Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

mázasnak az ország egész területén való felülvizsgálata, személyellenőrzése, s a szükséges személyi változások végrehajtása") ne nevezzen ki melléje is november 5-én pártmegbízottat Hargitai József fővárosi segédhivatali igazgató személyében. A főpolgármesteri tisztség betöltésére, pontosabban a Horthy által kinevezett Keledy Tibor felmentésére és Mohay (Mohaupt) Gyula kinevezésére november 8-án került sor (pár nappal azután, hogy Szálasi „nemzetvezetővé" választatta magát), beiktatására pedig november 15-én, az Újvárosháiza nemzeti és fővárosi lobogókkal, valamint a Nyilaskeresztes Párt zászlóival feldíszített közgyűlési termében. Nem törvényhatósági bizottsági közgyűlés volt ez, hanem csak „beiktatási ünnepély", amelyen nem a közgyűlés tagjai vettek részt, hanem Vájna Gábor belügyminiszterrel az élen „a főváros vezető tisztviselői, továbbá számos közéleti előkelőség, az állami szakigazgatási ágak vezetői, valamint a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom vezető férfiainak és tagjainak népes küldöttsége". Az eskütétel után Vájna bejelentette, hogy Mohay október 15-e óta a nemzetvezető megbízásálból végezte ténykedéseit és ezeket a nemzetvezető választásáról szóló törvény alapján törvényesítettnek kell tekinteni. Bizonygatta, hogy a Szálasira tett eskü jogos, alkotmányos és szükséges, mert „mindazok, akik azelőtt Magyarország kormányzójára esküt tettek, esküjük alól feloldoztattak abban a pillanatban, amidőn az államfő az alkotmányos tényező — és így elsősorban a nemzet — megkérdezése nélkül fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett". Szálasit dicsőítette a főváros „eme sok vihart és sok bűnt látott palotájában, mely egykoron a nemzetközi szabadkőművességnek és a világ-zsidóság törekvéseinek erős bástyája volt". Alkotmányos tényezőről beszélt Vájna akkor, amikor Szálasi nemzetvezetővé választáisakor 372 képviselő közül csak 55 volt jelen, a főpolgármester beiktatási ünnepélyén pedig a törvényhatósági bizottság tagjai közül csupán a nyilasok és a nyilas érzelműek. Vájna hazug és demagóg uszításához hasonló volt az új főpolgármester programja: „Nem akarok sem új Városházát építeni, még kevésbé akarom főpolgármesteri működésemet holmi mararandó emlékkel megjelölni, én csak egyet akarok és egész programomat ebben az egy mondatban foglalom össze: meg akarom menteni a magyar fővárost, a mi szép Budapestünket." Megmentésről beszélt, amikor működése kezdete óta mindent megtett a főváros elpusztítására. Arról szónokolt, hogy „minden budapesti polgárnak rá kell döbbennie arra, hogy itt élned és halnod kell", de karácsonykor, a főváros körülzárása előtt elmenekült. Pedig még nagyobb hatalommal ruházták fel: december 7-e óta mint főpolgármester Budapest területén a hadműveleti kormánybiztos hatáskörét is gyakorolta, tehát közigazgatási ügyekben az egyes minisztereket megillető ügyintézési hatáskört (a minisztériumok ekkor már elköltöztek a fővárosból), a végső fokú fellebbviteli jogkört és a harmadfokú büntetőbíráskodást a belügyminisztérium épületében levő különleges hivatalában. O rendelkezett a közbiztonsági szervekkel és a Nyilaskeresztes Párt fegyveres erőivel is. December 7-én, tehát Mohay hadműveleti kormánybiztosi kinevezésének a napján jelentette ki a Hitlernél tett látogatásáról éppen hazatért Szálasi Friessner vezérezredesnek, a német „Dél" hadseregcsoport főparancsnokának, hogy „a nagy európai gondolat jegyében kész Budapest nyílt várossá való nyilvánításától elállni és a fővárosnak erőddé való felhasználását többé nem ellenzi". Budapest nyílt várossá nyilvámítása azonban nem Szálasi ötlete volt. Felmerült már 1043 augusztusában — Róma nyílt várossá deklarálása nyomán — az angolok bombatámadással való fenyegetésének következtében, és 1944 februárjában, amikor Homonnay főpolgármester kérte a kormánytól ezt. Mindkét alkalommal világos volt a kormány előtt, hogy a ,,be nem tartható deklarációk proklamálása" nem helyes, és hogy a bombázások valószínűségének a csökkentése csak akkor érhető el, ha a fővárosi katonai célpontokat, pontosabban a német katonai szállításokat, védelmi berendezéseket, a német hadfelszerelést kiszolgáló ipari berendezéseket ritkítják. Erre a Kállay-kormány képtelen volt. A kérdést 1944. október 27-én vetette fel ismét Serédi Jusztinián hercegprímás Szálasinak és Veesenmayernek, és kérte, hogy ha „Budapest székesfőváros hadműveleti területté válik: az nyílt várossá deklaráltassék, hogy sem polgári lakosságának eltávolítására, sem pedig benne harcokra ne kerüljön sor". November elején még Friessner is mérlegelte (persze csak hadászati meggondoláisokból), hogy Budapestet ne nyilvánítsa-e nyílt városnak, és Fretter-Pico tüzértábornok is támogatta ezt, mert — mint később írta — „a rendelkezésre álló német erőkkel, a magyar csapatok bizonytalan magatartását figyelembe véve, a milliós nagyvárost tartani nem lehetett". A Friessner-féle felterjesztést azonban Hitler elutasította, és még abba sem egyezett bele, hogy a német vezérkar Pestet feladja és csak Budát védje. A német hivatalos katonai szóvivő november 5-én Berlinben nyilatkozott is erről a kérdésről: „A német hadvezetőség mindent megtett Párizs és Róma kiürítése érdekében. Ezzel szemben az ellenség semmibe sem vette a németek jószándékát. Minthogy a német birodalom területén is minden várost és helységet az utolsó tégláig védelmeznek, ennélfogva nincs ok arra, hogy Magyarországon másként járjanak el." A nyilas főpolgármester hadműveleti kormánybiztosi kinevezést is kap Szálasi egyeiért azzal, hogy Budapest ne legyen „nyílt város", hanem erőd