Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

némileg kevesebb evangélikus (az ország összes evangélikus vallású népességének 14 százaléka), jóval kevesebb református (10%-uk), a zsidóknak viszont 53 százaléka volt nagy-budapesti lakos. Az adatokból s azok változásaiból néhány fontos következtetést vonhatunk le. A katolikus népesség, tudjuk, nem arányosan oszlott meg az országban. A Dunántúlon szinte osztatlanul uralkodott, az Alföldön már kevésbé, a Tiszántúlon pedig voltak olyan kiterjedt vidékek (pl. Hajdú vagy Bihar megye), ahol a lakosság többsége református vallású volt. Az adatok azt mutatják, hogy korszakunkban a főváros népe vallási szempontból is őrizte régebbi eredetének nyomait, a nagyobbrészt katolikus hazai németségnek s még inkább az elsősorban Dunántúlról Budapest népességének vallási megoszlása (százalékban) 1910-1941 Év Itóm. kat. Evang. Ref. izr. 1910 59,8 5,0 9,9 23,1 1920 59,1 4,8 10,9 23,2 1930 60,7 5,0 12,1 20,3 1941 63,7 5,3 13,6 15,8 kiinduló vándormozgalomnak a hatásait. A katolikusok arányának 1930—1941 közötti néhány százalékos emelkedése elsősorban a zsidó vallásúak egy kisebbségének katolizálására vezethető vissza. Az evangélikusok aránya némileg kisebb volt az országos átlagnál, de ez a különbség nem volt jelentős; minden bizonnyal azzal függött össze, hogy a részben evangélikus vallású hazai németségnek és Budapest óbudai, VIII. kerületi stb. régi szlovák telepeseinek magyarosodása gyors ütemben haladt előre. Sokkal jelentősebb a reformátusok számaránya és annak alakulása. A korábbi időszakban a fővárosban igen kevés református élt; ennek oka elsősorban a régi német ajkú és főleg dunántúli származású magyar őslakosság nagy túlsúlyában rejlett. Az idők folyamán a református elem számottevően megerősödött. Hátterében a fővárosba irányuló vándormozgalom átalakulása állt: az alföldi és tiszántúli paraszti tömegek, valamint az itteni, zömében református vidéki középosztály köréből erősödő bevándorlás. Ezt bizonyítja a református vallásúak különösen gyors gyarapodása a munkás-peremvidékeken, valamint azokban a belső kerületekben, amelyekben magas volt a köztisztviselők, az állami és városi alkalmazottak aránya. A legnagyobb társadalmi jelentősége azonban a zsidóság tömörülésének volt. A zsidóság aránya a régi Budapesten, a főváros kapitalista világvárossá alakulása előtt is magas volt: 1880-ban megközelítette a 20 százalékot. Később ez az arány 23 százalékra emelkedett. Az első világháború után — amikor az intézményesített antiszemitizmus mindjobban megerősödött, s megtorpant a korábban nagyszabású zsidó bevándorlás — a zsidóság számaránya a fővárosban stagnálni kezdett, majd az eléggé tömeges átkeresztelkedések és a kivándorlás erősödésének hatására csökkent; ez a csökkenés azonban a zsidókérdés köré fonódó társadalmi ellentéteket, az egész problémakör demagóg célokra való kihasználásának a tendenciáit egyáltalán nem enyhítette. A problémára később, a társadalmi struktúra elemzésénél visszatérünk. Most csupán azt jegyezzük meg, ami szorosabban a főváros demográfiájához tartozik. A zsidóság körében a városlakók aránya — a réteg erősen polgárias foglalkozási és osztálystruktúrája következtében - igen magas volt. Az ország népességének alig valamivel több mint 5 százaléka volt zsidó vallású, de a városlakók több mint 11 százaléka, Nagy-Budapest népességének pedig mintegy 15 százaléka. A községekben viszont arányuk mindössze 2 — 3 százalékot ért el. A zsidóság eltérő társadalmi arculata kihatott a fővároson belüli elhelyezkedésére is. Számuk a belső kerületekben sokkal magasabb volt, mint a távolabbi kerületekben, illetve a külvárosokban. Az utóbbiak közül esak a legrégebben és egyúttal legönállóbban városiasodott Újpesten közelítette meg arányuk a szűkebb Budapestét (17%). Igen kevés zsidó élt Budán, arányuk a XI., I. és XII. kerületben kicsiny volt, s csak némileg magasabb Óbudán és a II. kerületben. A pesti oldalon viszont a VII. kerületben a lakosság 35 százaléka, az V. kerületben 34, a VI. kerületben 32 százaléka tartozott a zsidósághoz. A VIII. kerületben arányuk már csak 17, a szűkebb belvárosban 14, a IX. kerületben 7 — 8 százalék. A zsidóság egyébként igen heterogén társadalmi csoportot alkotott, nemcsak osztályszempontból, hanem eredet és etnikai összetétel szempontjából is, melyet a polgárias foglalkozási összetételen túl a közös vallás elemei mind lazábban kapcsoltak össze. Demográfiailag három rétegre oszlott. Magában foglalta egyfelől a már régen Magyarországon élő, illetve őslakos városi zsidóság eléggé széles rétegét, másrészt a századforduló előtti időszakban bevándorolt, nyelvileg gyorsan asszimilálódó zsidóság széles csoportjait; e két réteg, a budapesti zsidóság túlnyomó