Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

M arxista irányzatok nevezett hivatali szervek szerepe és hatóköre emelkedett, a liberalizmus nem lebecsülendő erőt képviselt a főváros törvényhatóságában is. A főváros és az ország közötti másik ideológiai különbség: a munkásmozgalom marxista irányzatainak sokkal nagyobi) ereje Budapesten, mint vidéken. Persze ez az erő 1919 után csak egy részét tette ki a korábbinak: mindvégig, de főleg az ellenforradalom első éveiben kegyetlen terror érvényesült a munkásmozgalom legális irányzatával szemben is, a kommunista mozgalom pedig egy egész korszakra illegalitásba kényszerült. S ha az ellenforradalmi rendszer, belső és külső politikai meggondolásokból, a legális mozgalom és a szakszervezetek korlátolt működését engedélyezte is, különösen éles harcot folytatott a marxizmus forradalmi eszméi ellen. Az új helyzetben a munkásmozgalom szociáldemokrata és kommunista irányzata ismét élesen szembekerült egymással. A szociáldemokrácia, mely természetesen a rendszer politikailag engedélyezett irányzatai között a legbaloldalibb, a leghatározottabb ellenzéki irányzat volt, ideológiailag színvonalas vezetőinek nagy többségét el212. Révai József 7 , ..i , mini í •+ n veszítette (egy reszuk mar 1919-ben a kommunista felfogáshoz csatlakozott, másik részük emigrációba kényszerült). Az új szociáldemokrata vezetés nemcsak 1919től és a kommunista mozgalomtól határolta el magát élesen (ezt a szociáldemokrata emigráció is megtette), hanem az európai reformizmus egészét sem vállalta. Sok kérdésben az ellenforradalmi rendszerrel szemben is opportunista álláspontot foglalt el, így történhetett meg, hogy a húszas évek végén átmenetileg hazatért Garami Ernő, a reformizmus „klasszikus" képviselője, baloldali forradalmárnak számíthatott. A szociáldemokrácia egyébként hoszszabb ideig szinte teljesen tartózkodott az ideológiai munkától, s ezen némi változás csak a húszas évek 'második felében történt: újra előtérbe került a marxizmus — meglehetősen ortodox módon felfogott - tanításainak propagandája, előrehaladás történt az agrárkérdés fontosságának megértése terén is, amit a párt 1930-ban elfogadott agrárprogramja bizonyított. A korlátok mellett és ellenére, a fővárosi munkásság körében a szocialista befolyás számottevő maradt, s a szociáldemokrata szervezetek és a szakszervezetek mozgalmi keretet biztosítottak a kommunistáknak is. A kommunista befolyás, főleg ideológiai téren, a legális munkásmozgalmon belül mindig nagyobb volt, mint a kommunista szervezetek közvetlen ereje, s ebben a marxizmus forradalmi irányzatához vonzódó munkások és értelmiségiek aktivitása játszott közre. A kommunista irányzat, a folytonos életveszedelemmel együtt járó terror és ideológiai elnyomás súlyán kívül, az 1919-es időszakban megmutatkozó ideológiai hibák és tapasztalatlanságod terheit is viselte. Az ideológiai munka túlnyomóan a Komintern által közvetlenül irányított kommunista emigrációra hárult. Ez kiterjedt az 1919-es hibák feldolgozására, s a hazai mozgalom helyzetének, a magyar viszonyoknak a feltárására. Ez utóbbi munka főleg a húszas évek közepétől erősödött meg, amikor az általános tőkés konszolidáció az új helyzet új értékelését követelte meg. A magyar kommunisták lényegesen módosították felfogásukat a parasztkérdésben, tudatosították, hogy egy eljövendő proletárforradalomnak jelentős demokratikus feladatokat is megkell oldania. A közvéleményt mélyrehatóan érintő nemzeti-nemzetiségi kérdésben a nyugati hatalmaktól való függőség ellen, a trianoni szerződés forradalmi megsemmisítéséért szálltak síkra. Ezek a gondolatok ugyanakkor egy messianisztikus-szektás összkoncepcióba ágyazódtak, mely nehezen mozdult el a — kirívó hibáitól természetesen megszabadított — 19-es forradalom képletétől. Ebből a szemiKmtból jelentős előrehaladás történt 1926 és 1928 között, amikor a párt külföldi bizottsága Landler Jenő, majd Lukács György és Révai József ideológiai befolyása alatt dolgozott. Az Űj Március, a párt külföldön megjelenő folyóirata, 1927-től a Budapesten legálisan kiadott 100%, a kolozsvári Korunk elméleti és ideológiai cikkek, tanulmányok egész sorában foglalkozott a korábbinál mélyrehatóbban a hazai viszonyokkal, a modern kori magyar történelem tapasztalataival, a magyar kultúra és irodalom problémáival — jeléül annak, hogy a kommunista mozgalom megindult a nemzetközileg akkor kötelezőnek tekintett irányelvek önállóbb magyar alkalmazására. Ezt a pozitív időszakot törte meg 1929, amikor — a Komintern sztálini irányzatának megfelelően — az új kezdeményezések háttérbe szorultak, s széleskörűen elterjedtek a „szociálfasizmusról" s a proletárforradalom közvetlen előkészítéséről szóló ultraradikális nézetek.

5 Budapesti viszonylatban különösen a szociáldemokrácia végletesen negatív értékelése, fő ellenségnek való beállítása hatott károsan: a húszas évek mozgalmai, s a gazdasági