Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

termerés azonban még mindig csak a kapacitás felét vette igénybe és elmaradt az első világháború csúcsteljesítményei mögött. A kenyérliszt keverése terén elért eredmények lehetővé tették a korábban nem használt kiegészítőanyagok, a burgonya mellett a kukorica és a kölespehely arányának 50 százalék fölé emelését is. A Kenyérgyár magas termelési eredménye mögött az 1943. évi jó aratás állt. A kenyérgyár által folytatott kenyérkeverési kísérletek ráirányították a vállalatra a közellátási főhatóságok figyelmét, s a kenyérgyárra is egyre nagyobb, rendkívüli ellátási feladatokat róttak. A kenyérgyári adminisztráció háborús pótmunkáját az üzemre ruházott kenyérjegynyilvántartás és -ellenőrzés képezte. Budapest szegény lakói részére már a háború előtti években is az olcsóbb lóhús és a belőle Lóhúsüzem készült hentesáruk biztosították a húsfogyasztást. A főváros határain belül a lóhús árusítására kizárólagos jogot nyert Községi Ló-húsüzem Gubacsi úti telepén az 1930-as években 7 — 9000 lovat vágtak, és körülbelül 2 millió kg lóhúst értékesítettek. Az üzem 40 saját elárusítóhellyel rendelkezett, Elsősorban a város munkáslakta kerületeiben vásárolták az üzem készítményeit, s a kereslet helyére települtek a lóhúsüzletek is. A III. kerületben például 4 fiók, a VI. kerületben és a IX. kerületben 7 — 7 fiók működött, míg az I., IV. és V. kerületekben mindössze 1 — 1 lóhússzék volt található. A háború kitörését követő években a húshiány egyre inkább érezhetővé vált, s Budapesten is megnőtt a lóhús iránti kereslet. A vállalat, igyekezve kielégíteni a piaci igényeket, egyre fokozta a vágásokat, s növelte a lóhúskészítmények gyártását. 1941-ben például a békebeli átlag több mint kétszeresére emelkedett a vágások száma s az eladásra került lóhús mennyisége. Az üzem fejlesztésére a főváros vezetői a háború alatt is tekintélyes összegeket fordítottak. A vágási és húsfeldolgozási kapacitás növelésére új gépeket szereztek be, az ott dolgozók létszámát 200-ról 400 fölé emelték. Kiépítették a melléktermékek feldolgozására és hasznosítására szolgáló üzemágakat is. A vágólovak beszerzése egyre nehezebbé vált, 1943-ban már csak 16 900 lovat vágtak, ami 5000-rel kevesebb volt az 1941-es csúcsév eredményénél. A húsértékesítés a vágé)lovak átlagsúlyának visszaesése miatt még ennél is jobban csökkent s mindössze 2,8 millió kg körül maradt. E mennyiség még mintegy a kétszerese a háború előtt eladott lóhúsnak. A Magyar Sertéshizlaló és Húsipari Rt. új hizlalótelepe Nagytétényben, a Duna partján Sertéshizlaló létesült, de üzletmenete nem alakult kielégítően. A budapesti élelmiszerellátás biztosítása érde- és Húsipari kében a főváros 1929-ben kedvező áron megvásárolta a részvénytőke 57 százalékát. 1939-ben RL a háború előjeleinek láttán a főváros átvette a Földművelésügyi Minisztérium birtokában levő részvényeket is. Ez időponttól kezdve a részvények 97 százalékát a főváros tartotta kézben. A nagytétényi telepen a konjunkturális hullámzásoktól, vásári felhozataltól és piaci áraktól függetlenül 30 ezer hízott sertésből álló tartalék volt képezhető. A tartalékképzés indoklására az első alkalom 1940 nyarán jelentkezett, amikor is hat héten át egyedül a Nagytétényből felszállított hízott nehézsertésekre volt utalva a budapesti húsellátás, a hentesüzletek és a Községi Élelmiszerüzem. Ez évtől kezdve egyre növelték a telepen a sertések számát. 1940-ben 37 ezer sertést hizlaltak és értékesítettek. A kitermelt zsír a főváros zsiradékellátásának egynegyedét biztosította. Az igények növekedése nagyarányú bővítési munkákat tett szükségessé. Az 1942-re befejezett rekonstrukciós munkálatok nyomán lehetővé vált 14 ezer db-os csoportokban évi kb. 90 ezer sertés hizlalása, ami már igen komoly ellátási tényezőt és biztonsági tartalékot jelentett.

22 A háborús évekbeli közellátás terén további fontos szerepet játszott még néhány, elsősorban nem termelést végző, hanem koordináló, szubvencionáló és irányító szerv és vállalat. A Székesfővárosi Allatvásárok és Közvágéthidak Igazgatósága a szarvasmarha- és sertés-közvágóhidat irányította, s felügyelte a vágóhídi állatorvosi hivatalok, a központi húsvizsgáló állomás, a húsvizsgáló laboratóriumok és vásárintézőségek munkáját. A vásárcsarnokok, piacok, a Nagyvásártelep és az alkalmi vásárok felügyelete, a hálózat funkcionálásához szükséges anyagi, műszaki és személyi feltételek biztosítása a Budapest Székesfővárosi Vásárok és Vásárcsarnokok Igazgatósága feladatköréhez tartozott. A Budapest Székesfővárosi Vegyészeti és Élelmiszer-vizsgáló Intézet — amely Közép-Európa legnagyobb ilyen intézeteként működött — az élelmiszerforgalom állandó ellenőrzése mellett a főváros gazdasági szakértői szerepét is ellátta, s környezetvédelmi szerepkört is betöltött. A Budapest Székesfővárosi Allatvásár-Pénzforgalmi Rt. — amelyet az 1934-ben felszámolni kényszerült Vásárpénztár teendőinek ellátására hoztak létre a Községi Takarékpénztár alapításaként és felügyelete alatt működött, s kizárólagos joggal bonyolította az állatvásárok pénzforgalmát, A nagy nyereséggel járó monopolszerep mellett az üzem feladata volt a vásárok forgalmát növelni, az állatfelhozatalt biztosítani. A háborús évek fejlődésadatai szerint igen szerény mérvű a hálózat bővülése. A vonalak hosz- A BSZKET sza másfél, a vágányok hossza két százalékkal nagyobb, mint a háború kitörésekor. A csekély fejlődése mérvű kocsiállomány-gyarapodást lerontja az alkatrész- és anyaghiány miatt leállított jármű-