Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Az első támadások után számos új óvóhely építését kezdték meg, de már elkésve. A polgármester júliusban jelentette, hogy a város területén 25 helyen 1800 méter árokóvóhely építése van folyamatban, és hogy elkészült a Várban a Lovas úti 2000 személyes óvóhely, építés alatt áll a tabáni 700 személyes pinceóvóhely, a gellérthegyi kŐ2>orbányában levő 700 személyes sziklaóvóhely, a kőbányai sziklapincékben levő óvóhelyek, és megkezdődött a Szentháromság téri barlangóvóhely, a gellérthegyi vízesésnél tervezett sziklaóvóhely és a Torbágyi úti sziklaóvóhely építése is. Ugyanekkor kénytelenek voltak bevallani, nem nyilvánosan, hanem a törvényhatósági bizottság közgyűlésén (mint július 10-én Paulheim Ferenc bizottsági tag), hogy „nem tudjuk magunkat utolérni, mert mire egy többé-kevésbé biztos óvóhelyet el tudunk készíteni, olyan újabb és újabb fegyverekkel lépnek fel, hogy óvóhelyeink már nem biztosak, nem felelnek meg". Ilyen körülmények között nem meglej)ő az a tömeghisztéria, amely különösen a júniusi és júliusi nagy légitámadások idején tört ki. Az újságok is kénytelenek voltak megírni, hogy például júliusban a „légó-nomádok" esténként tízezres tömege tanyázott napokon keresztül az Alagútban, de a nyilvános óvóhelyek, a kőbányai pincék, sziklabarlangok előtt is, hogy sok esetben a rendőrségnek kellett közbelépnie, s a főkapitánynak elrendelnie, hogy ezeket az óvóhelyeket csak azok vehetik igénybe, akik onnan 5 — 800 méternyire laknak és lakóházukban nincs óvóhely. Nemcsak az óvóhelyek, hanem a légoltalmi szempontból éppúgy fontos oltóvízmedencék építésében is nagy lemaradás volt. Áprilisban gyorsan 15 oltóvízmedence építéséhez kezdtek hozzá: a Berlini (ma Marx) téren, a Ferdinánd (ma Élmunkás) téren, az Almássy téren, a Bethlen Gábor téren, a Lövölde téren, a Baross téren, a Golgota téren, a Mária Terézia (ma Horváth Mihály) téren, a Múzeum-kertben, a Szigony utcában, a Tisza Kálmán (ma Köztársaság) téren, a Teleki téren, a Vásártéren (ma Hámán Kató tér), az Üllői úti Ferenc József Laktanyánál és Budán a Városmajorban. Ezek közül öt még májusban is készült, amikor is újabb ötnek az építését kezdték el (a vágóhidakon), de ezeknek az építése még júniusban és júliusban is folytatódott. Mind az óvóhelyépítést, mind az oltóvízmedencék építését a munkaerőhiány is akadályozta, s ez jelentkezett szinte kezdettől fogva a romeltakarítási és helyreállítási munkáknál is. Volt ugyan jól szervezett hatósági légoltalmi szolgálat, de ennek a tagjai, a katonasággal együtt, egy-egy támadás után csak 48 óráig, az életveszély elhárításáig dolgoztak. A romeltakarításhoz napszámos munkásokra volt szükség, de ezekben nagy hiány volt, és ezt még az is fokozta, hogy a főváros nem tudott a munkásoknak annyit fizetni, mint amennyi a feketepiacon kialakult napszámbér volt. Amivel a főváros vezetősége törődött, az elsősorban a víz- és gázszolgáltatás, valamint a szennyvízelvezetés biztosítása és a közlekedési hálózat minél gyorsabb rendbehozatala volt. A németek már a megszállás első napján elkezdték a zsidókérdés „megoldását".

3 Magyar A fővárosi kormány ekkor nem volt: Kállay Miklós miniszterelnök március 19-én mondott le, a Sztójay- zsidókérdés kormány március 23-án délután tette le a hivatalos esküt. A pesti izraelita hitközség Síp utcai 'We"

0

!'

1

"*'" székházában március 19-én délután Gestapo-tisztek jelentek meg, és megparancsolták, hogy másnapra hívják össze a zsidóság valamennyi vezetőjét. „Amit a németek kívánnak, teljesíteni kell" — ezt a választ kapták a hitközség vezetői március 20-án reggel a rendőr-főkapitányságtól, ahová a miniszterelnökségi államtitkár utasította őket. A németek közölték a hitközség vezetőivel, hogy „Magyarországon minden zsidóügy az ő hatáskörükbe tartozik, senki sem hagyhatja el lakóhelyét, aki elutazni próbál, lefogják". Közölték, hogy lakáscsere sem történhet a német Biztonsági Rendőrség (SS) IV. B. 4. osztálya kommandójának az engedélye nélkül, és hogy valamennyi vidékről Budapestre érkező zsidónak jelentkeznie kell. Elrendelték egy Központi Zsidó Tanácsnak mint a budapesti zsidóság egyetlen meghatalmazott és felelős szervezetének (és mint a német szolgálati hellyel tárgyaló félnek) a megalakítását. Kívánták, hogy „a pánikhangulat megelőzése érdekében" a zsidóságot nyugtassák meg, hogy az egyes letartóztatások politikai okokból történnek és hogy a hitközség vallási, kulturális és szociális életét nem kívánják akadályozni, és közölték: „esetleges panaszukkal" Krumey SS-Obersturmbannführerhez vagy Wisliczeny SS-Hauptsturmführerhez lehet fordulni. Március 21-én a pesti hitközség dísztermében a budaj)esti hitközségek és zsidó felekezeti intézmények csaknem 200 vezetője a németek parancsára és jóváhagyásával „az egész országra kiterjedő hatáskörrel" megalakította a Magyar Zsidók Központi Tanácsát. A Tanács nyolc tagja közül négy a pesti neológ, egy a budai neológ zsidókat kép viselte, kettő az ortodoxokat és egy a cionistákat. Tervezték, szintén a németek biztatására, egy Országos Bizottság megalakítását, és össze is hívták március 28-ra a vidéki zsidók képviselőit, de a bizottságot nem sikerült létrehozni. A németek céljukat mindenesetre elérték, s ez a cél nem volt más, mint a zsidóság megnyugtatása, valójában félrevezetése, illetőleg egy olyan megfélemlített vezetőség létrehozása, amely a németek parancsainak feltétlenül engedelmeskedik és azok végrehajtásáról saját maga gondoskodik. Á „megnyugtató hangulatú" gyűlésen Wisliczeny szónokolt: „Ne legyen félreértés, itt nincs megszállás"; „A németek fegyelmezett magatartást kívánnak az