Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

A POLGÁRI ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOM BUDAPESTEN 1918—1919

8. AZ 1919. VIT. NÉPTÖRVÉNY ÉS A NÉPTANÁCS A GAZDASÁGPOLITIKAI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI INTÉZKEDÉSEK TÜKRÉBEN Az 1919. január 27-én kiadott Néptörvény 1. §-a kimondta: „Addig, amíg Budapest főváros eddigi törvényhatósági bizottságának, illetőleg a kebeléből alakult összes bizottságoknak az eddigi törvénybizottsági tagok mindennemű kiküldetésének egyidejű megszüntetése mellett, a törvényhatósági bizottságnak jogkörét a 2. § értelmében alakítandó fővárosi Néptanács veszi át, amely ezt a jogkört teljes felelősség mellett tölti be".

50 Ezzel a törvényes rendelkezéssel zárult a polgári demokratikus korszak városigazgatásának első szakasza. A kormányzati intenció, amely a törvényt létrehozta, meg kívánta szüntetni az igazgatási jogviszonyok rendezetlenségét. Fokozni akarta a kormányzat és a Nemzeti Tanács pártjainak beleszólását a főváros ügyeinek intézésébe. Ez utóbbi erdekében döntő módon megváltoztatta a Néptanács Összetételét a korábbi hivatalnoktanáccsal szemben. A Néptanács 20 tagját a régi fővárosi tanács 20 szavazati jogú tagjából jelölte ki a miniszter, s további 24 küldöttet nevezett ki. Ez utóbbiak a politikai pártok képviselői voltak, s közülük 14-en 1918. december óta a hivatalnoktanács mellett működtek. A Néptanács azonban nem helyettesítette a hivatalnoktanácsot, hanem a korábbi közgyűlés hatáskörét vette át — a virilista közgyűléssel szemben; így elvileg a szakemberek s a politikai pártok kezébe került a vezetés. A szakvezetés azonban most túlsúlyba került, mert a Néptanács ülésein tanácskozási joggal vettek részt a korábbi közgyűlésen szavazati joggal bíró főtisztviselők és kerületi elöljárók is. A Néptanács — neve ellenére — nem volt jogi népképviselet, de ez már reálisabb küzdőtér volt az egyre határozottabban kialakuló gyakorlati szocialista várospolitika számára. A baj azonban az volt, hogy a fővárosi szándék mögött nem volt kormányterv. A gazdasági bajok leküzdésére a kormány átfogó tervvel, nagyobb szabású programmal nem rendelkezett. A nehézségeken rögtönzött intézkedésekkel próbált segíteni, és arra törekedett, hogy egyben a koalíciós pártok korábbi gazdaságpolitikai elképzeléseit is megvalósítsa. A kormány a szabad kereskedelem alapján állt, ami megfelelt egyes szociáldemokraták (főleg a jobboldal) és egyes radikálisok (itt is a jobboldal és a centrum egy része) újabb keletű álláspontjának. A szabad kereskedelem elve a külpolitikában összhangban volt a föderatív tervekkel; a belpolitikában a szabad kereskedelem — és az adott körülmények között az volt a tényleges feladat — a háborús kényszergazdálkodás és az ezzel járó állami beavatkozás felszámolását jelentette. Az ipari központoknak a forradalommal, a háború befejezésével nem eltörlése, hanem átalakítása, demokratizálása került napirendre, hogy azok a nagytőke nyerészkedését kiküszöbölve, a békebeli termelésre való átállást, a javak igazságos elosztását szolgálják. A Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ), majd később a Munkástanács is a központok megszüntetése ellen lépett fel. Természetesen ezek a törekvések nehezen érvényesültek, a tőkés körök mindent megtettek — és nem eredménytelenül — elgáncsolásukra. Énnek ellensúlyozására a fővárosban adminisztrációs intézkedésekkel próbálkoztak. Ugyanezt a célt szolgálta a néptanácsi és tanácsi hatáskör különválasztása és az igazgatási jogviszonyok rendezése is. A Néptanács 12 szociáldemokrata tagja, a tanács 3 szociáldemokrata delegátusa már képes volt a városvezetés áttekintésére, sőt az egyes kérdések ellenőrzésére is. A Néptanács hatásköre a városigazgatás, városgazdálkodás, városépítés, röviden összefoglalva a városirányítás, a várospolitika kiemelkedő kérdéseit fogta össze. A tanács hatásköre: a városi törvényhatóság végrehajtó közege, tehát elsősorban közigazgatási hatóság. A fővárosi vezetés fontos szervei lettek az egyidejűleg létrehozott közigazgatási szakbizottságok: a jogügyi, a pénzügyi és gazdasági, a műszaki, a kultúrpolitikai, a szociálpolitikai, a közegészségügyi és a közélelmezési. Ez a néptanácsi felépítés jelentős eredmény lehetett volna 1918. november elején, a forradalom győzelmét közvetlenül követően, most azonban már elkésett, a főváros lakosságának tényleges igényeitől elmaradt. így ír erről a Községi Munkás 1919. január 15-én: „. . .adassék meg azonnal a lehetőség, hogy virilistamentes új képviselőtestületet válasszon Budapest népe. Ez a választás semmiféle akadályokba, semmiféle nehézségekbe nem ütközik. . . Szavazni lehet, ha tetszik azonnal. . . Ha pedig nem fogják elrendelni a választásokat felülről, egy szép napon megtörténhetik, hogy elrendelik alulról. A munkásság meg fogja unni a dolgot és maga fog választani. . . A munkásoknak ez a választott tanácsa lesz Budapest törvényhatósága, képviselőtestülete, Budapest népének igazi képviselője." Nem kevésbé radikális Buchinger Manónak a Néptanács alakuló ülésén elmondott beszéde sem:,,. . . nekünk szociáldemokratáknak az az elvi követelésünk, az a felfogásunk, hogy a Néptanácsnak ez a mai formája nem kielégítő, hanem követeljük, hogy minél rövidebb időn belül, mihelyt [sic !] erre a viszonyok alkalmassá válnak, mihelyest erre az első lehetőség nyílik, Budaj)est egész lakossága, Budapest egész népe válasszon magának tömeghatósági közgyűlést."

51