Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
dollárért ki is engedtek az országból), a tárgyalások is megkezdődtek, de hosszú hetekig nem történt semmi; ugyanis a magyar kormány elhallgatta a svájciak előtt azt, hogy a német kormány a kivándorlást úgy engedélyezte, hogy az lehetőleg ne Palesztinába történjék (tekintettel az arabokra), hanem, mint augusztus 15-én a birodalmi Biztonsági Főhivatal közölte, Svédországba és Svájcba. A kivándorlás kérdése augusztus második felében lekerült a napirendről, és a semleges országok budapesti követségei csupán azt érték el, hogy védleveleket (Schutzpass) adtak azoknak, akiket az illető országok be kívántak fogadni, s ezek az illető követség védelme alá kerültek. A budapesti svéd követség által védelemben részesülő mintegy 3000 zsidót augusztus 26-ig a Pozsonyi úti csillagos házakba költöztették össze. A németek és a magyar „kormánykörök" felháborodtak azon, hogy a svéd követség „megkülönböztetés nélkül és korlátlan számban" állított ki védleveleket a magyar zsidók számára, és hogy „formálisan különleges védőintézkedéseket követelt ezeknek a zsidóknak az érdekében". A Sztójay-kormány július elején kénytelen volt engedni a keresztény vallású zsidók kérdésé- Eredményteben is. A katolikus egyház, majd a protestáns egyházak is már az első zsidórendeletek megjele- l en tárgyaldnése óta követelték, hogy a kormány „a megkeresztelkedetteket, még ha zsidó származásúak sok nz , e ^ la ' is, tekintse keresztényeknek". A hónapokon át folytatott eredménytelen tárgyalások (és levél- kikereszMke" váltások) után csak azt sikerült elérniök, hogy július 6-án engedélyezték: a keresztény vallású dett zsidók zsidók a Magyarországi Zsidók Szövetségétől különálló önkormányzati és érdekképviseleti érdekében szervet állíthatnak fel, a Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetségét. A vidéki zsidó vallásúakkal együtt ekkorra már a vidéki keresztény vallású zsidókat is kiszállították az országból (kivéve a munkaszolgálatosokat), és így az 1941. augusztus l-ig kikeresztelkedett zsidók összeírását csak Budapest polgármestere rendelhette el (július 30-i határidőre) július 11-én. Több eredményt a keresztény egyházak nem értek el: a kikeresztelkedett zsidók továbbra is viselték a sárga csillagot, továbbra is vonatkoztak rájuk az összes zsidórendeletek. A belügyminisztérium július végén felvetette a keresztény vallású zsidók összeköltöztetésének a gondolatát, de ez sem valósult meg; célja e tervnek a különböző vallású zsidók közötti ellentétek szítása volt. A deportálástól való megmenekülés halvány reménye csillant meg a keresztény vallásúak és azok előtt, akik külföldi védettséget kaptak; biztonságot azonban ez nem jelentett. Bizonyos mértékű biztonságban csak azok voltak, akiket a Sztójay-kormány egyes rendeletei mentesítettek, azaz kivettek a zsidórendeletek hatálya alól. A zsidó csillag — a megkülönböztető jelzés — viselése (és általában a zsidóságot érintő ren- Mentesítések delkezések) alól már kezdetben (március 31-én) mentesítették az első világháborúban tanúsított magatartásukért nagyobb kitüntetésben részesülteket, illetve a legalább 75 százalékos hadirokkantakat, az 1918. évi októberi forradalom, majd a Tanácsköztársaság idején a forradalmak ellen irányuló nemzeti mozgalmakban életük kockáztatásával résztvevőket, vagy a részvételükért szabadságvesztést szenvedőket, ezeknek a feleségeit és gyermekeit, a trianoni békeszerződés által az országtól elcsatolt területeken a magyarsághoz hű magatartás következtében szabadságvesztést vagy testi bántalmazást szenvedőket, A mentesítést április 5-én kiterjesztették a kitüntettek feleségeire, özvegyeire, gyermekeire, a második világháború hadiözvegyeire és árváira, a nemzsidók keresztény vallásfelekezethez tartozó feleségeire, özvegyeire, nemzsidó gyermekeire, a külföldi állampolgárokra, valamint a keresztény vallásfelekezetek lelkipásztoraira, a szerzetesek közül a karitatív feladatokat élethivatásként ellátókra. Augusztusig mindössze 550-en (családtagokkal együtt mintegy ezren) kaptak ilyen alapon mentesítést a zsidórendeletek hatálya alól, ezeknek azonban csak egy része volt budapesti. A mentesítettek köre és száma augusztus végétől kezdve növekedett, Horthy ugyanis a június 26-i koronatanácson, a közvélemény „felzúdulásának", az egyházak tiltakozásának, a pápa közbenjárásának a hatására azt is bejelentette, hogy a már addig kivételezetteken kívül ő is „kegyelmi úton" mentesíteni kíván zsidókat a gettóba vitel és elszállítás alól. A pápai nuncius július 6-án a kormányzónak ezt a „diseretionális jogát" a miniszterelnöktől is számonkérte, de jó másfél hónap telt el addig, míg az erre vonatkozó kormányrendelet megjelent. Augusztus 22-én rendelkezett ugyanis a miniszterelnök arról, hogy „a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya nem terjed ki azokra a személyekre, akiket — esetleg házastársukra és gyermekeikre is kiterjedő hatállyal — a kormányzó a minisztérium előterjesztésére az említett rendelkezések hatálya alól a tudomány, a művészet vagy a közgazdasági élet terén, vagy egyébként az ország javára szerzett kimagasló érdemeik folytán vagy egyéb különös méltánylást érdemlő okból mentesít". Három hét alatt 1616 személy kapott ilyen mentesítést, és szeptember 16-án a „minél gyorsabb és méltányosabb" elintézésre váró kérelmek száma meghaladta a tízezret, A kormányzói mentesítésben részesítettek száma október közepéig csaknem elérte a hétezret, s túlnyomó többségük fővárosi volt. A deportálástól való megmenekülés lehetőségét biztosította, legalábbis 1944 nyarán, a munka- Munkaszolgálat. Tulajdonképpen a deportálástól védte meg a zsidó munkaszolgálatosokat a budapesti szolgálatosok I. honvéd hadtestparancsnokság június 7-i rendelete, amelynek alapján a zsidó kisegítő mun-
