták ugyanakkor a Széchenyi fürdőben az úszómedence megépítését, bár tisztában voltak azzal, hogy ezt és a Gellért hullámfürdőjét nem a szegényebb néprétegek látogatják. Az ezt tárgyaló közgyűlésen az egyik Wolff-párti városatya megemlítette, hogy a Tanácsköztársaság idején a fürdőplakát volt a legnépszerűbb, mert azok előtt mindig sorban álltak a szegények. Ezért ők is támogatták az indítványt. Elhatározták a Dandár utcában és a Palotai úton népfürdők létesítését. Lágymányoson ingyenes dunai strandot nyitottak meg, és terveztek még hasonlót Angyalföldön és Óbudán is." Elhatározták a fedett uszoda felépítését is, melyet Hajós Alfréd tervei alapján a Margitszigeten építettek fel. A költségeit az állam és a főváros közösen viselték, és 1930-ban meg is nyitották az uszodát. A város lakossága egészségének védelmében, főleg a gyermekek egészséges fejlődése érdekében Parkok, játszofolytattak küzdelmet a haladó várospolitikusok egyéb területeken is. Ez parkok, játszóterek, terek létesítése