Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
A szervezett munkásság fővárosi aránya öt év alatt megközelítően 8%-kal nőtt. 1920-ban itt élt a szervezett munkásság 64,9%-a, 1924-ben már a 73%-a. Feltételezhetőleg még ennél is nagvobb volt a növekedés aránya. A Szakszervezeti Értesítő közli, hogy 1924-ben nem számolták a szakszervezeti létszámhoz a több mint 33 ezer munkanélkülit, akiknek jelentős része fővárosi, ígv 1919 — 1924 között jogos, ha a 10%-os növekedést ténylegesnek vesszük. A szervezett munkásság belső mozgása, a fővároson belüli elhelyezkedése is változáson ment át. A fővároson belül kialakult dél-budai iparvidék új munkásbázist is jelentett. A budapesti munkásság kiáramlása Pest környékre, a Pest környéki iparfejlődés gyorsulása tovább zárta a főváros körüli vörös gyűrűt, amelyet csak az ún. Rákosok vidékén: Rákoshegy, Rákoskeresztúr stb. szakított meg valamelyest a mesterséges betelepítés: a menekült tisztviselők, állami alkalmazottak részére biztosított ház- és telekakciókon keresztül. A fővároson belül a munkás-nyomortelepek számának sokasodása volt új jelenség. A világháborús idők katonakórházait s egyéb katonai épületekét, hadifogolytáborokat alakították át lakásoknak. A Zita-, a Mária Valéria-, az Ehmann-telep, az újpesti barakkok csak kiragadott példák a fővárosi munkásság helyzetének értékelésére. A világháború alatt felduzzadt metropolis munkásosztályának szervezésében az oroszlánrész A szakszervea szakszervezeteké volt. Feladataik középpontjaiban — hagyományos polgári demokratikus zeti mozgalom körülmények között — a fokozott gazdasági harcnak kellett volna állnia. Az ellenforradalom T^tiikaijelmsajátos körülményei között, amikor a burzsoázia a legvadabb terrorban sem merte rászánni magát a szakszervezetek felszámolására, éppen tömegerejüknél fogva politikai jelentőségük is fokozott volt! A fővárosi munkásmozgalom legfontosabb legális terepét a szakszervezetek területi és gyári csoportjai jelentették. Az hozta ezt magával, hogy a burzsoázia állandó támadásai közepette a munkásmozgalomban a tömegek vezetéséért folyó harc legfontosabb terepe is a szakszervezet volt. A szakszervezetek és tevékenységük körül csapott össze legélesebben a reformista szociáldemokrata vezetés és az illegális kommunista mozgalom harca. A szakszervezetek döntő gazdasági és politikai helyzete a főváros vezetésének is állandó problémája volt. Mint területileg illetékes közigazgatási szerv, ellenőrizte a fővárosban működő szakszervezeti központok és csoportok tevékenységét. Időközönként — mint ez már a korábbi évtizedekben is előfordult — vizsgálatokat hajtott végre. Az 1921. és 1922. évi sztrájkmozgalmak reakciójaként a Városháza sajáit hatáskörében is intézkedéseket akart tenni a munkásmozgalom visszaszorítására. Bár 1922-ben a polgármester a szokásos ellenőrző vizsgálatot végrehajtotta, a közigazgatási bizottság leiratára mégis új vizsgálatot kellett elrendelnie. Az 1923. február 13-i leirat kifejti a szakszervezetek szerepét a két forradalomban, s kijelenti: ,,Nagyon sok jel arra mutat, hogy a szociáldemokrata szakszervezetek rövid szünet után az irányú tevékenységüket meg nem csökkent erővel folytatni kívánják. . . " 45 Néhány hét múlva elkészült a polgármester leirata az elöljáróságokhoz. Ebben vizsgáló csoportok felállítását rendelte el, amelyeknek meg kell állapítaniuk: „vajon a szóban forgó egyesületek a kormány hatóságilag jóváhagyott alapszabályaiban lefektetett céljaiknak a gyakorlati életben való megvalósításánál nem lépték-e túl az alapszabályok által emelt korlátokat". A közigazgatási bizottság leiratában azt is feltételezte, hogy a szakszervezetek külön összegek megfizetésére kényszerítették tagságukat, s ezzel több milliós jövedelemhez jutottak. A cél a szakszervezetek megbénítása volt; ugyanis ha az alapszabály-ellenes működés vagy a jogtalan jövedelemszerzés bebizonyosodik, akkor az így perbe fogott egyesület működését felfüggeszthették volna. Ez előnyös helyzetet teremtett volna a sztrájkok letöréséhez. A nagy apparátussal, látszólag törvényes keretek között végrehajtott vizsgálat az ellenforradalom első éveinek legnagyobb méretű támadása volt a szakszervezetek ellen. A közigazgatási bizottság nagytőkés érdekeket szolgáló támadása tehát eredménytelen volt. Az 1924. január 16-i polgármesteri zárójelentés objektív hangot ütött meg. Leszögezte, hogy a szakszervezetek működésében és pénzkezelésében semmilyen szabálytalanság nem volt. A polgármesteri jelentés alaptalannak nyilvánította a szakszervezetek jogtalan vagyonszerzésére vonatkozó vádat is. A kerületenkénti összefoglak) jelentések egyúttal a szakszervezeti mozgalom fővárosi kiterjedtségéről is képet adnak: I. kerület: a kerületben levő szociáldemokrata szakegyleteknél kifogásolható jelenség nincs. II. kerület: szakszervezet a kerületben nincs, csak szociáldemokrata párthelyiség a Lövőház utcában. III. kerület: a kerületben szociáldemokrata szakszervezet nincs, csak befizetőhelyeik vannak, egyesületi tevékenység nem folyik. IV. kerület: a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége kapcsán a jelentés kifogásolta, hogy ,,. . . magasabb tagdíjakat szed, mint azt az alapszabályok megengedik. Ezen tagdíjak a szövetség fenntartására és a könyvtárak gyarapítására szolgálnak. . . egyebekben a szövetség határozottan azt a benyomást teszi az emberre, hogy a szociáldemokrata párt egyik erős exponense."
