Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
A fővárosi híradástechnikai, finommechanikai és elektromechanikai ipar nagyarányú fejlődése a repülőgépiparral volt kapcsolatos. A Standard-gyár adó-vevőkészüléket, rádióberendezéseket gyártott, a Magyar Optikai Művek óraműves gyújtószerkezeteket, löveg- és harckocsi-távcsöveket, légvédelmi lövegek irányzóberendezéseit (a munkáslétszám 1944-ben elérte az 5500 főt), a Gamma gyár pedig (1944-ben 3 — 4.000 munkással) légvédelmi és tengerészeti műszereket készített. A fővárosi gyáripar termelése azonban a termelőkapacitás nagyfokú kibővítése és erőltetett kihasználása ellenére 1944-ben jelentősen csökkent, Ebben nemcsak az energiahiány és a nyersanyaghiány játszott nagy szerepet, hanem az angol amerikai bombatámadások is. Ezek a támadások az ipari termelést ugyan nem bénították meg, de jelentékeny károkat okoztak: hadiüzemeket pusztítottak el, rongáltak meg, akadályozták, veszélyeztették a termelés folyamatosságát. 2 Budapesten a legtöbb nagyüzemet súlyos károk érték a légitámadások következtében. A legsúlyosabbak az első légitámadások alkalmával a Dunai Repülőgépgyárat és a Fanto Olajfinomító Soroksári úti telepét. Ez utóbbi helyen az áprilisi légitámadás okozta károkat május közepéig helyrehozták ugyan, de a június 14-i újabb bombatámadás után július elején csak a régi kapacitás egyharmadával tudták megkezdeni újra a termelést; július 14-én viszont egy újabb bombatámadás következtében az üzem teljesen elpusztult. Több bombatalálatot kapott a Chinoin gyár is (a kárt 4 — 5 millió svájci frankra becsülték). A vegyiparban a Eantért és más telepeket ért támadás 1944 nyarán 78 százalékos termeléskiesést okozott. A légitámadások okozta üzemi károkat hosszan lehetne sorolni; június 27-én a Ganzgyárban leégett a fogaskerékműhely és az acélöntvény-tisztító műhely, július 27-én a csepeli Weiss Manfréd Műveket ért bombatámadás során a kárösszeget több mint 200 millió pengőre becsülték, és ennek következtében az üzemi kapacitás csökkenését 90 százalékra. A vasés gépiparban az üzemeket ért károk miatt 1944 augusztusáig a munkáslétszám 10 százalékkal csökkent. A gyárak, üzemek, üzemrészek pusztulásán kívül a termelés azonban nemcsak a légiriadós termeléskiesés következtében csökkent (a Wolfner-gyárban például a bakancs- és szíjjártóüzem termelése egyharmadára esett vissza), hanem ehhez még a munkáshiány is hozzájárult: a támadások miatt ugyanis - - a szigorú katonai fenyegetések ellenére — a munkások nem jelentek meg munkahelyeiken. A Fegyvergyár mellett levő Soroksári úti Hazai Fésűsfonóban például szeptember folyamán a munkások 40 százaléka maradt ki. A légüáma- Pusztult persze a város is, s tagadhatatlan, hogy a légitámadások a haditermelés bénításán dások politi- kívül politikai célokat is szolgáltak. Kényszerűségből, véletlenül vagy céltudatosan elhullajtott Jcat céljai } )om bák számtalan budapesti házat, középületet romboltak szét vagy rongáltak meg, értékeket és emberi életeket pusztítottak el. Terrortámadások is voltak, bár korántsem olyan mértékben, mint azt a fasiszta propagandagépezet hangoztatta. Már az első — áprilisi — légitámadás során nagy bombázás pusztította a Szent László Kórházat (az Üllői úti Ferenc József Laktanya és a Ferencvárosi pályaudvar közelében), június végén a Kerepesi temető kapott két keskeny, de nagyon sűrű bombaszőnyeget (a Keleti pályaudvar közelében), július elején pedig a Nyugati pályaudvar közelében levő Hősök tere és környéke (megrongálódott a millenniumi hősi emlékmű, a Műcsarnok, a Vajdahunyad vára, a Jáki kápolna, a MÁV kórház). A bombázások, a pusztításon kívül arra figyelmeztették a város lakosságát (és az figyelmezett is erre), hogy nincs és nem is lehet védekezés, eredményes elhárítás a légitámadásokkal szemben. A légifölény, amelyet nemcsak az „ellenséges" repülőgépek (bombázógépek, a liberátorok és a vadászgépek) nagy száma jellemzett, hanem a magyar és a német légelhárítás gyengesége is, áprilistól kezdve bizonyossá vált. Hiába közölték a hivatalos jelentések (írták az újságokban, mondták a rádióban), hogy hány ellenséges repülőgépet lőttek le, ezzel a tényeken nem tudtak változtatni. A tény a város pusztulása, az emberek kiszolgáltatottsága volt. A légoltalom Az újságok és a rádió a légvédelem kifejezést hangoztatták állandóan, de a lényegesebb — a működése közvetlen veszélyben — a légoltalom volt. A riasztás kitűnően működött, a rádióadás megszakítása után még a rejtélyesnek tűnő közlésekből is tudni lehetett, hogy várható-e a város ellen támadás, honnan és milyen erővel. Oltalmat, bizonyos mértékű védelmet a szirénák megszólalása után a légitámadások idején az óvóhelyek adhattak a lakosságnak. Óvóhelyépítés — elsősorban a város sűrűn lakott területén — már a harmincas évek vége óta folyt, főképp ott, ahol magas házak és pincék voltak. Ezeknek a többségét azonban az úgynevezett ,,régiházi óvóhelyek" tették ki, amelyeknek előnyük is volt, a zártság és az a magyar találmány, hogy biztosították (sok helyen) a házak pincéinek rendszeres összeköttetését, a vészkijárást — többségük mégsem felelt meg a TGS (törmelék-, gáz- és szilánkbiztos) óvóhelyek követelményeinek. Az utóbbi fajta óvóhelyből azonban a városban nagyon kevés volt, éppúgy, mint a nyilvános óvóhelyből (a nem a lakó- vagy munkahelyükön tartózkodók számára, akiket az utcán ért a légiriadó) és a külterületeken a fedett árokóvóhelyből is, amely viszont csak a szilánkok ellen oltalmazott.
