Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

137-138. Peyer Károly, a szociáldemokrat a párt fővárosi törvényhatósági frakciójának elnöke és Büchler József, az MSZDP törvényhatósági frakciójának titkára (1928-tól) Ezek mellett azonban számos fontos kérdésben szólaltak fel, tettek indítványt vagy bírálták az addig követett gyakorlatot. Egy év városházi tevékenységének mérlegét megvonva, a szociáldemokrata vezetők elismerték, hogy igazi önkormányzat hiányában a várospolitikában döntő változást nem tudnak elérni. Ebből persze még nem következett az a felfogás, hogy egy „hősi gesztussal" fel kell rúgni a közgyűlést, melyet Szerdahelyi Sándor, a Népszava községpolitikai rovatvezetője bírált, burkoltan a kommunistáknak tulajdonítva ezt az álláspontot. „A blokk ténye reális megítélésre kényszerítette a jobboldali pártokat és a blokk felborulása újra elszabadítaná a kurzus fúriáit" állította cikkében. A városházi tapasztalatokról megállapította, hogy „ezernyi szürke, az újdonság ingerével nem ható ügyben pártunk érvényre juttatta a szociális belátás szempontjait, a munkáslakta területek igényeit. Ez a munka alig jut a nyilvánosság elé, hiányait azonban megéreznők, mert az aprólékos segítő munka nélkül keserűbb, elviselhetetlenebb lenne a dolgozók élete." A kommunisták bírálatukban osztályharcos községpolitikát követeltek az MSZDP-től, hangoztatva, hogy az ellenforradalmi várospolitika annyira megnyomorította a tömegeket, hogy az MSZDP-ben is megváltót látott a munkásság. E várakozásának az MSZDP nem felelt meg, mert a polgári érdekek elnyomták a munkásérdekeket. A bírálat ugyanakkor nem értékelte a munkásság érdekében tett, valóban nem túl sokat mutató eredményeket sem, melyeket a baloldali várospolitika felmutathatott.

87 Az osztályharcos várospolitika megvahSsítására az MSZMP több esetben javaslatot tett a szociáldemokratáknak. Főleg a blokk felbomlása után tettek kísérletet az osztályharcos munkások a városházi munkásegységfront létrehozására. Az MSZMP akcióegységet javasolt a szociáldemokratáknak, első feltételül a polgári liberálisokkal való szakítást, a munkásegységfront és munkásblokk létrehozását követelte. Felhívta az MSZDP-t, hogy folytasson harcot a képviselőtestület feloszlatása és fővárosi választások kiírása érdekében. Az MSZMP lehetségesnek tartotta kezdetben egységfront alakítását olyan minimális program alapján, mely a demokratikus szabadságjogok kivívására szorítkozott. A szociáldemokraták még ezt is elfogadhatatlannak vélték, legfeljebb abba mentek volna bele, hogy az MSZMP tagjai egyénileg beléphetnek vagy visszatérhetnek az MSZDP-be. Emiatt az osztályharcos várospolitika megmaradt továbbra is féllegális keretek között és nyílt városházi szerephez nem juthatott. A blokk felbomlása után megfogyatkoztak a szociáldemokraták illúziói abban az irányban, hogy alapvető változást tudnak létrehozni a fővárosi életben. Nem is szándékoztak ezen a helyzeten változtatni, igyekeztek a kialakult helyzetbe beilleszkedni, legfeljebb ezen belül kívántak maguknak nagyobb lehetőségeket kiharcolni, fővárosi befolyásukat növelni. Az MSZMP pártszervezeteinek szétküldött körlevele jogosan állapította meg, hogy „a politikai megalkuvások sorában a közgyűlés nem mutathatott fel semmiféle olyan eredményt, mely [demokratikus irányban] megbillenthetné a politikai mérleg serpenyőjét".

88 A szociáldemokraták bírálták a Bethlen-kormányt, és küzdöttek annak megbuktatásáért, a fővárosi életben pedig a kormányjtárti és keresztény párti jobboldal többsége megszüntetéséért, de az adott helyzetben ennél többre erejükből nem telt, ha mégoly erősen kívánták volna .s. Balra, az osztályharcos munkásság felé maguk emeltek falat, középről és jobb oldalról pedig