Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A szociáldemokrata szakszervezetek munkássága Ez a felépítés a fővárosi szociáldemokrata szervezés típusa volt, amelytől a vidék eltért. A pártszervezetek tevékenységük fő célkitűzéseként a pártvezetéstől a választási feladatok ellátását kapták. A munkakörük a következő volt: 1. a választók összeírására vonatkozó munkálatok és azok ellenőrzése; 2. a választók nyilvántartása, s az azok létszámában beállt változások feljegyzése. További feladataik: a pártlapok és a pártirodalom terjesztése, gyűlések és előadások tartása. A szociáldemokrata pártszervezetek tevékenységének nagyon fontos része volt az oktatás. Ez azonban nem minden pártszervezetben folyt, hanem csoportosítva volt egy-egy helyre. Az oktatás egy ilyen fellegvára volt a húszas évek végétől két évtizeden át a Magdolna utcai új vasas székház. Az oktatás szemináriumokat, politikai és ismeretterjesztő előadásokat jelentett. Ezeket rendszeresen meghirdették a Népszavában is. Igen jelentős számban látogatták a fővárosi és környéki munkások. Az előadásokra mind a rendőrség, mind a korszak kultúrpolitikusai hamar felfigyeltek. 1922 novemberében a vallás- és közoktatásügyi minisztérium elrendelte ezeknek az oktatási formáknak a rendszeres ellenőrzését. A szociáldemokrata pártszervezetek tevékenységének fontos része volt az állandó Népszavaagitáció, a párt napilapjának terjesztése. Mint a szervezett munkásság egyetlen fővárosi újságja: széles körű népszerűségnek örvendett. Az ellenforradalom körülményei között a Népszava melletti kiállás is hitvallást jelentett. A pártszervezetek aktivistái gyakran voltak provokációknak kitéve a Népszava előfizetőinek gyűjtése közben. A szervezeti élet fontos megnyilvánulása volt korábban a nyílt gyűlés. Az ellenforradalom körülményei között a provokáció veszélye miatt ezzel a gyakorlattal azonban a 20-as évek elején a pártvezetés szakított. Rendszeressé váltak a taggyűlések és a bizalmas kisebb összejövetelek. A budapesti szociáldemokrata pártszervezetek szerdai pártnapjainak engedélyezése a Bethlen — Peyer-paktumban is szerepelt: ,,A budapesti szociáldemokrata párt szerdai pártnapjai egyszer és mindenkorra szóló bejelentés alapján a kérdés újabb szabályozásáig engedélyeztetnek. Bejelentendő lesz a nap (minden szerda), továbbá a helyiség, amelyben az összejövetelek állandóan tartatni fognak, végül a kezdeti és befejező időpont." Lényegében ez maradt a pártszervezeti élet sémája az egész Horthy-korszakon keresztül. A munkásmozgalom legalitásáért vívott harcokban azonban a döntő szerep nem a szociáldemokrata pártszervezeteké volt, hanem az ő lehetőségeiket túlhaladóan a legélesebb küzdelmet a szakmai szervezetek s azok csoportjai vívták. A pártvezetés a politikai pártszervezet fogalmát úgy igyekezett értelmezni, hogy azok a választási agitáció szinte kizárólagos eszközei legyenek. Büchler 1925-ben már bírálta a pártszervezeteket azért, hogy nem olyan erősek, mint amilyeneknek a magyar munkásmozgalom erejénél fogva lenniük kellene. Szerinte tevékenységük 1920 — 24 között azért nem volt jelentős, mert csak előadásokat tartottak, sajtóagitációt végeztek. A szakszervezeti csoportok az ellenforradalom hatalomra jutásának első perceitől fogva működtek — ha minimális lehetőséggel is — a fővárosban. A börtönök látogatása, munkanélkülisegélyek szétosztása, magukra maradt családtagok segélyezése — ezek voltak az első idők sajátos szakszervezeti feladatai. A törvénytelenségek, a provokációk, a terrorista gyilkosságok mellett a nagyfokéi munkanélküliség is sújtotta a szervezett munkásságot. 1920-tól kezdve a szakszervezetek jelentős része talpra állt. A fővárost behálózó szervezetei közül a fő szerep a vasasoké volt. Az Aréna úti (ma Dózsa György út) helyiségük a szociáldemokrata munkásmozgalom fellegvára lett, de ismert helyei voltak a fővárosi munkásságnak az Almássy tér, a Népszínház utcai fás-helyiség és Pest környékén a helyi munkásotthonok. A fővárosi ipar fokozott koncentrációja pozitívan és negatívan is hatott a fővárosi munkásmozgalomra. Az összmunkásságon belül már az első években jelentősen megnőtt a fővárosi munkások aránya. A fővárosi ipari koncentrációnak — annak a 20-as években lezajlott változásainak— sajátos fokmérője, hogy az első világháborút követő tíz évben Budapest és környéke hatszor annyi munkást szívott fel, mint a vidéki ipar. Ezen belül is leginkább a Pest környéki munkásság létszámának aránya nőtt meg. A főváros a környéki településekkel együtt alkotta a magyar munkásosztály centrumát. Budapest és környéke munkáslétszám!ának növekedése nem jelenthette automatikusan a szervezettség abszolút arányú növekedését. Ez elsősorban abból következett, hogy a gyors fejlődésnek indult iparágak, mint a textil-, a papír- és a vegyipar, képzetlen munkaerők tömegét foglalkoztatták, köztük nagy számban nőket is. Tehát olyan új rétegeket, ahová a szociáldemokrata szervezés még nem hatolt el. A budapesti szervezett munkásság aránya önmagához viszonyítva növekedőben volt: 1920 1921 1922 1923 1924 Országos szakszervezeti taglétszám Budapest ós környéke 152 441 98 94(5 152 577 104 421 202 956 137171 176 401 nincs adat 146 072 106 632