Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

A POLGÁRI ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOM BUDAPESTEN 1918—1919

A Kommunisták Magyarországi Pártja a várospolitika kérdésében is hallatta hangját. A városi munkásság egyik legszorongatóbb problémáját, a lakáskérdést: a magas lakbérek letörését, az elhanyagolt lakóházak szocializálását vette programjába. A Kommunisták Magyarországi Pártja fővárosi politikájának sarkalatos pontja a munkástanács befolyásolása volt. Mivel a Budapesti Munkástanács már a párt megalakulása előtt létrejött, s összetétele a baloldali mozgalmaknak nem kedvezett, a kommunista frakció igen kis létszámú volt. Körülbelül 10—11 tagból állt, olyanokból, akik novemberben csatlakoztak az újonnan alakult Kommunista Párthoz. A belpolitikai jobbratolódás, a szociáldemokrata jobboldal felülemelkedése végül is azt eredményezte, hogy a hivatalos MSZDP-politikával szemben az oppozícióban levő kommunistákat kizárták a Budapesti Munkástanácsból. Ezt a határozatot a Budapesti Munkástanácson belüli élesedő ellentétek, a szociáldemokrata vezetés válsága előzte meg. A munkásság politikai balratolódása nehezítette a kommunistákkal szembeni erőszakos fellépéseket, de magában a pártvezetésben is ellentétes nézetek alakultak ki. A szélsőségesen jobboldali vezetés demagógiája jól tükröződik Vanczák Jánosnak a Nemzeti Tanács 1919. január 8-i ülésén mondott beszédében: ,,A bolsevizmusnak a melegágya a naphosszat való tétlenség. Az unatkozó munkások között könnyű az agitátorok munkája. . . Ami a bolsevizmus erőszakos elnyomását illeti, erre vonatkozóan a pártban megoszlanak a vélemények. Különösen a teoretikusok között sokan vannak, akik előtt lelki lehetetlenségnek látszik, hogy a munkásság akár maga, akár a kormányszékből a bolsevizmus ellen fellépjen."

49 Húsz nappal később azonban, miután az új kormányban az MSZDP két új tárcát is kapott, a szociáldemokrata vezetés elérkezettnek látta az időt a kommunistákkal szembeni fellépésre. Weltner Jakab a Budapesti Munkástanács január 28-i ülésén az MSZDP választmánya nevében javasolta a kommunisták kizárását a tanácsokból és a szakszervezetekből. A kizárás egyik láncszeme volt a szociáldemokrata jobboldal politikai elképzeléseinek, amelyek alapjában a polgári rendszer megszilárdítását, a KMP felszámolását tűzték ki célul. A jobboldal fellépését sürgette az üzemi munkásság rohamos balratolódása. Már 1918 decemberében több fővárosi gyárban, így a YVolfnernél, a Thék-gyárban, Csepelen a gyár munkásai munkásellenőrzés alá vették az üzemeket, mert a tőkések nem termeltettek, pedig nyersanyaguk, üzemanyaguk volt. Egyes helyeken még az igazgatókat is elkergették, így az Állami Nyomdában, a Ganz-Danubiusban és a Ganz Villamossági Gyárban. A Ganz Hajógyár munkástanácsa január 9-én új igazgatót nevezett ki, több vezető tisztviselőt leváltott. Hasonló események zajlottak le aSchlick-gyárbanésaz Óbudai Hajógyárban is. Az üzemi munkástanácsok magatartása a kommunista befolyás eredményességét igazolta. A szociáldemokraták úgynevezett üzemi választmányok megszervezését javasolták, amelyekben az üzemi munkásságnak sem intézkedési, sem ellenőrzési joga nem lett volna. Az üzemi tanácsokat felváltani a tervezett választmányokkal: a fővárosi üzemek munkásainak ellenzésébe ütközött — és gyakorlatilag a kormányzatnak ez a terve megbukott. A főváros politikai életében a döntő szó — a kormány és a jobboldali szociáldemokraták kísérletei ellenére — a munkásságé maradt, még akkor is, amikor szervezett támadásba mentek át a kommunisták ellen. A viszonylag alacsony tagiéiszámú KMP — 1919 első hónapjaiban a fővárosban és környékén mintegy 10 ezer KMP tag volt — tömegbefolyása a munkásság általános balratolódása révén a fővárosi politikai élet tényleges tényezője lett. 14. Kun Béla, a szovjet-oroszországi magyar hadifoglyok kommunista mozgalmának vezéralakja, a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetője